Mintegy kétszáz pályázatot támogatnak a kétmilliárd forint keretösszegű, önkormányzatok számára meghirdetett Zártkert Programban - mondta Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára egy szakmai konferencián szerdán, Nyíregyházán.
A helyettes államtitkár az MTI kérdésére elmondta, eddig mintegy negyven pályázatot véglegesítettek, de az elektronikus beadandó felületen már közel hétszáz pályázó nyitotta meg a dokumentumokat.
 
Azt várjuk, hogy az igények száma meg fogja közelíteni a nyolcszáz-kilencszázat, ebből pedig kétszáz nyerhet el egyenként legfeljebb 10 millió forintot - közölte Szakáli István Loránd, hozzátéve, a kormány döntése szerint jövőre is lesz pályázat.
 
A január 2-án meghirdetett Zártkert Programban támogatás nyerhető el az önkormányzatok számára a zártkerti utak járhatóvá tételére, a víz- és az áramvételi lehetőségek megteremtésére, vadvédelmi kerítések létesítésére, támogatják a területrendezést, a gyümölcsfa-, továbbá a szőlőtelepítést is.
 
A projekt támogatási intenzitása száz százalékos, a nyertes pályázóknak lehetőségük van 75 százalékos pályázati előleget lehívniuk annak érdekében, hogy meg tudják valósítani a fejlesztéseiket - jelezte Szakáli István Loránd. A nemzeti forrásból finanszírozott program pályázatainak benyújtásához az internetes felület január 2-től január 31-ig érhető el a kormány és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján, a döntési listát március 31-ig teszik közzé, a nyerteseknek jövő áprilisig kell megvalósítaniuk beruházásaikat.
 
Forrás: MTI, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Cikk megosztása