September 2022

Öt agrárszakiskola részére szerzett be erdészeti mérőműszereket a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. pályázati forrás segítségével. A többfunkciós digitális mérőműszereket a szaktárca javaslata alapján a szegedi, az ásotthalmi, a somogyzsitfa-szőcsénypusztai, a mátrafüredi, valamint a soproni iskolákban helyezik el, így számos tanuló elsajátíthatja az innovatív műszer használatát.

Október hónap folyamán immáron két nemzetközi jeles nap kínál lehetőséget natúrparki térségeink gazdag táji örökségének megismerésére. „A földtudományi sokféleség világnapja” és „A táj nemzetközi napja” alkalmából 2022 októberében több natúrparki helyszínen helyi szakvezetők segítségével, élményszerűen ismerhetik meg az érdeklődők natúrparki tájainkat.

Aktív, tevékeny, tervekkel teli élet szakadt meg hirtelen – elhunyt Konrád Istvánné, ahogyan mindenki ismerte: Bözsi. Nevét szinte védjegyként viselte, ezzel hangsúlyozta vidéki, gazdasszonyi mivoltát. De nem kellett hangsúlyoznia, markáns, erős egyénisége éppúgy jellemezte őt, mint nagy szíve, érzékenysége, segítőkészsége és céltudatossága.

A környezetbarát termékek iránti érdeklődés növekedését mutatja, hogy az ökocímkével ellátott termékek száma már megközelíti a 90 ezret – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára szombaton Budapesten.

August 2022

A Technológiai és Ipari Minisztérium és a Belügyminisztérium Európa legnagyobb, közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához csatlakozva „Ecsetes, bringás remekek” címmel rajz-, fotó- és kreatív pályázatot hirdet. A 2022. évben az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó alkotópályázat témája a kerékpározás.

A gazdák a rendkívüli nehéz körülmények között is elvégezték a rájuk bízott munkát, amiért elismeréssel tartozunk, a szorgalmukból és kitartásukból pedig erőt meríthetünk – jelentette ki Nagy István agrárminiszter államalapító Szent István királyunk ünnepén.

July 2022

Az Agrárminisztérium az idei Föld napja alkalmából harmadik alkalommal fotó-, illetve első alkalommal videópályázatot hirdetett annak érdekében, hogy felhívja a fiatalabb generáció figyelmét a környezettudatosság fontosságára és Földünk megóvására.

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. pályázatot hirdet Kommunikációs Osztályán grafikus munkakör betöltésére, határozatlan időre.

Oldalak