2019. május 31-én a Szatmár-Beregi Natúrpark területén, Kölcsén rendezték meg a Magyar Natúrpark Szövetség és a Pannontáj-Sokoró Közhasznú Egyesület soron következő szakmai műhelyét. A szakmai programon Füredi Kornél ügyvezető helyettes és Kiss Gábor szakmai tanácsadó képviselte a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.-t.
Az Együtt a fiatalokért! című projektben zajló rendezvény során a résztvevők megismerhették a Szatmár–Beregi Natúrpark munkaszervezetének, a Szabolcs–Szatmár–Beregi Természetvédelmi Alapítványnak, valamint partnerszervezeteinek, köztük a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságnak a szakmai munkáját.
 
A 2010-ben alakult natúrpark kiemelt feladatának tekinti a helyben élők megfelelő környezeti szemléletének kialakítását. Természetesen kiemelt célcsoportnak tekintik a fiatalokat, akik számára az elmúlt közel egy évtizedben – a helyi sajátosságokhoz alkalmazkodva – számos külön iskolai programot, szakkört szerveztek. A natúrparkot működtető természetvédelmi alapítvány jelentős eredményeket ért el az agrár-környezetgazdálkodási program részeként az Érzékeny Természeti Területek kezelési rendszerének kialakításában is.
 
A PAPILIO Természet- és Környezetvédelmi Egyesület jelenlévő munkatársainak köszönhetően a résztvevők betekintést kaptak a civil szervezet Kárpátalján zajló környezeti nevelési és természetvédelmi kutatási programjaiba. Az ukrajnai általános iskolások számára a környezeti neveléssel kapcsolatos programok sajnos csak korlátozottan érhetőek el, az egyesület ezen a helyzeten szeretne változtatni. Munkájukat különösen fontossá teszi, hogy a térség környezeti állapota egyre romlik. Különösen nagy problémát okoz a hulladékok ártalmatlanításának megoldatlansága, ami a Tisza folyó révén hazánkat is súlyosan érinti.
 
A rendezvényen több pedagógus is részt vett a térségi általános iskoláiból. Gyakorlatias jellegű tanácsaik különösen fontosak voltak a projekt központi témája, az Ausztriában nagy sikerrel működő natúrparki iskola modell hazai adaptálási lehetőségeinek elemzése során. A natúrparki közösség által kitűzött célt megvalósíthatónak tartják, ami jól kiegészítené a hazánkban is működő ökoiskolai rendszert.
 
Június 1-én terepi nappal folytatódott a program, a résztvevők a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Nyírség–Szatmár–Bereg Természetvédelmi Tájegysége környezeti nevelési és ökoturisztikai tevékenységével ismerkedtek meg. Az igazgatóság térségi központja Cégénydányádon, a felújított Kende-kúriában működik, ahol természetvédelmi és kulturális tematikájú kiállítások segítik az érdeklődők ismerkedését hazánk e természeti és kulturális értékekben egyaránt gazdag térségével.  A résztvevők ellátogattak a penyigei Lekvárdába is. A vidékfejlesztési pályázatból kialakított lekvárfőző műhely fontos szerepet játszott abban, hogy a térségben újra elterjedt a hagyományos szatmári szilvalekvár készítése és értékesítése, mely a helyi lakosok számára kiegészítő jövedelemszerzési lehetőséget biztosít. A terepi program hazánk egyik legjobb állapotú fás legelőjének, a túristvándi Rókás-legelőnek a bejárásával zárult. Ezen a Szatmár–Beregi Tájvédelmi Körzet részét képező legelőn él az egyik legerősebb haris állományunk.
 
Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Cikk megosztása