Az ENSZ közgyűlése, 2019 decemberi határozatában szeptember 7-ét a "Tiszta levegő a kék égboltért" nemzetközi nappá nyilvánította. Idén először van lehetőségünk arra, hogy ezen a napon – kiemelten és célirányosan – foglalkozzunk a levegőtisztaság-védelem kérdéskörével, és közelebbről megvizsgáljuk a légszennyezés problémáját.

Napjainkban a légszennyezettség jelenti a földi élet számára az egyik legnagyobb környezeti kihívást, amelyre minél gyorsabban megoldást kell találnunk. Létezésünk egyik feltétele, hogy levegőt lélegzünk be, azonban egyáltalán nem mindegy annak minősége! Ha huzamosabb ideig szennyezett levegő vesz minket körbe, akkor súlyos egészségkárosodásnak tesszük ki szervezetünket. Mivel a légszennyező anyagok különféle módokon jutnak a levegőbe, ezért a megoldásoknak is különbözőeknek kell lenniük. Ráadásul, a légszennyezést okozó anyagok nemcsak a keletkezés helyén hatnak, hanem nagy távolságokra is képesek eljutni.

A tiszta levegő a kék égboltért nap jó alkalom arra, hogy beszélgessünk a problémáról, megvizsgáljuk közvetlen és tágabb környezetünket a légszennyezés szempontjából és amennyire lehetséges, mi magunk is tegyünk azért, hogy a légszennyezés mértéke csökkenjen.

Az ENSZ határozat szövege ide kattintva érhető el.

Mintaóra a levegőminőség javításáért

Magyarország első környezetvédelmi LIFE integrált projektje (IP), a HungAIRy célja a levegőminőség javítása a projektben részt vevő 8 régió 10 településén. A második évében járó 8 éves projekt 19 partnere üdvözli az ENSZ határozatát, és a nemzetközi napra egy oktatási csomaggal, a légszennyezést és annak csökkentési lehetőségeit bemutató, az általános iskola felső tagozatosainak szóló minta tanórával készül, amely minden érdeklődő pedagógus számára ingyenesen elérhető.

A csomag tartalma:

  • 3 db rövid (3-5 perces) videó:

1. videó címe: A légkör és a levegő szennyezői

 

 

2. videó címe: Hogyan fűtsünk okosan?

 

 

3. videó címe: Mit tehetünk még, hogy tisztább legyen a levegő?

 

 

 

2020. szeptember 7-én a HungAIRy LIFE IP keretében idén tavasszal elindult Ökomenedzser Hálózat tagjai is vállalták, hogy a nemzetközi naphoz kapcsolódva – saját településükön – az erre lehetőséget biztosító oktatási intézményekben mintaórákat tartanak. Az ökomenedzserek kiemelt feladata a szemléletformálás és a gyermekek környezeti nevelése, mely munka első lépése lesz a tanóra megtartása.

Az elkészült oktatási csomag az év során bármikor felhasználható!

Forrás: HungAIRy 

Cikk megosztása