Az Alpok-Adria Akusztikai Szövetség 2021. szeptember 23-24-én tartotta meg 9. kongresszusát. Idén a Herman Ottó Konferencia Központ adott otthont a rangos, nemzetközi eseménynek. A kétnapos szakmai seregszemlén 20 előadás hangzott el, és nyolc kiállító mutatta be tevékenységét, akusztikával kapcsolatos termékeit.

A rendezvény a térség – Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Lengyelország – valamint a többi európai ország akusztikusainak és zajvédelmi szakembereinek szakmai találkozója, ahol lehetőség nyílt egymás szakmai eredményeinek megismerésére, az ismeretek cseréjére, a szakterületi eredmények megosztására, megvitatására és ezzel együtt a résztvevő országok közötti kölcsönös együttműködés erősítésére.

Az Alpok-Adria Akusztikai Szövetséget (Alps Adria Acoustics Association – AAAA) Ausztria, Horvátország és Szlovénia akusztikai társaságai alapították 2002-ben. A Szövetség magyarországi tagja, az Optikai-, Akusztikai-, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület (OPAKFI) a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.-vel együttműködésben közösen szervezte meg a magas színvonalú szakmai rendezvényt. A kongresszus jelenléti, és párhuzamosan online részvétellel zajlott.

Bozzay Péter ügyvezető rövid tájékoztatást adott a Társaság környezetvédelmi tevékenységéről, első sorban a környezeti zajvédelem területén betöltött fontos szerepét hangsúlyozva.

A két nap szakmai programja szekciókra bontottan a teremakusztika, az elektroakusztika, az épületakusztika, a környezeti zaj, a zaj- és rezgésvizsgálatok, a zajmérés és modellezés legaktuálisabb szakmai kérdéseire, eredményeire terjedt ki. Az előadók között nemcsak a térség neves szakemberei szerepeltek, hanem online előadást hallhattak a résztvevők norvég és dél-afrikai előadóktól is.

A Társaság zajvédelmi tevékenységébe adott bepillantást Fáy Endre, a Kft. munkatársa, aki a nagyvárosok stratégiai zajtérképezési folyamatáról, azok kiértékelt eredményeiről számolt be.

Az első nap programját szakmai kirándulás zárta, amely során a még épülő Magyar Zene Házát tekinthették meg szakmai szemmel a résztvevők, akiket Batta András, az intézmény vezetője kalauzolt.

A sikeres magyarországi konferencia a következő, 10. kongresszus meghirdetésével zárult, amelynek Szlovénia fővárosa, Ljubljana ad majd otthont 2023-ban.

Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Cikk megosztása