Tíz éve indították útjára a Vadonleső Programot, azt a kezdeményezést, ami azt tűzte ki célul, hogy a védett vagy fokozottan védett fajok országos, vagy akár határokon is átnyúló feltérképezésébe, nyomon követésébe a természet kincseire fogékony társadalmat bevonja – mondta el Rácz András, környezetügyért felelős államtitkár Hiúz Gála és forgatag elnevezésű rendezvényen a Magyar Természettudományi Múzeumban.
Az államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, hogy napjainkban világszerte több ezer olyan program folyik, amelyben önkéntesek milliói gyűjtenek adatokat.
 
Rácz András kiemelte, hogy a Vadonleső Programnak kettős célja van: a gondosan kiválasztott állat- és növényfajok kontrollált felmérésén keresztül természetvédelmi célú adatgyűjtés, valamint a társadalom minél szélesebb rétegeinek a gyakorlati természetvédelmi munkába bevonásával megvalósított ismeretterjesztés, környezeti nevelés és szemléletformálás.
 
A programban jelenleg 18 könnyen felismerhető, védett vagy fokozottan védett valamint közösségi jelentőségű állat- és növényfaj egyedeinek megfigyelését lehet rögzíteni egy online, web2-es alkalmazással. A program tíz éves működése alatt több mint 12 ezer megfigyelés érkezett, mintegy 2800 körüli adatszolgáltatótól. A bejelentések döntő többsége belföldi, de akadnak határainkon túlról, főleg a magyarlakta területekről származó észlelések is.
 
A Vadonleső Program kezdeményezésére 2019-ben számos országos és regionális rendezvény, ismeretterjesztő program, pályázatok sokasága foglalkozott a hiúzzal, az év emlősével. Ebben partneri szerepet vállaltak a nemzeti park igazgatóságok, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Természettudományi Múzeum is.
 
A környezetügyért felelős államtitkár kitért arra is, hogy a széles társadalmi rétegek környezettudatos gondolkodásának fejlesztése és a fokozatos szemléletváltás megvalósítása kulcsfontosságú a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása terén is. Elhangzott, hogy a Vadonleső Program az évek során az unió egyik legsikeresebb „Közösségi tudomány-programjává” nőtte ki magát. Ennek szemléletes példájaként a múzeumban több idei pályázat legjobban sikerült alkotásai is megtekinthetőek. Ennek egyike az államtitkárság által kezdeményezett Természet ajándékai rajzpályázat is. A legjobb pályamunkák alkotóit a záróeseményen díjazták.
 
2019-ben új fejezet nyílt az idén tizedik évfordulóját ünneplő Vadonleső Program életében. A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. is csatlakozott az Agrárminisztérium Környezetügyi Államtitkárságához, valamint a Magyar Természettudományi Múzeumhoz a program fenntartójaként. A környezeti nevelésben is úttörő szemlélettel és újszerű kezdeményezésekkel azt a missziót vállalta a program, hogy kicsikkel és nagyokkal, fiatalokkal és idősebbekkel is megismerteti és megszeretteti természeti örökségünk szem előtt lévő, vagy épp rejtett kincseit. Ennek a tevékenységnek az egyik leglátványosabb és egyben legnépszerűbb eleme az Év Emlőse kezdeményezés, amelynek idén, hatodik kiemelt fajaként, az eurázsiai hiúzt választották.
 
Az egész éves programsorozatban számos gyerek- és felnőtt pályázattal sok ezernyi érdeklődőt értek el, akiknek megmozgatta a fantáziáját ez a rejtett életmódú nagyragadozó. A múzeummal közös és „A rejtőzködő hiúz nyomában” címet viselő rajzpályázaton kívül a Kft. a tíz hazai nemzeti park igazgatósággal karöltve meghirdette a „A hiúz titokzatos élete” – filmplakát tervező rajzpályázat gyerek- és felnőtt kategóriában is. Nyár elején a Vadonleső Program elsősorban a vízpartokon nyaralókat, vízitúrázókat szólítva meg ismét egy úttörő jellegű akciót indított „Nimfák a Nympheákért” címmel. Ehhez kötődve, mintegy motivációként hirdették meg az „Ember a tündérrózsák birodalmában” című gyerekrajzpályázatunkat. A pályázatok eredményhirdetése és a rendkívül programgazdag év méltó lezárása a november 22-23-án lezajlott Hiúz Gálán és forgatagon történt, mely több mint kétezer érdeklődőt vonzott a Magyar Természettudományi Múzeum kupolatermébe.
 
 A rendkívül gazdag program keretei közt Szalóki Ági és Gryllus Vilmos énekelt a gyerekeknek, érdekfeszítő szakmai előadások hangzottak el a hiúzról, nagyragadozó társairól és a természet ajándékairól. A két napos forgatagban izgalmas játékok keretei közt gyűjthették a gyerekek a pontokat a közel húsz szakmai szervezet szemléletformáló programjaiban, így kicsik és nagyok egyaránt elégedetten és új ismeretekkel gazdagodva távozhattak a rendezvényről.
 
Forrás: AM Sajtóiroda, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Cikk megosztása