2018. február 13-án szakmai napot tartottak a környezetvédelmi adatszolgáltatásra kötelezettek számára az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszerről, a helyes adatszolgáltatás teljesítésének elősegítéséről különös tekintettel az elmúlt évek tapasztalataira, illetve a rendszer használatának megkönnyítéséről a Herman Ottó Konferencia Központban.
Béres András megnyitójában felhívta a figyelmet a konferencia sokszínűségére, amelyet három éve rendez meg a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Kiemelte a Kft. évente megjelenő kiadványát, a Magyarország környezeti állapotát, amely által az ismeretátadás fontosságát hangsúlyozta.
 
A közigazgatási eljárást érintő, 2018. január 1-től hatályos jogszabályi változásokkal, illetve az elektronikus hatósági ügyintézés gyakorlatával is foglalkozott előadásában Bartus Adrienn. A Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának vezetője előadásában kiemelte: a változások célja az állampolgárok és vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése, az eljárások egyszerűsítése és gyorsítása, valamint az ügyintézési határidők csökkentése.
Kertész-Káldosi Zsuzsanna a hulladékkal kapcsolatos éves, negyedéves adatszolgáltatások teljesítésével, illetve a hulladéklerakókkal kapcsolatos új elektronikus adatszolgáltatással kapcsolatos gyakorlati tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. A Földművelésügyi Minisztérium Hulladékgazdálkodási Főosztályának referense az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer (OKIR) felhasználói számára ismertette a programba beépített ellenőrző metódusokat, illetve az ez év kezdetétől életbe lépett változásokat az adatszolgáltatás benyújtását illetően.
 
Az érdeklődők a hulladékkal kapcsolatos adatszolgáltatásról gyakorlati példákon keresztül kaptak ízelítőt Kissné Petró Márta szakértőtől. A hulladékkal (HIR) és a kiemelt hulladékáramokkal (elektromos és elektronikai hulladékok – HEE, elhasználódott gépjárművek hulladékai – HGK) kapcsolatos adatszolgáltatás teljesítéséről Bujtor Tibor szakértőtől hallhattak értékes információkat a résztvevők. A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a legtöbb hiba a felhasználók figyelmetlen adatközléséből származik.
 
A rendezvény második felében Kun Gabriella a levegőtisztaság-védelmi adatszolgáltatás aktuális kérdéseiről beszélt, mint a helyhez kötött légszennyező források levegőtisztaság-védelmi alap- és változásjelentéséhez (LAL), valamint a légszennyező források éves adatainak bejelentéséhez szükséges (LM) adatlappal kapcsolatos változásokról. Bejenaru-Sramkó Gyöngyi az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és Szállítási Nyilvántartásáról, míg a Belügyminisztérium képviseletében Miklánné Szávai Kitti a felszíni vízminőség-védelmi adatszolgáltatással (FEVISZ) kapcsolatban tartott előadást. A nap utolsó témája, a szennyezett területek adatainak nyilvántartása volt, amelyről a Földművelésügyi Minisztérium kármentesítési referense Hasznos Gábor beszélt a résztvevőknek.
 
Az esemény alkalmat adott az általános, illetve az egyedi felhasználói problémákkal kapcsolatos kérdések megfogalmazására és megválaszolására, emellett lehetőség nyílt a konzultációra is, a rendszer használói közötti tapasztalatcserére, az alkalmazás során felmerült problémák megoldására.
 
 
Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
 

Cikk megosztása