Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) vidékfejlesztéshez kapcsolódó programjaira október 18-ától nyújthatják be pályázataikat az érdeklődők - mondta Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten, a programok indítását
beharangozó sajtótájékoztatón.
 
Az államtitkár közölte: október 18-tól pályázni lehet az ÚMVP vidékfejlesztési programjaira, amelyben a mikrovállalkozások fejlesztése, a turisztikai tevékenységek ösztönzése, a falumegújítás és -fejlesztés, továbbá a vidéki örökség megőrzése jogcím szerepel. A programok finanszírozására összességében mintegy 140-150 milliárd forint áll rendelkezésre.
 
Mindehhez dr.Forgács Barnabás, a területért felelős szakállamtitkár hozzátette: a programokat úgynevezett LEADER-szemlélettel kívánják megvalósítani. Ez azt jelenti, hogy a különböző projekteket helyi összefogáson alapuló együttműködéssel szeretnék jórészt létrehozni.
 
E cél megvalósítása érdekében alakult meg 96 helyi vidékfejlesztési közösség, LEADER Helyi Akciócsoport. Ezekben mintegy 12.000-en vesznek részt a hét régióban, az ő támogatásukkal valósulhatnak meg a gazdaságfejlesztési és az életminőség-fejlesztési programok.
 
Kiemelt szerepet kap a mikrovállalkozások fejlesztése, elsősorban a vidéki új munkahelyek teremtése érdekében. Emellett fejleszteni kívánják a mezőgazdasági tevékenységet kiegészítő szolgáltatások, például helyi turisztikai vállalkozások megalapítását is. Emellett jut pénz a falumegújításra és -fejlesztésre, valamint a régi korok épített örökségének, illetve a természeti kincsek megőrzésére is.
 
Gőgös Zoltán szólt arról is, hogy a vidéki szolgáltatások fejlesztése keretében elindított falubusz/tanyabusz program igen sikeres volt, mivel ezer pályázat érkezett. Ebből már 600 határozatot postáztak is az érdekelteknek, és várhatóan rövid időn belül a további 400-at is kézhez kapják az érintettek. Így a rendelkezésre álló mintegy tízmilliárd forintot fel lehet használni a kistelepülések közlekedési gondjainak enyhítésére.
 
Az integrált közösségi szolgáltató terek létrehozásának lehetőségét is nagy érdeklődés övezte. Erre 700 pályázat érkezett, a rendelkezésre álló forrás mintegy húszmilliárd forintot tesz ki. E közösségi terekben minden helyi kezdeményezés otthonra lelhet a teleháztól egészen a gyermekmegőrzőig vagy a könyvtárig bezárólag.
 
Újságírói kérdésre válaszolva az államtitkár elmondta: az ÚMVP keretében meghirdetett programok finanszírozására eddig mintegy 300 milliárd forintot kötöttek le a pályázók, ami év végéig várhatóan 400 milliárd forintra emelkedik majd.
 
A már kifizetett összeg nagysága jelenleg 30-35 milliárd forint. Ez az év végéig az államtitkár szerint meghaladja majd a százmilliárd forintot. Az ÚMVP összforrása 2013-ig mintegy 1.300 milliárd forintot tesz ki.
 

Forrás: MTI

Cikk megosztása