Megjelent a Magyarország környezeti állapota 2016 című kötet, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. kiadványa, amely az adatok bemutatásán túl értékeli a környezet változásának folyamatait, és felhívja a figyelmet a kiemelt természetvédelmi témákra.
 
A keddi könyvbemutató sajtótájékoztatón V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a tudományos igényű, mégis közérthető kötet a szakemberek mellett a nagyközönségnek is szól. A kiadvány a természeti erőforrások állapota mellett a környezetre ható tényezőket is bemutatja.
 
Kiemelte, Magyarországon erősödik a biológiai sokszínűség, csökken a keletkező hulladék mennyisége, javul a szennyvíz- és a hulladékkezelés, de számos területen – többek között a légszennyezettség csökkentésében – van még tennivalónk, hiszen a levegő minőségének javulása csak az elmúlt évek enyhe telének köszönhető.
 
Az államtitkár jelentős eredménynek nevezte a rákosi vipera megmentését és az aranysakál újbóli megjelenését Magyarország területén, ám az utóbbi túlszaporodása – mint hozzátette – számos helyen már gondokat okoz a vadgazdálkodásban. Folyamatosan emelkedik az egységnyi erőforrással előállított termékek, szolgáltatások értéke is, de még elmarad az uniós átlagtól, akárcsak a 15 millió tonnányi hulladék újrahasznosítási aránya. Sürgető feladatnak nevezte az ország zajtérképének elkészítését, amely kormányzati segítséggel már elkezdődött.
 
Béres András, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. szakmai ügyvezető helyettese felhívta a figyelmet, hogy határokon átívelő összefogásra van szükség számos állatfaj – például a vándorló és ezért több országban is megjelenő madarak – vagy a levegő védelme érdekében, hiszen a légszennyező anyagok jelentős része a környező államokból érkezik Magyarországra. Utóbbi terén a lakosság felelősségvállalása nélkülözhetetlen, hiszen a lakossági tüzelés jelenti a fő problémát. Hozzátette: számos idegenhonos faj megjelenése nem a természetes terjedésnek, hanem az állattartók felelőtlenségének tudható be.
 
Bárány Rita, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte, hogy a kiadványhoz a szakmai rendezvényeken a közönség is hozzájuthat, de a Kft. honlapjáról is letölthető. Hozzátette, hogy az intézmény és szakmai elődei 4 éve készítik a kiadványt, a 2016-ról szóló összefoglalóban pedig minden eddiginél több, csaknem 20 szervezet – többek között a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Meteorológiai Szolgálat és számos egyetem – vett részt.
 
A kötet ide kattintva érhető el.
 
Forrás: MTI, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
 

Cikk megosztása