Sikerrel zárult a VM VKSZI mobilitási programja

Eredményesen fejeződött be a VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet mobilitási projektje, amely során tizenhét agráriskolai tanuló vett részt németországi szakmai gyakorlaton. A diákok Europass mobilitási bizonyítványt kaptak, amelyek segítségével könnyebben elhelyezkedhetnek a munkaerő piacon.

A Leonardo da Vinci program az Európai Bizottság 1994-ben, a szakképzés területén indított együttműködési projektje, amelynek a VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI) évek óta sikeres résztvevője. 2010-ben benyújtott mobilitási pályázata erdészeti és lovas szakképzésben résztvevő fiataloknak biztosított lehetőséget németországi szakmai gyakorlaton való részvételre. „A Tempus Közalapítvány kiírásában szerepelt ez a mobilitási program, amelyre sikeresen pályáztunk. 2011-ben tizenhét szakképzésben résztvevő diákot választottunk ki, akik Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban töltöttek négy, valamint tíz hetet. A program egy, illetve kéthetes előkészítővel kezdődött, amelyen szakmai, nyelvi és mentális felkészítésben részesültek a tanulók” – mondta el a pályázatról Bazan Diána szakreferens. A gyakorlat helyszíne nagy jelentőséggel bír, hiszen Németország is uniós tagállam, illetve a magyar vidékkel hasonló kezdeti adottságokat mutató tartomány fejlődését, uniós tapasztalatait a térségben gyakorlatot végző magyar fiatalok első kézből figyelhetik meg.
A gyakorlatot megelőzően a diákok egy-két hetet töltöttek Sanitzban, ahol nyelvi és kulturális felkészítőn vehettek részt. A kint eltöltött idő alatt szakmai és nyelvi ismereteik is bővültek, hiszen azokat a fejlettebb piacgazdasági gyakorlattal rendelkező német vállalatoknál könnyebben gazdagíthatták. A németországi partnerekkel való kapcsolattartásért felelős Edda Henze már nyolc éve foglalkozik magyar gyakornokokkal, és hat éve dolgozik együtt az intézettel. „Hat éve – amióta együtt dolgozom a VM VKSZI-vel - jönnek Mecklenburg-Vorpommern tartományba magyar gyakornokok, akiket az intézet választ ki a szakiskolák tanulói közül. Nagyon szeretek együtt dolgozni az intézettel, mert a magyar iskolákból mindig a legjobb és legalkalmasabb diákokat választják ki gyakornoknak, amelynek köszönhetően ez a program mindig nagyon sikeres” – mesélte Edda Henze majd hozzátette: „Az én szerepem a projektben, hogy közvetítsem a cégeket, ahol a diákok a gyakorlatukat töltik. Mivel mindig más területről érkeznek a fiatalok, ezért fontos, hogy sok vállalattal tartsam a kapcsolatot. Én tartom a gyerekeknek a nyelvi és kulturális felkészítőt is egy vagy két hétig, attól függően, hogy milyen hosszú gyakorlatra érkeznek.” A felkészítő befejeztével a diákok megkezdhették gyakorlatukat a német cégeknél és hivataloknál. „Rengeteg szakmai tapasztalatot gyűjtöttünk, én például egy Haflinger tenyészetbe kerültem, amely egy jellegzetes tiroli lófajta. A mindennapi feladatok mellett a lovak belovaglásával kapcsolatos munkákat is elvégeztem, ami nagyon megerőltető volt, de megérte a fáradtságot” – mesélte a kint eltöltött időről Bársony Anett. A gyakorlat Horváth Ádám számára sem volt könnyű: „Sokat kellett dolgozni, de éppen ezért sok tapasztalatot szereztem és láthattam, hogyan működik egy németországi lovarda. Teljesült a gyerekkori vágyam is: mindig is szerettem volna tengerparton lovagolni, ami Németországban végre sikerült. Az időjárás nem kedvezett nekünk, ennek ellenére egy egész napot lovagoltunk a tengerparton.” – mesélte a lovász szakképzésben résztvevő tanuló. „Én az erdész technikus képzés révén jutottam ki a gyakorlatra. Egy Güstrow-i hivatalnál voltam, ahol például magasleseket építettünk, de emellett sokat kirándultunk és rengeteg emberrel megismerkedtünk.” – mondta Kinder Zoltán Ádám.
Novemberben a VM VKSZI szemináriumot szervezett  Somogyzsitfa-Szőcsénypusztán, a Marcali Városi Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskolában, ahol a gyakorlatot teljesítő diákok beszámoltak tapasztalataikról, élményeikről, valamint a hasonló programok iránt érdeklődők bővebb információt szerezhettek a Leonardo da Vinci mobilitási projektekről, illetve a VM VKSZI jövőbeni tervezett pályázatairól. A résztvevő diákoknak Wayda Imréné, az intézet Képzési Igazgatóságának vezetője és Edda Henze adta át Europass mobilitási bizonyítványokat, amelyben szerepelnek az elvégzett munkafeladatok és az általuk elsajátított többlettudás, készségek és kompetenciák, amelyeknek köszönhetően könnyebben érvényesülhetnek a munkaerőpiacon.

Beszámolók:

Bertalan Róbert József

Bársony Anett

Csizmadia Máté

Fekete Irén

Hanzel János

Horváth Ádám

Katona Richárd

Kinder Zoltán

Kocsis Viktor

Rössler Charlotte

Sándor Nikolett

Tarczi Alexandra

Trugel Szabina

Zsombéki Gergely

 

 

 

 

Cikk megosztása