April 2023

2023. március 30. és 31. között Kecskeméten rendezték meg a környezetvédelmi technikus tanulók 2022/2023-as tanév Országos Szakmai Tanulmányi Versenyének (OSZTV) döntőjét, ahova az ország nyolc szakképző intézményéből érkeztek a tanulók. A döntőn 14 diák vett részt.

Idén 25. alkalommal rendezték meg a Guba Sándor emlékére alapított versenyt Kaposváron, a Déli ASZC Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban. Az eddigi hagyományokhoz híven négy szekcióban versenyeztek a 9-14. évfolyamos magyar anyanyelvű tanulók.

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. munkatársai a napokban mutatták be az Agrárminisztérium támogatásával megjelentetett Szemelvények a modernizált agrároktatásból című, kiterjesztett valóság elemeket is tartalmazó kiadványcsomagját a Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium oktatóinak.

2023. április 25. és május 11. között négy helyszínen Helyi termék címmel szervez rendezvénysorozatot kistermelők részére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat. A szervezők célja a gazdálkodók tájékoztatása a helyi termékekkel kapcsolatos tudnivalókról és az azokhoz kapcsolódó jogszabályi változásokról.

A 2022/2023-as tanévben a Déli Agrárszakképzési Centrum kecskeméti Kocsis Pál középiskolájában rendezték meg 2023. március 30. és 31. között a környezetvédelmi technikus tanulók Országos Szakmai Tanulmányi Versenyének (OSZTV) döntőjét. A megnyitót csütörtökön tartották meg.

2023. március 22-án rendezte meg Brüsszelben a biodiverzitás tavaszi szakmai kiállítást a Belga Biodiverzitás Platform a Flamand Kormány Herman Teirlinck épületében. Az esemény résztvevői belga és spanyol esettanulmányokon keresztül tanácskozták meg a biodiverzitás monitorozás európai kérdéseit. Az EU biodiverzitás monitorozási törekvéseit Anne Teller, az EU Környezetvédelmi Főigazgatóság képviselője ismertette.

Lelkes önkénteseket keres a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. egy komoly, ám nem különösebben megterhelő terepi felméréshez. Most bárki, előismeretek nélkül is bekapcsolódhat a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer ürgemonitorozó programjának éves felmérésébe egy önkéntesek számára készült okostelefonos ürgefelmérő alkalmazás segítségével.

March 2023

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén, a futópályák, gurulóutak, parkolók, állóhelyek és hangárak közötti nagy kiterjedésű gyepen Magyarország egyik legjelentősebb ürgeállománya él. 2023 áprilisában a repülőtéren egy nagy területre kiterjedő ürgefelmérést tartanak, amelynek célja pontosabb képet nyerni a repülőtér ürgeállományának térbeli eloszlásáról.

A mezőgazdaság terén szerzett tudás mindig, minden időben biztos alapokat, jó megélhetést ad. Működő, jól termelő mezőgazdaság nélkül kiszolgáltatottak vagyunk, mondta Nagy István agrárminiszter a Déli ASZC Bereczki Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum felújított épületének átadásán, Baján.

Oldalak