A „LEADER-település" táblák átadása hivatalosan is azt jelenti, hogy a települések részt vesznek a vidékfejlesztési programban.

A nonprofit kft-vé alakult Déli Napfény Helyi Közösség 12 települése kapta meg Deszken a LEADER-táblákat, hogy kihelyezhessék azokat a falvak, kisvárosok határára. A települések, amelyek együttműködésük során 42 ezer ott élő embert fognak össze: Algyő, Bordány, Deszk, Dóc, Domaszék, Kübekháza, Röszke, Sándorfalva, Szatymaz, Tiszasziget, Újszentiván és Zsombó.

Csongrád megyében 5 hasonló közösség, LEADER Akciócsoport található, együttesen 5 milliárd forintos fejlesztéshez juthatnak – mondta el dr.Forgács Barnabás, az FVM szakállamtitkára az eseményen, amelyen részt vett dr.Ujhelyi István, a térség országgyűlési képviselője is, aki kifejtette: létkérdés, hogy a Szeged környéki falvak együtt fejlődjenek a várossal. A Déli Napfény 12 településének jutó több mint 1 milliárd forintban óriási lehetőségek rejlenek, hiszen eddig örültek, ha néhány százezer forinthoz jutottak a különböző pályázatok útján - hangsúlyozta a képviselő.

Az Alpokalja-Ikva mente LEADER Egyesülethez tartozó 39 település vezetői Fertőszentmiklóson átadó és irodaavató ünnepségen vehették át a LEADER-táblákat dr.Neupor Zsolttól, az FVM VKSZI társadalmi kapcsolatok igazgatójától és Kövecses Jánostól, a vidékfejlesztési hálózat nyugat-dunántúli regionális koordinátorától.

Az eseményen köszöntőt mondott a házigazda Fertőszentmiklós polgármestere, Horváth Tibor, Gaál István, az egyesület elnöke, Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő és dr.Neupor Zsolt. Az ünnepséget a petőházi általános iskolások verses-zenés műsora színesítette.

Ivanics Ferenc hasonlatával élve a sok éven keresztül előkészített LEADER-torta immár kisült, e táblaátadás felér a születésnapi tortán lévő gyertyák elfújásával és hamarosan a torta megízleléséig is eljutnak a térségi lakosok, hiszen megnyíltak az ÚMVP III.tengelyének pályázati forrásai, jövőre pedig az egyesület kiírhatja a LEADER-pályázatokat is.

Cikk megosztása