Immáron ötödik alkalommal rendezte meg a Weishaupt Hőtechnikai Kft. a Környezetbarát Nap elnevezésű találkozót Biatorbágyon, ahol a legtöbb uniós ökocímke használati címmel rendelkező hazai cég képviseltette magát. Az Európai Unióban közel 2000 cég 70 ezer uniós ökocímkés terméket forgalmaz, ebből a hazai termékek száma 19.
 
Rácz József, a Weishaupt Hőtechnikai Kft. ügyvezetője elmondta: négy évvel ezelőtt a környezetvédelemi világnapon debütált a Környezetbarát nap, amelyet a Magyarországon 45 éve jelen lévő Weishaupt termékek forgalmazója, a baden-württembergi Max Weishaupt GmbH leányvállalata hívott életre biatorbágyi székhelyén. Az eseményt, ami az önszerveződés és a jóra törekvés szép példája, idén ötödik alkalommal rendezték meg.
 
Riesz Lóránt, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. környezetvédelmi és természetvédelmi igazgatója előadásában a szervezetek számára elérhető karbon-lábnyom számítás meghatározásának menetéről és tapasztalatairól beszélt. A LIFE Clim’Foot projekt keretében végzett nemzetközi együttműködés eredményeképpen magyarországi vállatok, intézmények számára is elérhető egy olyan komplex eszköztár, amelynek segítségével meg lehet határozni, hogy a szervezetek működéséből eredően milyen tényezőkből áll és mekkora az üvegházhatású gáz kibocsátás, vagyis a klímára, éghajlatváltozásra gyakorolt hatás. Az ország-specifikus eszköz fejlesztésével nemcsak a kibocsátás számolható, hanem az eredmény alapja lehet egy olyan stratégiának, amivel az energia- és nyersanyag-felhasználást, szállítást, hulladékgazdálkodást és a termékek tervezését is lehet optimalizálni.
 
25 éve indult el a közös európai ökocímke rendszer, amely segít a fogyasztóknak, hogy felismerjék a minőségi, környezetbarát termékeket és hozzájáruljon, hogy a tagállamok átálljanak a „körkörös gazdaságra” – fejtette ki előadásában Barta Géza a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. tanúsítási igazgatója. Az elmúlt 25 évben cégek ezrei döntöttek az EU ökocímke használata mellett, hogy ezzel reagáljanak a fenntarthatóbb termékek iránti keresletre. Az igazgató előadásában három cég példáján keresztül mutatta be a hasznosított ötleteiket, amelyek által elnyerték az EU ökocímkét.
 
A továbbiakban nemcsak a Környezetvédelmi Gyártók és Szolgáltatók Szövetsége és a Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége, hanem vezető európai gyártók is tartottak ismertetéseket a környezetvédelemről vallott elveikről és azok gyakorlati megvalósításairól.
 
A kiállítók bemutathatták termékeiket, találkozhattak üzemeltetőkkel, végfelhasználókkal – a legkülönbözőbb ipari, kereskedelmi, tevékenységi területekről.
A Weishaupt olyan kompakt gázégőket, kondenzációs fali és álló gázkazánokat valamint napkollektorokat forgalmaz, amelyek évek óta rendelkeznek minden szükséges nemzetközi elismeréssel, EU tanúsítvánnyal és Környezetbarát Termék Védjeggyel.
 
Forrás: Weishaupt Hőtechnikai Kft., Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
 

Cikk megosztása