Lakossági szilárd tüzelés hatósági ellenőrzési gyakorlata címmel tartottak konferenciát 2017. november 29-én a Herman Ottó Konferencia Központban. A megfelelő fűtési módszer és a tüzelőanyag választás kiemelt fontosságú a PM10 csökkentésének érdekében – hangsúlyozta Dobi Bálint, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője.
Az ország minden tájáról kormányhivatali dolgozókat Bárány Rita, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte a szakmai napon. Bevezetőjében bemutatta az intézmény munkásságát, sokrétű feladatait.
 
A légszennyezéssel kapcsolatos általános bevezető gondolatokat Dobi Bálint, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője mondta el. A PM10 részecske mérete mindössze a hajszál legalább ötöd része. A PM10 és a PM2,5 részecskék azért is különösen veszélyesek, mert ezek a káros részecskék jutnak el az alsó légutakra. Ezek komplexebb egészségkárosodást is kifejthetnek, a légzőszervrendszer mellett a keringést is megterhelik, a test egyéb területein vérrögösödéssel számolhatunk, illetve súlyos rákkeltő hatásukkal. A károsanyag-kibocsátási trendek kedvezőbbek, mint az elmúlt években. A PM10 kibocsátás 2013-as felmérése szerint Magyarország az alsó régióban található, ezért az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított több ország ellen, köztünk hazánk ellen is. A PM10 Csökkentési Programot a tisztább levegőért indította a Magyar Kormány 2011-ben – a fő súlypontjai a közlekedést, az ipart, valamint a lakosságot érinti. 160 milliárd forintot költött a kormány eddig erre a programra. Konkrét intézkedésként hozták be az elektromos autókat, a miskolci és egyéb vidéki villamosokat, illetve a Bubi szolgáltatást. A „Fűts okosan!” kampánnyal a lakossági szektor szemléletformálására nyílik lehetőség. A megfelelő fűtési módszer és a tüzelőanyag választás kiemelt fontosságú a PM10 csökkentésének érdekében. Magyarországon évente 6-8000 ember halálát a nem megfelelő levegőminőség okozza. A PM10 kibocsátás 67 százaléka háztartásokból származik. Erről bővebb információkat a www.futsokosankampany.hu weboldalon találhatnak – tette hozzá a főosztályvezető. Végül örömét fejezte ki, hogy együttműködést kötöttek az Országos Polgárőr Szövetséggel, akik a kampány elterjesztésében nyújtanak majd segítséget.
 
Béres András, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. szakmai ügyvezető helyettese előadásában elmondta, hogy a PM10 esetében elmondható, hogy egyértelmű összefüggés mutatható ki a kialakuló szennyezettségi szint és a tél között. Ez is arra mutat rá, hogy a lakossági szektor nagy hatással van a PM10 kibocsátásra. A kutatások a PM1 és a PM0,1 irányába folynak kutatások, hogy milyen veszélyt jelentenek. Elmondta, hogy légszennyező anyagoknál kiemelt rizikó csoportok vannak: a kisgyermekek és az idősebb korosztály. Felhívta a figyelmet az országhatárokon túlnyúló légszennyezettség problémájára. Hozzátette, hogy a PM10 határértékátlépése sok országot érint. Kifejtette: a szilárd tüzelőanyag nem azt jelenti, hogy ami szilárd az éghető. Hulladékkal fűteni veszélyes és tilos. A szén és a lignit nem lakossági tüzelőberendezésbe való, nem alkalmasak környezetbarát tüzelésre. A hazai adottságok, a medence jelleg miatt, lesz olyan időszak télen, amikor a hideg levegő tartósan itt marad, így ebben az időszakban még jobban kell figyelni a tüzelőanyag kibocsátására. Szilárd tüzelőanyagok: a tűzifa, a pellet és a fabrikett. Előbbi esetében nagyon fontos a keménység, nedvességtartalom és a megfelelő tárolás. Itthon a tüzelő berendezések többsége kemény tűzifára vannak kialakítva. A tűzifát pedig két évig kell szárítani, hogy megfelelő fűtőértéke és károsanyag-kibocsátása legyen. Emellett ezzel hatalmas megtakarítást is elérhetünk – tette hozzá Béres András. 2020-tól és 2022-től az újonnan üzembehelyezett tüzelőberendezések esetében szabályozás szigorítás várható. Kifejtette, hogy a zöld hulladék égetése tilos.
 
Orbán Hunor, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese Az illegális lakossági hulladékégetéssel kapcsolatos lakossági bejelentések kezelése témakörében közreadott FM iránymutatás című előadásában elmondta, hogy a szemléletformálás útján szeretnének változtatni a lakossági légszennyezettséggel kapcsolatban. A hatósági oldalon is felmérték a hibákat, és ezeket az ősz folyamán kijavították. Hiányzott eddig az egységes eljárásmód alkalmazása, a hatáskörök tisztázása, valamint a bizonyítások is nehézségbe ütköztek. Elmondta, hogy a szociális okok, az egyéni felelősség és a környezeti érzékenység hiánya miatt magasak a légszennyezettségi adatok, ezért a „Fűts okosan!” kampány szemléletformálására nagy szükség van.
 
Az előadások anyagait később a cikk mellékleteként közzétesszük.
 
Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
 

Cikk megosztása