A légszennyezéshez a legnagyobb mértékben a lakossági fűtés járul hozzá, több mint 80 százalékban. Ez adja a 2018. november 7-ei konferencia apropóját, amelynek célja, hogy felhívjuk a lakosság figyelmét az egyes szilárd tüzelőanyagok használatának veszélyeire és káros hatásaira, valamint be szeretnénk mutatni a helyes fatüzelés technológiáját.
Magyarországon évente 6-8 ezer ember hal meg a levegő szennyezettsége miatt. Ebben jelentős szerepe van a lakosság helytelen tüzelési szokásai és a kerti, illetve háztartási hulladékok felelőtlen elégetése során keletkező légszennyező anyagoknak. A keletkező légszennyező anyagok közül a legveszélyesebb a kisméretű részecske, köznapi nevén szállópor (PM10).
 
A rendezvényen megismerhetjük a faanyag kereskedelmi lánc ellenőrzési gyakorlatát, tapasztalatait és részese lehetünk a helytelen begyújtásból és tüzelési technológiából keletkezett kéménytűz szimulációs bemutatójának. A konferencián megtekinthető lesz a Levegőtisztaság-védelmi Referencia Központ mérőbusza és láthatunk majd egy működő pellet és fa tüzelőberendezést is.
 
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Ezért kérjük, hogy részvételi szándékát 2018. november 5-ig jelezze az alábbi felületen:
 
 
A konferencia részletes programja ide kattintva érhető el.
 
 
Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Cikk megosztása