Pillanatképek egy polihisztorról – Herman Ottó nyomában
Egy polihisztor gyermekkora
Ha Ön alig múlt hét esztendős, az ágya alatt egy fürj költ, párnáját egy pókcsaláddal osztja meg, és Ön ettől nem hogy irtózna, de lelkesen figyeli a kisállatok megnyilvánulásait – van esély! Önből lehet a XXI. század első nagy polihisztora.
 
A videó a képre kattintva érhető el.
Egy lyukas carbonari kalap
Herman Ottó életében többször előfordult, hogy a legváratlanabb pillanatokban fogta a kalapját és odébbállt. Úgy tűnik, hűségesebb volt lyukas carbonari kalapjához, mint megannyi kispolgári eszméhez. Nem tűrte a kötöttségeket. Mindig egyenesen megmondta, amit gondolt. Ha kellett, életét is kockáztatva harcolt az eszméiért.
 
A videó a képre kattintva érhető el.
Első sorban szerelem
Herman Ottó alig volt harminc, amikor először úgy érezhette, hogy révbe ért. Azt csinálta, amit szeretett és az a nő szerette, akit ő is szeretett. Előbbit egy kitömött, albínó pacsirtának, utóbbit nagyothallásának köszönhette. Hogy is volt ez?
 
A videó a képre kattintva érhető el.
22 krajcár
Önök szerint hányszor szerepel Herman Ottó életrajzában a kompromisszum szó? A mi kutatásaink szerint egyszer sem. A konfliktus, a vita és az elv szavak viszont annál gyakrabban. A következő történetből talán kiderül, hogy miért.
 
A videó a képre kattintva érhető el.
Eresszenek haza!
Kis türelmet kérünk, mindössze tizenkét évet, és ott folytathatja az életét, ahol abbahagyta – így hangzott az ítélet a sorozóbizottságon. Mit érezhetett Herman Ottó, amikor ezt meghallotta? Az ítélet kétség nélkül igazságtalan, de ehhez ő is hozzájárult könnyelműségével. Huszonkét évesen pályája megtörni látszik.
 
A videó a képre kattintva érhető el.
Történet a magyar őstörténetről
Herman Ottónak az őstörténet kutatás állóvizébe is sikerült követ hajítania. Ezt a követ Bársony-házi szakócának hívják és általa bebizonyosodott, már negyvenezer évvel Herman Ottó előtt is kedvelték az ősök a Hámor völgyét.
 
A videó a képre kattintva érhető el.
 
Kéziratok a piacon
Manapság a fogyasztóvédelem szabja meg, hogy mit kell feltüntetni az élelmiszerek csomagolásán. Történetünk kofa főszereplőjét valószínűleg igen komoly büntetésben részesítené a piacfelügyelőség. Mi viszont egy örökérvényű történetet köszönhetünk egyedi csomagolástechnikájának.
 
A videó a képre kattintva érhető el.
 
Madarak és fák napja
A XXI. századi ember figyelmét világnapok tucatjai hívják fel bolygónk égető problémáira. Ezek olyan figyelemfelkeltő programok, amelyeket általában nemzetközi szervezetek hoznak létre. Ahhoz azonban, hogy valaki abban a korban kezdeményezzen ilyet, amikor a természetvédelem úgyszólván nem is létezett, kivételes érzékenység és jövőbelátás kellett.
 
A videó a képre kattintva érhető el.
A természet tüneménye
Bartók szerint a népzene a természet tüneménye, és ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet többi élő szervezete, a növények és az állatok. Az, hogy legnagyobb zenei géniuszunk gondolatait a nagyothalló Herman Ottó már évekkel korábban megfogalmazta magában, kivételes nagyságát igazolja.
 
A videó a képre kattintva érhető el.
Kalandok Lappföldön
Elmúlt ötven? Nyugdíjas évekről álmodozik vagy útra kelne, hogy a sarkkörök madárvilágát és a nyilazó bálnavadászatot tanulmányozza? Herman Ottónak nem volt kérdés. Fiatal feleségét hátrahagyva, ötvenhárom évesen lappföldi túrára indult.
 
