Támogatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterré történő kinevezését az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szerdán, 12 igen, 10 nem szavazat mellett.

A miniszterjelölt - jelenlegi agrárminiszter - egyéves válságkezelő programját ismertetve kiemelte az agrárágazat finanszírozhatóságának biztosítását.

Elmondta azt is, hogy az út a munkához program keretében az agrárágazatban mintegy 3-5 ezer új munkavállalót lehet majd alkalmazni szezonális munkákra.

További 5-10 ezer munkahely jöhet létre Gráf József szerint az ágazathoz kapcsolódó közmunkaprogramoknak köszönhetően.

Célnak nevezte a munkaintenzív alágazatok, például a zöldség- és gyümölcstermesztés, valamint az állattenyésztés gyorsabb fejlődését is.

Gráf József nagy eredménynek tartotta, hogy az ágazattól a válságkezelés költségeihez való hozzájárulás címén a kezdetben tervezett 57 milliárd forinttal szemben, csak 33 milliárd forintot vonnak el.

Az ágazat finanszírozhatósága érdekében a tárca a Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB) közösen hitelprogramot dolgozott ki, amelynek keretében 60 milliárd forint áll rendelkezésre a gazdálkodók finanszírozásának támogatására. A hitelprogramok között megemlítette a búza forgóeszköz-hitelt, továbbá a termelői értékesítő szervezetek (TÉSZ-ek) számára biztosított forgóeszköz-hitelt, valamint a fejlesztéseket segítő hitelprogramot is.

Gráf József jelezte: az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében ugyancsak számos fejlesztési cél valósulhat meg, a gépberuházástól az állattartó telepek korszerűsítésén át, a falusi turizmus fejlesztésén keresztül, a vidéki örökség megőrzéséig. Erre a célra eddig mintegy 103 milliárd forintot fizetett ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Az idén még az UMVP forrásaiból további 150 milliárd forintot kaphatnak pénzügyi segítségként a gazdálkodók, jövőre pedig ez az összeg eléri majd a tervek szerint a 160 milliárd forintot.

A miniszter képviselői kérdésekre válaszolva közölte: a területalapú támogatás mértéke az idén nem csökken, valamelyest növekszik is a múlt évhez képest: 2009-ben az egy hektárra jutó támogatás összege eléri a 43.000 forintot, míg 2008-ban 42.106 forint volt hektáronként. Az ágazat támogatása összességében eléri a 258 milliárd forintot, szemben a múlt évi 233 milliárd forinttal.

Aláhúzta: a válság a többi ágazatnál kevésbé sújtja a mezőgazdaságot, ezen a területen nem lehet nagy visszaeséssel számolni sem bel-, sem külföldön. A miniszter mindezt azzal támasztotta alá, hogy a múlt évben az ágazat exportteljesítménye soha nem látott mértékűre nőtt, elérte az 5,7 milliárd eurót. Ebből 1,9 milliárd euró volt a többlet.
Gráf József úgy vélte ez a tendencia az idén is folytatódhat az első három hónap adatai alapján. A magyar árukra ugyanis mind bel-, mind pedig külföldön van fizetőképes kereslet. Ezért szerinte az ágazatot nem visszafogni, hanem fejleszteni kell.

Képviselői kérdésekre válaszolva elmondta azt is: a tejkvóta uniós növelésekor Magyarországnak nem volt mozgástere, ezért szavazta meg az emelést.

Jelezte, hogy újra tüzetesen megvizsgálja az MVH működését annak érdekében, hogy a kifizető ügynökség minden gazdálkodó számára lehetőleg időben fizessen. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy az MVH éves pénzforgalma egy közepes magyarországi bank pénzforgalmával, azaz mintegy 500 milliárd forinttal egyenlő.

Forrás: fvm.hu

Cikk megosztása