Minősítő megmérettetésre került sor az íjászok körében a Kisrozvágyi Árpád-kori régészeti Parkban május 2-án. A rendezvény egyben a park nyitását is jelentette, ahol május 1-én házi lovas vadász-íjász verseny megrendezésére is sor került.

A kitűnő időnek és az izgalmas programnak köszönhetően a minősítő íjászversenyre nyolcvan résztvevő jelentkezett, az apróságoktól elkezdve minden korosztály és nem képviseltette magát a megmérettetésen. Izgalmas és kreatív célok tették még érdekesebbé és látványosabbá a versenyt.

*

Nagypénteki istentisztelet Cigándon

Nagypénteken a televízió által is közvetített istentiszteletre került sor Cigánd város református templomában.

Az istentiszteletet élő adásban közvetítette a M1 televízió. A Bodrogközből közel 300 hívő ünnepelte a Nagypénteket együtt a cigándi templomban.

*

Útfelújítás a Bodrogközben

Az ÉMOP 5.1.1/B térségi elérhetőség javítása c. pályázat keretében megkezték a Bodrogközben három útszakasz felújítását, mely útjavítás nagyban javítja a bodrgközi települések elérhetőségét.

*

A gazdasági válság hatásáról tartottak előadást

A Nemzetközi Gazdasági Válság hatása a Vidékre címmel tartottak előadást A Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesülete Sátoraljaújhelyen.

A konferencia témái a pályázati lehetőségek köré csoportosultak. A ZTVE szeretné, ha a vállalkozások, önkormányzatok munkahelyei megmaradnának, ebben próbál segíteni a pályázati lehetőségek ismertetésével.
Az előadók között volt Jurkó Gyula, a sátorajaújhelyi munkaügyi központ ügyvezető igazgatója, aki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat aktuális munkahelyteremtő programjairól beszélt A vendégek megismerhették az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány tevékenységét is.

Szó esett továbbá a vállalkozásfejlesztés lehetőségeiről is. Itt a legfontosabb a Gazdasági Operatív Program szerepe, mely nyújt támogatásokat vállalkozásokat. A meghívottak információkat tudhattak meg a nemzetközi piacra való kijutás fontosságáról, valamint a hitelfelvételről is.

*

Jól halad a sárospataki fürdő felújítása

Az északi homlokzat a bejárati résznél mutatja, hogy milyen monumentális és milyen szép lesz a fürdő épülete – fejezte ki elismerését Dr. Hörcsik Richárd, amikor Aros János alpolgármesterrel bejárták az építési területet.

Feltették a két bejárati tornyot, tehát az északi bejáratnál a négy torony már áll, melyek lefedése most van folyamatban. Maga már ez a látvány is mutatja, hogy ez nem egy szokványos városi fürdő, hanem - a tervező ahogy megálmodta - ez egy olyan objektum lesz amire felfigyelnek. Funkcióját tekintve, maximálisan kiszolgálja az ide érkezőket, a formát tekintve pedig egyedülálló, figyelemfelkeltő. Nagyon fontos, hogy jól halad az építkezés és terveinknek megfelelően most már a végső átadás dátuma június 12. péntek, amikortól kezdve már teljes gőzzel üzemelhet a nyári fürdő- mondta el az alpolgármester.

Forrás: Bodrogközi HVI és Sárospataki HVI

Cikk megosztása