Meghirdette az Agrárminisztérium a jövő évi Tanyafejlesztési Programot. A rendelkezésre álló 1,23 milliárd forint három célterület között oszlik meg – mondta Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár kedden, Budapesten.
Az idén nyolcadik alkalommal meghirdetett programban mintegy 200 millió forint jut a települési és térségi fejlesztések támogatására, 637 millió forintot különítettek el a tanyák és a tanyás térség megőrzésére, fejlesztésére, valamint tanyagazdaságok indítására. Emellett 300 millió forintot biztosítanak a tanyai lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre – sorolta az államtitkár.
A felhívások decemberben jelennek meg a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján, illetve a kormany.hu oldalon, a kérelmeket 2019. január második felétől lehet majd benyújtani, a projekteket pedig 2019. december 31-ig kell megvalósítani. Kis Miklós Zsolt kiemelte, hogy az egyéni tanyagazdaságokra vonatkozó támogatási lehetőségekre évről-évre egyre nagyobb pályázói igény mutatkozik, ezért a számukra biztosított források nagyobb hangsúlyt kapnak. Azon ügyfelek, akik a korábbi években nyertek támogatást, viszont pályázatuk megvalósítása még folyamatban van, a projektben vállalt fejlesztéseket legkésőbb 2019. május 31-ig tudják kivitelezni.
Az eddigi, hétéves működés során összesen közel kétezer pályázat részesült pozitív elbírálásban, amely több mint 8,9 milliárd forint megítélt nemzeti támogatást jelent – mondta az államtitkár. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az uniós forrásból megvalósuló Vidékfejlesztési Programban (VP) április 4-ig lehet folyamatosan benyújtani a tanyák villany-, víz- és szennyvízberuházásainak támogatására a kérelmeket. Eddig 1,3 milliárd forintról született döntés, a rendelkezésre álló keret 8,23 milliárd forint. Az államtitkár emlékeztetett, hogy idén másodjára hirdette meg Az Év Tanyája pályázatot az agrártárca, az elismeréseket december 10-én adják át.
 
Forrás: MTI

Cikk megosztása