A FALUSI ÉS AGROTURIZMUS ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK
HÍRLEVELE
2009. szeptember 7.
A falusi turizmus hírei
RENDEZVÉNYEK
- 2009. szeptember. 18-20. között a budapesti WestEnd City Center tetőkertjében rendezik meg a FŐSZEZON 2009 belföldi turisztikai kiállítást és szállásbörzét. A 2007 óta megrendezett esemény célja, hogy a belföldi turizmus szereplői, szálláshelyek, szolgáltatások és termékek egy önálló vásáron mutatkozhassanak be a hazai utazási célpontok irányában egyre nyitottabb és fogékonyabb nagyközönségnek. Az idei év a vidék és a falusi turizmus jegyében kerül megrendezésre. A rendezvény látogatottsága az elmúlt két év tapasztalatai szerint több tízezer, döntően fővárosi ember a három nap alatt.
A rendezvényt támogatja az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) is, amely hét darab régiós faházat kíván berendezni a rendezvény Falusi turizmus utcájában. A 4x2 m alapterületű faházakban a vidéki turisztikai szolgáltatók – szálláshelyadók, programszervezők, helyi látványosságok gazdái vagy hagyományos mesterségek űzői kapnak majd helyet, míg egy-egy faházban a biotermékeket előállító gazdák, valamint a vidéki kis- és középborászatok jelenhetnek majd meg.
Az FVM VKSZI szervezői ehhez várják turisztikai szolgáltatók, programszervezők stb. jelentkezését a FATOSZ tagjai közül. A kiállítási, promóciós, kóstoltatási és árusítási tevékenység teljes egészében ingyenes, de az esetlegesen – utóbbiakra nézve – szükséges engedély(eke)t a kiállítóknak maguknak kell beszerezniük.
További információt és a jelentkezési lapot a honlapunkról (www.falusiturizmus.eu) tölthetik le továbbá a rendezvényről még több információt a www.foszezon.hu honlapon olvashatnak.
- Az ARTISJUS a falusi szálláshelyeken ősszel szerette volna az ellenőrzést elvégezni, a szálláshelyeken található televíziókészülék, rádió, egyéb műsorszolgáltatók tárgyában azonban a falusi szállásadásról nem sok információjuk van, továbbá szerették volna megelőzni az ellenőrzés okozta negatív fejleményeket. Ezért az ARTISJUS megkereste a FATOSZ-t, mint országos érdekvédelmi szervezetet és tárgyalásokat folytatott a szövetség képviselőivel.
A tárgyalások eredményeképpen az ARTISJUS közölte: egyelőre leállít minden fajta ellenőrzést a falusi szálláshelyeken. Az esetlegesen kiküldött büntetéseket és csekkeket semmisnek tekinti. 2010 márciusában ismételten leül a FATOSZ képviselőivel tárgyalni megnézve az új változásokat, annak hatásait és mindezek tükrében köt megállapodást, illetve egy kedvezményes díjszabást állapít meg, amivel csak a FATOSZ tagsága élhet.
PÁLYÁZATOK
- A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a napokban közzétette az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program és a Nemzeti Diverzifikációs Program idei őszi jogcímeinek indítási ütemezéséről szóló közleményét. Eszerint ismét források nyílnak meg falumegújításra (szeptember és október), turisztikai tevékenységek ösztönzésére és vidéki örökség megőrzésére és fenntartható fejlesztésére (november és október hónapban).
További részleteket az FVM honlapján (www.fvm.hu) olvashatnak.
NYILATKOZATOK
- A FATOSZ a Magyar LEADER Szövetség a Kelet-Közép-Európai Kis- és Középvállalkozók Szövetsége és a Szövetség az Élő Tiszáért közös nyilatkozatot írt alá, amelyben tiltakoznak a falusi turizmus adókedvezmény megszüntetése ellen. A nyilatkozathoz csatlakozott további 37 civil szervezet. Forgács Barnabás FVM államtitkára is kifejezte támogatását. A közös nyilatkozatot megküldték a Pénzügyminiszternek, a Miniszterelnöki Hivatal Esélyegyenlőségi, Társadalmi kapcsolatok Miniszterének is.
STATISZTIKAI ADATOK
- A magyarországi szálláshelykínálatban a kereskedelmi szálláshelyek mellett a magánszálláshelyek – a falusi szállásadás és a fizetővendéglátás – is fontos szerepet játszanak. A magánszálláshelyeken 2008-ban 39 ezer szállásadó összesen 226 ezer férőhellyel várta a vendégeket. Ebből a falusi szállásadók száma 7500 fő, akik több mint 47 ezer férőhelyet kínáltak. Ez a tavalyi évhez képest jelentős, 15%-os falusi szállásadói létszám- és férőhelyszám növekedés is egyben. A magánszálláshelyek elsősorban a belföldi utazók körében népszerűek (falusi szállásadást tekintve 2008-ban a belföldi vendégek részaránya 78% volt). Az előző év magánszálláshelyi vendégforgalma igen kedvezően alakult: 970 ezer vendég több mint 3,8 millió éjszakát töltött el. A falusi tur izmus vonatkozásában ez 2007-hez viszonyítva közel 10%-kal több, 214 ezer vendég-, és 6%-kal magasabb, 744 ezer vendégéjszaka számot jelentett. A vendégek a falusi szálláshelyeken átlagosan 3,4 éjszakát töltöttek el.
(Forrás: KSH)
EGYÉB HÍREK

