A Nemzetközi Élelmiszer és Agrárgazdasági Szövetség, azaz IAMA XIX. Agrárgazdasági Világfórumára és Tudományos Szimpóziumára 2009. június 20-23. között Budapesten kerül sor. A konferencia magyar szervezője az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága (EOQ MNB), sz FVM támogatásával.

Az IAMA az agrár- és élelmiszergazdaság magas szintű vezetőinek, tudósainak és kormányzati döntéshozóinak szakmai együttműködésén alapuló világszervezete. A 2009. évi Világfórum Budapesten való megrendezésével az IAMA célja, hogy tevékenységét a közép-európai országokra is kiterjessze, illetve tovább bővítse Kelet- és Délkelet-Európa felé.

A konferencia vezértémájául a „Globális kihívások-lokális válaszok” címet választották, ezzel is minél több résztvevőt kívánnak megszólítani a közép-kelet-európai régióból.

A konferencia keretében FAO workshop is megrendezésre kerül. A konferencián legalább 300 fő részvételére számítanak a világ minden részéből.

A konferencia keretében a következő szakmai rendezvényre kerül sor:

  • Agrárgazdasági Világfórum
  • Tudományos Szimpózium
  • Esetkonferencia
  • Esettanulmány vetélkedő egyetemi csapatok részére
  • Vitafórumok speciális témákban (az agrárközgazdász képzés helyzete; a nagyvárosok és a mezőgazdaság; a fenntarthatóság; a zöld forradalom, bio-üzemanyagok; a magyar bor és pálinka marketingje stb)

A Világfórum miniszteri nyitófogadása 2009. június 21-én este a Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyadvárban lesz.

A 2009. június 22-23-i Világfórum fő témái lesznek:
1. Globális kihívások és lokális válaszok: trendek az élelmiszer és agrárgazdaságban
2. A közép-európai országok válaszai a globális kihívásokra
3. A kereskedelem hatása az értékláncra
4. Regionális termékek a globális arénában
5. A kormányzati politika befolyása az élelmiszer és agrárgazdaságra
6. Élelmiszer termékek az egészségért és a jó közérzetért: globális és lokális fejlesztések
7. A 4F (Food, Fibre, Fuel and Feed) feszültsége
8. Regionális stratégiák a globális kihívásokra (összegzés)

A fórum szekcióülései az IAMA bevált gyakorlatának megfelelően felkért, magas szintű előadókkal, panelvita formájában kerülnek megrendezésre. A Világfórumon magyar nyelvű szinkrontolmácsolást biztosítunk.
A Fórum programjáról és a meghívott előadóiról további részleteket tudhatnak meg az IAMA honlapján: www.ifama.org

A Világfórumot megelőző június 20-21-i Tudományos Szimpóziumon neves tudományos szakemberek és szakértők tartanak mintegy 100 előadást a következő szekciókban:
1. Élelmiszerlánc-szemlélet
2. Élelmiszer- és agrárgazdasági stratégiák
3. Fogyasztói orientáció és marketing
4. Élelmiszerminőség és –biztonság
5. Bio-üzemanyagok
6. Esetkonferencia
7. Egyetemi hallgatók esettanulmány vetélkedője

A Világfórumhoz még a következő szatellit rendezvények is bekapcsolódtak:
- FAO workshop az agrárgazdasági fejlesztésekről Közép- és Kelet-Európában
- Szeminárium az agrárközgazdászok képzéséről (múlt, jelen, jövő)
- Vitafórumok speciális témákban (az agrárközgazdász képzés helyzete; a nagyvárosok és a mezőgazdaság; a fenntarthatóság; a zöld forradalom, bio-üzemanyagok; a magyar bor és pálinka marketingje stb)

A külföldi résztvevők a konferencia befejezése után 1-2 napos, változatos fakultatív szakmai kiránduláson ismerkedhetnek meg Magyarország szépségeivel.

A hazai és környező országok résztvevői kedvezményesen vehetnek részt a konferencián, ha regisztrációjukat a hazai szervezőkön keresztül intézik.

A jelentkezési határidő: 2009. május 1.

További információ:
www.eoq.hu
www.ifama.org

Cikk megosztása