„Hiúz ugrás” címmel rendeztek akadályversenyt mintegy száz helyi iskolás tanuló részére szeptember 13-án. 2019-ben a fokozottan védett európai hiúz kapta az „Év Emlőse” címet, így idén minél szélesebb körben szeretné a Vadonleső Program megismertetni a fajt a lakossággal, köztük a kisiskolásokkal is – mondta Balczó Bertalan Felsőtárkányban.
Az Agrárminisztérium, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Természettudományi Múzeum égisze alatt működő Vadonleső Program tíz éve indult el a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer társadalmi alprogjamjaként. A népszerű kezdeményezés része az „Év Emlőse” országos szintű tematikus rendezvénysorozat is, amelynek idén középpontjában a hiúz áll – mondta el Balczó Bertalan, természetvédelemért felelős helyettes államtitkár a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontjában.
 
A Vadonleső Program – ami az egyik legjelentősebb társadalmi bázisú, úgynevezett „Citizen Science”, azaz közösségi tudományos kezdeményezés – a számos program és pályázat mellett minden évben egy regionális rendezvényt is szervez az Év Emlőse kezdeményezéshez kapcsolódóan egy vidéki iskola tanulói részére. Mivel a fokozottan védett hiúzunk legjelentősebb állománya a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található, ezért az éves programsorozat kiemelt részeként Felsőtárkányban rendezték meg a „Hiúz ugrás”-t.
 
A szórakoztatva tanító akadályverseny és vetítéssel illusztrált előadások során a hiúz életének egy-egy jellegzetességére, sajátosságára épülő állomásokon várták a Vadonleső Program, valamint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a gyerekeket.
 
A hiúz Magyarországon 1993 óta fokozottan védett nagyragadozó faj, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 500.000,- Ft. Európai viszonylatban 9-10 ezer egyedre teszik az állomány nagyságát, ebből a Kárpátok vonulatai mintegy 2300-2400 példánynak adnak otthont. Az Északi-középhegység számos pontján jelen van, de ez a viszonylag széles elterjedési sáv a szakértői becslések szerint is mindössze 15-20 példányt jelent.
Forrás: AM Sajtóiroda, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Cikk megosztása