A videó a képre kattintva érhető el.
Kossuth és Herman Ottó
Izgalmas még belegondolni is, hogy hogy izzott a levegő, amikor egy asztalnál ült két olyan hatalmas ember, mint Herman Ottó és Kossuth Lajos, és a világ dolgait vitatta.
 
A videó a képre kattintva érhető el.
A bajuszkötő
Bajusz nélkül a csók csupa csámcsogás – tartja a mondás. Arra azonban, hogy megtudjuk, hogy a magyar bajusz elnevezése és formája szerint legalább 26 féle lehet, egészen 1906-ig kellett várni. Ekkor jelentette meg Herman Ottó A magyar bajusz című tanulmányát.
 
A videó a képre kattintva érhető el.
Beethoven és a szöcskék
Kiugrunk Bécsbe, az Operába? Ma, ezt a művelt sznob megteheti egy jó előadás kedvéért, de az 1870-es években vagyunk és a kiindulópont Kolozsvár a zenerajongás nem intézhető el egy kézlegyintéssel. Nem intézhető azonban az a fajta elkötelezettség sem ilyen egyszerűen, amivel a félig süket Herman Ottó a természet muzsikáját tanulmányozta.

 
A videó a képre kattintva érhető el.
A polihisztor életpályamodell
Létezik-e polihisztori életpályamodell a XXI. században? Ha valaki véletlenül erről álmodna, mit kell tennie ahhoz, hogy polihisztor legyen? Vajon milyen lenne Herman Ottó, ha ma élne és alkotna?

 
A videó a képre kattintva érhető el.
Írj inkább a tyúkokról!
Önök szerint melyik lehet az a könyv, amely az 1900-as évek Magyarországán minden paphoz, jegyzőhöz és tanítóhoz ingyenesen, kötelező olvasmányként eljutott? Annyit segítünk, hogy nem Károli Gáspár fordította. Ez Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyve, melynek keletkezéstörténete akár példabeszéd is lehetne a másik, latinról fordított könyvben.

 
A videó a képre kattintva érhető el.
Herman Ottó és a politika
Azt mondják némely betegek: csak orvos nem kell, hozzanak inkább javasasszonyt! Ne méltóztassanak irtózni szakembertől, ne méltóztassanak félni, hogy egyiknek, másiknak más véleménye is van, hiszen ezek nem matematikai dolgok, hanem tapasztalati dolgok.
A videó a képre kattintva érhető el.
Legyen ön is mecénás!
Van otthon Önöknél gyerek? Egyáltalán van bárki, bármi, akiért, vagy amiért hosszú távon felelősséget vállal? Ha bármelyik kérdésre igen a válasz, Ön a mi emberünk. Szüksége van a jövőre!

 
A videó a képre kattintva érhető el.
Pókfauna Magyarországon
Kevés olyan hely van, ahol ne lennének pókok. A levegőben való vándorlásik során a pókok a tornyok csúcsaiba akadnak föl és ideiglenesen bár, de ott is tanyáznak. Ismerkedjünk meg velük Herman Ottó módra, és ha meg nem is szeretjük őket, megtehetjük az első lépéseket a békés egymás mellett élés felé.

 
A videó a képre kattintva érhető el.
Politikai merényletek Herman Ottó-módra
Az már Herman Ottó idejében is megesett, és ehhez elég csupán Mikszáth írásaira visszaemlékeznünk, hogy a klasszikus parlamentáris eszközöket egyes képviselők meglehetősen szokatlan megnyilvánulással nyomatékosították.

 
A videó a képre kattintva érhető el.
Búcsú a napsugártól
„Az alkotó akaraterő, a szellem diadala” – ahogy a polihisztor élete utolsó percéig adózott a tudománynak, az emberiségnek.
A videó a képre kattintva érhető el.