Több mint hatvan, saját szakterületén kiváló munkát végző szakember tevékenységét ismerte el Nagy István agrárminiszter a környezetvédelmi világnap és a pedagógusnap alkalmából a szaktárca épületében megtartott ünnepségen, Budapesten.
Nagy István ismertette a szaktárca kiemelt környezetvédelmi terveit, bejelentette: megújul a Nemzeti Környezetvédelmi Program. Elmondta, hogy az Európai Unió irányelveinek megfelelően hazánk is megteszi a jogi intézkedéseket az emberi egészség megóvása érdekében.
 
Az agrártárca vezetője kiemelte, az állami génmegőrzési tevékenységet erősíteni kell, a génmegőrzés és biodiverzitás szakterületeknek nagyobb súlyt kell kapniuk a jövőben. A nemzeti park igazgatóságok már 14 ezer őshonos magyar háziállatot tartanak, amely stratégiai állami génkészletnek minősül – tette hozzá.
 
Az Agrárminisztérium fenntartásában jelenleg 47 agrárszakképző iskola működik, több mint 22 ezer diákkal. Nagy István megköszönte a pedagógusok munkáját és megerősítette: az a tárca célja, hogy minél több fiatal szeresse meg az agráriumot, minél többen válasszanak szakmát agrár területen, hogy egyre egészségesebb és jobb minőségű élelmiszereket lehessen biztosítani az ország polgárainak.
 
Nagy István Környezetünkért Díjat adományozott Béres Andrásnak, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. szakmai ügyvezető helyettesének, több évtizede a környezet- és természetvédelem érdekében végzett kiváló tevékenységéért. Az agrárminiszter Környezetünkért Emlékplakettet adományozott Bezegh Barbarának, a Kft. intézeti főtanácsadójának, több évtizede a hazai és nemzetközi környezetvédelmi projektek megvalósításában végzett kiváló tevékenységéért.
 
A miniszter a Környezetvédelmi Világnap alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevélben részesítette Bősze Balázst, a Kft. sajtófőnökét, a kommunikációs területen végzett magas színvonalú tevékenységéért, az objektív tájékoztatáson alapuló kiváló sajtómunkájáért, Nyári Esztert, a Kft. Környezetstratégiai Osztályának vezetőjét, a környezetvédelemben végzett kiemelkedő munkájáért, különösen a környezetvédelmi szabályozás, a hatásvizsgálatok és a szemléletformálás területén kifejtett tevékenységéért, valamint Ungi Szilviát, a Kft. intézménykoordinációs szakreferensét, a hazai agrár-szaktanácsadásban, a középfokú agrárszakképzésben és az agrárszakképő iskolai hálózat működtetésében végzett kiváló tevékenységéért.
 
Forrás: AM Sajtóiroda
 

Cikk megosztása