Sikeresen zajlott a körforgásos gazdasággal foglalkozó TRIS Interreg Europe projekt ötödik találkozója Valenciában, amelyet az AIDIMME és IVACE spanyol kormányzati intézmények szerveztek a svéd, olasz, angol és magyar projektpartnerek és az érdekelt felek részvételével.
A projekt fő célja az Európai Unió körforgásos gazdasági csomag célszámainak elérése, illetve a jó gyakorlatok és ezekhez kapcsolódó tapasztalatok megosztása a projektben résztvevő régiók között. Ezen felül a kitűzött célok között található még a helyi, regionális és nemzeti szintű szakpolitikai eszközök fejlesztése az ipari szimbiózis (IS), azaz a vállalatok együttműködése terén, hiszen az IS a körforgásos gazdaság építőköve, amely fontos eszköz az erőforrás-hatékonyság, KKV-k hatékonysága és rugalmassága szempontjából. Mindez megvalósítható a megújuló nyersanyag/energia felhasználásának és másodlagos nyersanyagok (hulladékok) hasznosításának növelésével.
Az informatív előadásokon és tanulságos telephely látogatásokon túl Rafael Climent Gonzalez fenntartható fejlődésért, termelő szektorokért, kereskedelemért és foglalkoztatásért felelős regionális miniszter is látogatását tette a június 19-i projekt megbeszélésen.
Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Cikk megosztása