A vállalkozások alapításának és működtetésének feltételei, az induló vállalkozások finanszírozási lehetőségei és az elérhető kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati lehetőségek sok embernek irányt mutatnak vállalkozásuk beindításában – mondta Béres András a Vállalkozz környezetbarát módon! című konferencián. A cél, hogy minél több vállalkozás vegye figyelembe a környezetvédelmi szempontokat.
A konferencia bevezetésében a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy szükségesnek érezték egy áttekinthető rendezvény megszervezését a környezetbarát vállalkozásokról, amelyet az Agrárminisztérium is támogatott. Béres András hozzátette: a programot úgy válogatták össze, hogy mind az induló, mind a már működő vállalkozások hasznos információkkal gazdagodjanak a nap folyamán.
 
Holovács Gabriella előadásában áttekintette a környezetvédelem fejlődését, a környezeti gondolkodás kialakulását, valamint a környezetvédelmi érzékenység növekedésének okait. A részletes és példákkal gazdagon illusztrált bevezető után kitért a hazai és uniós környezetvédelmi jogszabályokra, illetve a jogrendszerbeli elhelyezkedésre. Végül beszélt a gazdasági társaságok különbözőségeire, illetve az egyéni cég cégformára is.
 
A kutatás, fejlesztés és innováció finanszírozási lehetőségeit boncolgatta előadásában Sebők Katalin. Kiemelte, hogy országos viszonylatban tíz kutatóból hat Budapesten tevékenykedik. A cél a területi sajátosságokat figyelembe vevő regionális hálózatosodás, az intelligens szakosodás elérése. Az innovatív vállalkozások aránya a nagy cégeknél magas, de 2015-höz képest a kkv szektorban is nőtt az innovatív vállalkozások mértéke. A nem innovatív vállalkozások 86 százalékánál fel sem merült, hogy szükség volna ilyen irányú fejlesztésre. Pedig fontos az innováció: hiszen ezáltal kiterjedt partnerkapcsolatokra tehet szert; a legkiválóbb munkaerőt vonzza magához; megismeri és alkalmazza az új technológiákat; rugalmasabb, gyorsabban tud reagálni a külső kihívásokra – tette hozzá a Nemzeti Kutatás Fejlesztés Innovációs Hivatal elnökhelyettese.
 
Bibók Zsuzsanna az egységes környezethasználati engedélyekkel kapcsolatban bemutatta a szabályozás történetét, a hatóságok és engedélyek típusait, az elérhető legjobb technika kidolgozását és elfogadását, valamint az EKHE engedélyezést. Utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy előzetes konzultáció lehetséges az engedélyezési eljárás előtt. Ennek célja, hogy a kérelmező az engedélykérelmi dokumentáció összeállítását segítő írásos véleményt kapjon.
 
A konferencia további részében az előadók – köztük több cégtulajdonos, cégvezető – a vállalkozások indítását gyakorlati példákon keresztül mutatták be, szó esett finanszírozási lehetőségekről, hogy mire kell odafigyelni egy cég alapításakor, valamint hogy hogyan válik egy ötletből megvalósítható, sikeres projekt.
 
Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Cikk megosztása