Vasárnap délután már csendesebb az I. Európai LEADER Expo "Faluja a városban", a Hungexpo „D” pavilonjában, bár épp hangolnak a rezesek.

A színpad melletti hátsó falnál egyetlen kiállító standja áll; szélerőművek, a geotermikus energiatermelés rendszerét ábrázoló talajmetszeti rajzok és virágzó repceföldek a jókora háttérinstalláción. Előtte foglalnak helyet a BÜKK-MAK LEADER Nonprofit Kft. képviselői, akik érdeklődésemre beavatnak a Mavirka Klaszter titkába. Ennek lényege, hogy mindenféle, jellemzően megújuló energiaforrásokat használó, kisebb teljesítményű, helyi-térségi szintű befektetésként létrehozható erőműveket kapcsolnak hálózatba. Van már a rendszerben szélerőmű, biomasszakazán, napelem, de az akár háztartási maradékolajjal is működni képes „növényolajos blokkerőmű” is, amely magyar szabadalom.

Az ötletgazdák bizakodóak a Mavirka rendszer kapcsán, mivel segítségével cégek, önkormányzatok, háztartások takaríthatnak, takarítanak meg jelentős mennyiségű pénzt az energiaköltségen, sőt bevételük is lehet belőle, ha többletenergiát képesek termelni.

Pár lépésre innen az „Élő Tisza” védjeggyel lehet megismerkedni, mely öndefiníciója szerint garantálja, hogy a védjegyet viselő termékek, szolgáltatások a Tisza vízgyűjtő területéről származnak, vagy ott találhatók, a térségben foglalkoztatott munkaerő révén, környezetbarát módon jönnek létre. Nem mindegy az sem, hogy emellett közösen, csomagban jelennek meg a piacon.

Az akciócsoportok szemrevaló pavilonjai körül csendesedik a forgalom, de a kiállítók zömmel elégedettek. Sok látogató közelítette meg a standokat „na jó, de mi az a LEADER?” kérdéssel, ami remek alkalomnak bizonyult a helyi összefogás eszméjével való „beoltásra”, a személyes információátadásra.

Tegyük hozzá, nemcsak a filozófiával, hanem az anyagiakkal kapcsolatban is, hiszen kincset érő lehetőség eloszlatni olyan tévhiteket, hogy a „bio” az feltétlenül drágább, mert egyáltalán nem mindig. És ha esetenként mégis, lehet, hogy hamarabb lehet vele jól lakni. Legalábbis erről biztosítanak a Cserhátaljaiak pavilonjuknál, amely közösségben 19 családi vállalkozás a teljes élelmiszerskálát lefedi biotermékeivel.

A másik pavilonsoron szédítő ízélményt kínáló gyümölcslevekért sorakoznak a látogatók, itt a Bács-Kiskun megyeiek állítottak ki közös arculattal, az öt ottani közösségből négyen. Fafaragó, késkészítő, hostess lányok népviseletben: felvonul a kunsági népi kultúra színe-java - mondhatnánk. Ők azonban kissé fájlalják, miért csak 28 közösség van jelen, "hol a többi 68?", hiszen jó a rendezvény, „üzletek, kapcsolatok köttetnek”, egymással és rengeteg látogatóval, érdeklődővel meg lehet ismerkedni. Talán jövőre az otthonmaradók is megmutatják magukat, elhozzák térségüket az Utazás kiállítás ezerszínű kaleidoszkópjába - fogalmazhatnánk meg magunkban keresetlen költőiséggel.

A FATOSZ parasztháza melletti ÚMVP sátor (amilyennel sok nyári falunapon találkozhat majd!) stábjának tapasztalatai szerint a rendezvény egésze alatt élénk volt az érdeklődés, és sokan regisztráltak a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatba: az EU által támogatott és ösztönzött kezdeményezés megvalósulásáról, a további lépésekről honlapunk folyamatosan beszámol, mint ahogy azt eddig is tettük.

A rendezvény „európai” jelzőjét a külföldi meghívottak adták, számos LEADER-érintett jött el: spanyolok, észtek, franciák, macedónok, akik a megelőző napon nemzetközi konferencián ismerhették meg az ÚMVP eddigi tapasztalatait. Ők ezidőtájt, vasárnap délután már jellemzően repültek hazafelé, de ittlétük alatt élénken érdeklődtek és tapasztalatot, illetve elérhetőséget cseréltek számos magyar akciócsoporttal, előkészítve a LEADER következő lépcsőfokát jelentő nemzetközi együttműködések beindítását.

Mert a LEADER nem (csak) rendezvény: életfelfogást, viszonyulást, szemléletet közvetít. Azt üzeni nekünk Európából, hogy az egy vidéken élők közös célokért történő összefogásáról nem beszélni kell, hanem tenni érte. Mint például a "városi faluban" kiállító magyar vállalkozók, civilek, önkormányzatok, elkötelezett magánemberek. A LEADER Program igazán csak nyáron indul. Figyelje Ön is az eredményeket!

A II. Európai LEADER Expoval pedig jövőre innen folytatjuk.

bg

Forrás: umvp.eu

Cikk megosztása