Tavalyi térképpel könnyen lehet, hogy eltévednénk az idei Szigeten” – nyilatkozta Gerendai Károly főszervező arra utalva, hogy a megújulás jegyében számos programhelyszín átalakul, költözik, illetve olvad egybe az idei fesztiválon.

Mindemellett komoly kedvezményt is igénybe vehetnek idén az egyetemista, főiskolás diákok, így akár 50%-kal olcsóbban juthatnak Sziget hetijegyhez. (beharangozó videó!)

És újabb programhelyszínek is gazdagítják a programpalettát: egyebek mellett bemutatkozik a Sziget 2009-en a Pécs 2010 Európa Kulturális Főváros program is, s felépül a hazai kulináris, kézműves és iparműves termékeket felvonultató Hungarikum Falu is. Mindez augusztus 12-17 között, két bemelegítő nappal felvezetve.

Tizenhetedik alkalommal várja látogatóit idén a Sziget, ami ugyan nem jeles évforduló, de eljutott abba a korba kedvenc fesztiválunk, hogy érdemes egy kicsit átfazonírozni. A megújulás jegyében több szempontból is jelentős változáson megy át a rendezvény. A szervezők szándéka szerint azonban úgy, hogy a Sziget nemzetközi védjegye, a kulturális sokszínűség csorbát ne szenvedjen, tehát a műfaji kínálat nem csökken. „Néhány programhelyszín iránt az érdeklődés elkopott, voltak műfajok, melyekből túlkínálat volt és néhány programhelyszínen a professzionális technika több idősávban kihasználatlan volt” – ismertette Gerendai a változások okát a Szigeten. A változások és újítások jelentős kedvezményekkel is társulnak az idén.

Ilyen például, hogy a felsőoktatásban tanuló diákok csoportos bérleteket vásárolhatnak, ezeknél a kedvezmény a csoport létszámától függ. A legfeljebb 50 százalékos árcsökkenést 46 fős csoporttal lehet elérni. Szintén kedvezmény, hogy 23 óra után fél áron lesz majd kapható a napijegy.

Üdülési csekkel Szigetre

A kedvezmények sorát szaporítja az is, hogy különböző csekkekkel és utalványokkal (Üdülési Csekk, Sodexo Pass, Accor Servicesis, Cadhoc művelődési csekk) lehet Sziget jegyeket vásárolni. Ez a lehetőség azonban nem kombinálható a többi kedvezménnyel.

Ungarische Wirtschaft

Újítás például a Hungarikum Falu, mely az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogatásával, a LEADER Program keretében jöhet létre idén. A több mint egy hektárnyi területen a hazai kulináris, kézműves és iparműves termékek széles skálája vonul fel, népzenei programokkal övezve, ráirányítva a figyelmet a meglévő és születőben lévő vidéki értékekre.

Egyéb újdonságok a Szigeten

Az ügyvezető az újdonságok között említette, hogy összevonják a pop-rock és a metál színpadokat, valamint az A38 és a Wan2 sátrát is. Ugyancsak újdonság, hogy külön nagyszínpadot kapnak a magyar sztárok, az eddigi nagyszínpad pedig csak a külföldieké lesz. Így a világzenei fellépő hellyel együtt összesen három nagyszínpadot számlál majd a Sziget.

Bemutatkozik az új helyszínen Pécs is, mint Európa Kulturális Fővárosa. Az EKF-színpad főleg magyar, balkáni és mediterrán produkciókat vonultat majd fel, valamint kiemelt szerepet kapnak a pécsi előadók.

Idén több ország is fókuszba kerülhet

Németország, Japán, Izrael és Spanyolország katalán régiója mutatkozik be. Németországot a berlini fal leomlása és az 1989-es események miatt emelik ki, az ARC és a Sziget közös produkciójaként egyedi képzőművészeti alkotássá válik egy Szigeten felállítandó fal. Izrael a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 20. évfordulója, Japán a magyar-japán kulturális évad kapcsán kerül fókuszba, a katalán régióból pedig számos ottani produkció érkezik a fesztiválra.

A mínusz egyedik napon a 20 éves Tankcsapda ad jubileumi koncertet, a nulladik nap programját pedig a Rock az erőszak ellen (Rock Against Violence) elnevezésű szervezettel közösen rendezik meg. Az angliai szervezet azért kereste meg őket, mert - mint mondták - "Magyarországon úgy tűnik, elég nagy baj van". Gerendai Károly hozzátette: ennek a napnak a programja még szervezés alatt áll, de azon dolgoznak, hogy a tolerancia jegyének szenteljék a fesztivál nulladik napját.

Az idei fesztivál már korábban bejelentett külföldi "húzónevei" között van a Prodigy, Fatboy Slim, a Placebo, az Offspring, a Snow Patrol, a Die Toten Hosen is. Most a szervezők nem közöltek újabb neveket, azonban májusban egy újabb sajtótájékoztatót tartanak a végleges programról.

Forrás: MTI + Sziget sajtóanyag

Cikk megosztása