Szerdán nyitotta meg kapuit és szombatig látogatható immáron tizennyolcadik alkalommal a Debreceni Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakkiállítás, és a IV. Hortico Zöldség-gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumának területén.

A szervezők az idei farmerexpón több mint háromszáz hazai és külföldi kiállítót, 25-30 ezer üzleti és szakmai látogatót várnak. A mezőgazdasági gépgyártók tízezer négyzetméteren mutatkoznak be, emellett a kiállítók széles vetőmagválasztékkal, a legújabb növényvédelmi technológiákkal jelennek meg.

Ismét lesz nyilvános állatbírálat, fajtabemutató és szaktanácsadás is. A rendezvény fórumot biztosít a közvetlenül mezőgazdasági termeléssel foglalkozó, illetve az e szférához kapcsolódó, azzal partneri viszonyban álló hazai és külföldi cégeknek, vállalkozásoknak és szervezeteknek a termékeik, szolgáltatásaik bemutatására. Emellett évről évre a bővülő palettáján olyan szakmai rendezvények is szerepelnek, amelyek módot adnak az egyes, szűkebb területen tevékenykedő szakembereknek az aktuális, fontos ismeretek elsajátítására, a legújabb kutatási, termelési eredmények vagy a gyakorlatban közvetlenül hasznosítható tapasztalatok megismerésére. Az aktuális kiállításon konferenciát rendeznek a mezőgazdasági vízhasznosítás aktuális kérdéseiről, a juhágazat átfogó stratégiájának elveiről és elemeiről, a kertészeti növények védelméről az új uniós szabályok tükrében, valamint a minőségi termék előállításáról az állattenyésztésben.

Debrecen kedvező földrajzi fekvése hatékony logisztikai lehetőségeket nyújt, így elsődleges stratégiai-üzleti partner Kelet-Európán belül, és "a Kelet kapujaként" szintén lehetőséget ad a részt vevő cégeknek, hogy a nemzetközi piacon elérhetők legyenek. Minden évben több száz üzletember érkezik Csehországból, Romániából, Ukrajnából. Évről évre nő a Németországból, Ausztriából, Olaszországból érkezők száma is.

A farmerexpó eddigi tizenhét éves történetében a kétszázezer négyzetméteres területen, több mint ötezer kiállító, és félmillió látogató vett részt. Ezen időszak alatt a kiállítást kísérő mintegy száz konferenciát pedig csaknem tizenötezer érdeklődő hallgatta meg.

A látogatók összetétele a kiállítás szakmai színvonalát is tükrözi, hiszen az érdeklődők több mint kétharmada kapcsolatban áll a mezőgazdasággal. A kiállítás védnökei a hazai juh-, szarvasmarha-, sertés- és baromfitenyésztők szövetségei, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Területi Agrárkamara.

A nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kiállítással egy időben rendezik meg a IV. Hortico Zöldség-gyümölcs Kertészeti Szakkiállítást, amelyen a zöldség-gyümölcs szakma képviselteti magát.

 

Forrás: Magyar Hírlap

Cikk megosztása