April 2021

A hang, a zaj mérésére, jellemzésére használt mértékegység a decibel. Egészen különleges tulajdonságú indikátor, amelynek jellemzőit meg kell ismernünk ahhoz, hogy környezeti zajjal kapcsolatos információkat – még a legegyszerűbb szinten is – megérthessük.

Azt gondolnánk, hogy a zaj nem olyan régi problémája az emberiségnek. Ha megkérdezünk valakit, szerinte mióta okoz közösségi, társadalmi szinten problémát a zaj, leggyakrabban az ipari forradalom korát jelölik meg. Érthető, hiszen akkor indult el a nagyfokú gépesítés, a városiasodás új lendületet kapott.

Általános az a vélekedés, hogy a zaj alapvetően a munkahelyi (halláskárosodási) probléma, hiszen ott érhet bennünket olyan mértékű terhelés, amely hallásunkat egyértelműen rontja, ahol fájdalmat okozó hatást szenvedhetünk el. Ez valóban így is van, de az a környezeti zaj, amelyben mindennapjainkat töltjük, ugyanúgy veszélyes lehet az egészségünkre, testi-lelki állapotunkra. A zaj nem csak hallórendszerünkre hat.

Ha azt mondjuk, csend vesz körül bennünket, akkor az azt jelenti, hogy hang nélküli környezetben vagyunk? Vagy valami mást? Talán kijelenthetjük, teljesen hang nélküli környezet csak az űrben létezik.

2020-ban megújította két környezeti zajjal foglalkozó kiadványát a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., emellett egy segédletet is kiadott önkormányzatok és kormányhivatalok részére a stratégiai zajtérképekre épülő intézkedési tervek elkészítéséhez.

March 2021

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. 2021. március 31-től szervereit költözteti, valamint ehhez kapcsolódóan karbantartási munkákat lát el online felületein, ezért webhelyei nem lesznek elérhetőek 2021. március 31. 15 órától egészen 2021. április 2. éjfélig.

Országszerte csaknem 1000 kilométer hosszú tanösvényhálózat várja a kirándulni vágyókat. A nemzeti parkokban található túraútvonalak többsége ingyenesen és szabadon látogatható. A kínálat változatos, így a gyakorlott túrázóktól a kisgyerekes családokon át az idősebb korosztályig mindenki találhat számára megfelelő, felfedezésre váró úti célt.

Immár hatodik alkalommal jelentette meg a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az Agrárminisztérium megbízásából a Magyarország környezeti állapota című kiadványt. A 2020-as kötet tartalmi elemeinek összeállításához hazai és európai környezetvédelemmel kapcsolatos dokumentumokat vettek alapul a szerzők.

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. várja azon szakemberek, pedagógusok jelentkezését, akik az 56/2016. (VIII. 19.) FM rendelet, illetve az 56/2016. (VIII. 19.) FM rendelet (15/2018. (VII. 9.) AM rendelet által módosított) szerint kiadott szakmai és vizsgakövetelményekhez (felmenő rendszerben kifutó képzések) komplex írásbeli tételek készítésében szerzői vagy szakmai, illetve pedagógiai lektori tevékenységet vállalnának.

February 2021

Oldalak