Az agrártárca több intézkedéssel is támogatja a tanyás térségek sajátos értékeinek megőrzését, valamint a tanyán élő emberek életszínvonalának és gazdálkodási feltételeinek javítását – emelte ki Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár Mórahalmon, a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete és Mórahalom Város önkormányzata által szervezett Falugondnoki Konferencián.
Az agrártárca államtitkára az eseményen elmondta, hogy a Tanyafejlesztési Program eddigi 9 éves működése során közel 2800 pályázat részesült pozitív támogatási döntésben, több mint 11 Mrd Ft összeggel. Támogatást kaptak többek között egyéni tanyagazdaságok, induló tanyagazdaságok, tanyagondnoki szolgálatok, valamint a vidéki tanyás térségek önkormányzatainak külterületi közösségi fejlesztései.
 
Kis Miklós kiemelte, hogy a 2014-2020-as programozási időszakban a tanyavillamosítást, valamint a külterületi utak karbantartását támogató intézkedések a Vidékfejlesztési Programban hirdették meg. Ennek megfelelően a tárca tanyavillamosításra eddig 3 milliárd forint, külterületi helyi közutak fejlesztésére és kapcsolódó gépbeszerzésre pedig 46 milliárd forint támogatást ítélt meg. A tanyavillamosítást elősegítő felhívás 2020. április 3-ig még nyitva áll, ezzel kapcsolatban pedig még az idei évben újabb döntések születnek az Agrárminisztériumban.
 
Az előző évekhez hasonlóan az idén is meghirdeti a minisztérium az Év Tanyája szakmai díj felhívását, azzal a céllal, hogy magas szintű elismerésben részesüljenek azok az egyéni tanyagazdaságok, amelyek azáltal, hogy a természeti környezettel összhangban, tájba és az adott térség gazdasági és társadalmi szövetébe megfelelően illeszkedő tanyagazdaságot hoztak létre, jó mintául szolgálhassanak más tanyák számára. A kiírás a napokban jelenik meg az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján. A díjat több kategóriában hirdetik meg és – az előző évek gyakorlatától eltérően – pénzjutalommal jár, tette hozzá az államtitkár.
 
Forrás: AM Sajtóiroda, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Cikk megosztása