Az agrártárca idén is keresi azon tanyagazdákat, akik azáltal, hogy mind a természeti, mind az épített környezetbe illeszkedő tanyagazdaságot hoztak létre, jó mintául szolgálhatnak mások számára. A pályázatra 2018. július 31-ig lehet jelentkezni!
Az Agrárminisztérium – a tavalyi népszerű felhívás után – idén második alkalommal hirdetett pályázatot „Az Év Tanyája” díj elnyerésére. A felhívásra ezúttal négy kategóriában lehet jelentkezni.
„Az Év Tanyagazdasága” felhíváson belül elsősorban olyan tanyagazdák jelentkezését várják, akik a hagyományos, körforgásos gazdálkodási formára helyezik a hangsúlyt és gazdaságukban elsősorban őshonos és a tájegységre jellemző állat- és növényfajokat használnak.
Az „Év Hagyományőrző Tanyája” kategória díjazásánál főként az eredeti tanyai jelleg megőrzése, a hagyományok gyakorlatban történő megélése, míg az idén először meghirdetett „Az Év Határon Túli Tanyája” felhívás esetében a tájba, természeti környezetbe illeszkedő tanyakép megléte, a környezetkímélő gazdálkodási módszerek alkalmazása, illetve az őshonos növény- és állatfajok gazdaságban történő használata lesznek a kiemelt értékelési szempontok. Ezek mellett idén is odaítélik az „Év Tanyája Közönségdíjat”, amelyre voksolni a későbbiekben meghirdetett internetes oldalon lehet.
A pályázatra 2018. július 31-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikus úton az [email protected] e-mail címen.
 
Forrás: AM, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Cikk megosztása