- 2009. szeptember 16-17.-én Magyarországon kerül megrendezésre az Európai Vidékfejlesztési Hálózat (EVH) soros szemináriuma. A rendezvényen előre láthatóan részt vesz a 27 tagország Nemzeti Vidéki Hálózatainak képviselői, illetve az EVH Tájékoztatási Központ- és az Európai Bizottság képviselői is. A rendezvény időpontjának kiválasztásakor a szervezők fontosnak tartották, hogy a hivatalos, szakmai munkát követően egyúttal tereplátogatás formájában is meg tudják mutatni néhány kiemelkedő vidéki fejlesztést/ programot; emellett, hogy a Magyar Vidék Napja rendezvényen is részt tudjanak venni a hazánkba érkező külföldi vendégek.

- A FATOSZ szeptember 7-én leadta a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal felé a magánházi előállításra, de forgalomba hozatal céljából élelmiszerek rendszeres készítésére használt helyiségekre, a magánházi előállítás során előállított termékek értékesítésére vonatkozó JHGY kidolgozását, ami a most készülő Nemzeti Higiéniai Útmutató része lesz.
Az anyagot Szabadkai Andrea készítette el, aki a Szövetség az Élő Tiszáért egyesület programkoordinátora. Munkáját több falusi szállásadó és Megyei egyesületünk vezetője valamint szakhatóságok, szakértők (ÁNTSZ képviselője, állatorvos) is segítette.

- 2009. szeptember 18.-án rendezik meg a Magyar Vidék Napját a budapesti Városligetben, a Vajdahunyad várában. A rendezvény egy hagyományos vásár, amelyen megjelenik mind a 96 magyar Leader Helyi Akciócsoport, akik bemutatják helyi termékeiket és kultúrájukat.

- A Somló és Környéke Borút Egyesület a hagyományoknak megfelelően 2009. szeptember 11-13. között ismét megrendezi a környék önkormányzataival karöltve a 2009. évi "SOMLÓI NAPOK” elnevezésű rendezvényét Somlóvásárhelyen. A környék egyik legnagyobb hagyományőrző, díjmentes rendezvényén idén legalább 15.000 főre számítanak a szervezők.
További információ: www.somloiborut.hu

- A Birka Gida Bárány Gasztronómiai Fesztivál időpontját a szervezők technikai okokból 2009. szeptember 18-20.-ról 2010. április közepére halasztották. A Fesztivál új időpontjának meghatározására a napokban kerül sor, amelyről a következő hírlevelünkben tájékoztatjuk Önöket. A Fesztivál tervezett programját az időpont módosulás nem érinti. A Fesztivál programjával és szervezésével kapcsolatos következő megbeszélésre 2009. október első felében kerül sor

- A G-Mentor Kft - mint az Itthon Otthon Van lapcsalád kiadója, valamint reklám és kiállításszervező cég - és a FATOSZ között egy megállapodás született, melynek értelmében tagjaink számára kedvezményes megjelenési lehetőséget kínálnak kiadványaikban és rendezvényeiken.
Az IKUVÉH konzorcium hírei
- A közelmúltban jelent meg a "Turisták, mint tudatos fogyasztók és a vállalkozások fogyasztóvédelmi ismeretei fejlesztésének támogatása” című pályázaton nyert támogatásból a pályázó szervezetek által létrehozott közös kiadványt. A Tudatos Vásárlók Egyesülete által kiadott, 1,5 millió példányban megjelent, 8 oldalas füzet célja a figyelemfelkeltés és oldalanként egy-egy témát dolgoz fel. A kiadványhoz a teljes FATOSZ tagság ingyen hozzájut.
A szintén a pályázat részeként megvalósuló honlap 2 hét múlva áll fel teljesen. A www.tudatosutazo.hu oldal tulajdonképpen egy internetes panaszoldal lesz egy szakmai fórummal, amelynek különlegessége, hogy a panasz felvitele után, 1órán belül választ kap kérdéseire, problémáira a kérdező.
Vidéki-Idegenforgalmi Menedzser képzés
- AZ IKUVÉH keretén belül megvalósuló vidéki – idegenforgalmi menedzser képzés alapját képező tananyagok megírása és összeállítása most zajlik, remélhetőleg szeptember végéig a tananyag elkészül. A képzések előkészítését, a részletek kidolgozását jövő héten kezdi meg az IKUVÉH oktatásszervező bizottsága. Ennek tükrében előreláthatólag november közepén indulhat el a menedzserek képzése.
Kis-, Közép- és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete
- Szeptember 18-19. között ismét megrendezik Vitnyéden, a Cigány-tónál az Országos Sajtfesztivált és Sajtünnepet. A programok között a sajtverseny eredményhirdetése, Magyarország legnagyobb sajtjának bemutatása, sajtlovagrend új tagjainak avatása, sajtkóstoló és sajtvásár, tejivó verseny, kulturális programok gyerekeknek és felnőtteknek szerepel.

Cikk megosztása