A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.-ben működő Vadonleső Program munkatársai  túrával egybekötött sajtótájékoztatón vettek részt a Duna-Ipoly Nemzeti Park király-réti Hiúz Ház Látogatóközpontjában. Az eseményen az érdeklődők betekintést nyertek a Program idei célkitűzéseibe is.
 
A hallgatóság részletesen megismerhette az idén 10 éves Vadonleső Program céljait működését és eredményeit. Az előadásban elhangzott, hogy a védett állat- és növényfajokról eddig több mint 10 ezer elterjedési adat érkezett be (ezek az országjelentésekbe, fenntartási- és kezelési tervekbe, fajmegőrzési programokba épülnek be), és a 100 ezret is meghaladta azon érdeklődők száma, akik valamilyen formában részt vettek vagy bekapcsolódtak a programba.
 
Az Év Emlősével kapcsolatos eseményeken 5 év alatt több mint 7 ezer pályamunkát küldtek be a fiatalok. A Vadonleső Program az eltelt évtized alatt Magyarország és egyben Európa egyik legnagyobb, úgynevezett Citizen Science programjává nőtte ki magát – mondta el Bakó Botond a Kft. természetvédelmi referense előadásában.
 
Végül, az érdeklődők tájékoztatást kaptak a 2019-re tervezett Vadonleső rendezvényekről és pályázatokról is. Az előadásokat követően az érdeklődők a természetben is megismerkedhettek az eurázsiai hiúz élőhelyével egy szakvezetéses túra keretében.
Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Cikk megosztása