Ennek az ígéretes, jövőbe mutató szerveződésnek a csírája a február végén megtartott I. Európai LEADER Expón született meg.

Ekkor még csak négy HACS képviselői vettek részt a spanyol-portugál Club Biored hálózat elnökével és volt elnökével megtartott beszélgetésen, melynek témája egy hosszú távú nemzetközi együttműködési lehetőség volt. Azóta ez az ötlet egy 9 helyi akciócsoportot (HACS) összefogó szövetséggé fejlődött, mely saját névvel, célokkal, ötletekkel és konkrét projekt tervekkel rendelkezik.

Magyarországon még nincs nagy hagyománya a nemzetközi együttműködésnek, és nagy szükség van a hazai tapasztalatok megosztására is, hiszen oly sokat lehet és kell is egymástól tanulnunk. Más országok ebben a tapasztalatcserében és összefogásban jóval előttünk járnak.

A 9 HACS együttműködésének lényege a bizalmi, partnerségi kapcsolaton és közös kommunikáción alapuló érdekképviselet és tervezés, a helyi és nemzeti, természeti és kulturális értékek környezettudatos fenntartásáért, újraélesztéséért és fejlesztéséért, hogy „vidéken élni lehetőség, és ne kényszer legyen”.

Hol tart most az együttműködés?

Az első olyan találkozóra, amelyen mind a 9 résztvevő HACS jelen volt, Dabason került sor, a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület területén, akik eme együttműködés útnak indításában az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület mellett igen nagy szerepet vállaltak. Itt április 22-én mind a 9 HACS aláírta az együttműködési szándéknyilatkozatot, és elhatározták, hogy a nemzetközi kapcsolatok építésén kívül létre kell hozni egy szoros nemzeti szakmai együttműködést is.

A második teljes értékű találkozó, melyre Monoszlón került sor, sok eredményt hozott. A Balaton-felvidéken tartott 2 napos rendezvényen nem csak egymást, de a HACS-ok helyzetét, különleges értékeit is jobban megismerték a résztvevők.

Megtörtént a „keresztelő”, melynek eredményeként a szervezet neve a NATURAMA Szövetség lett. Ez alkalommal különleges hangsúlyt kapott az egymással való megismerkedés, a Nemzeti Parkokkal való együttműködés igénye és lehetősége, a célok és eszközök meghatározása, a közös lehetséges projekt ötletek felvetése és az együttműködés nevének és logojának megalkotása. Ezek mellett kiemelt téma volt a Spanyolországban június 8-10. között megrendezésre kerülő FICODER nevű vidékfejlesztési kiállításon való közös részvétel részleteinek megvitatása.
Az utazás legfőbb célja az aktív kapcsolatépítés és tapasztalatcsere. A sikerhez minden feltétel adott. A HACS-ok munkáját széleskörű nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakemberek is segítik, mint dr. Nemes Gusztáv, az MTA tudományos munkatársa, aki tulajdonképpen az egész együttműködést útjára indította, és azóta is folyamatosan részt vállal a koordinációban.

Emellett egy kisebb projekt is elindul. A NATURAMA Szövetség fotópályázatot kíván hirdetni gyerekek számára „az illegális szemétlerakást tiltó táblák” témakörében, mely fotókból egy vándorkiállítás készül ősz környékén.

A „szövetségesek” évente többször találkoznak majd, mindig más-más résztvevő HACS területén, melynek köszönhetően egyre jobban megismerhetik egymás adottságait. Az eddigi találkozók alkalmával egy tartalmas napot töltöttek a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület székhelyén, Dabason (hagyományos vendéglátás a Levendula Tájházban), és két napot töltöttek Monoszlón az Éltető Balaton-felvidékért Egyesületnél (a program része volt kirándulás a Hegyestűre, borvacsora Dezső bácsi pincéjénél - köszönet érte!).

Ezek a találkozások kiemelkedő fontossággal bírnak, hiszen ahhoz, hogy közös projekteket lehessen generálni, jól kell ismerni hazánk adottságait, nem csak a saját területünket.

A következő találkozóra a sevillai FICODER kiállítás után kerül sor, ahol az egyik leglényegesebb napirendi pont a rendezvény tapasztalatainak megosztása és ezek hasznosításának lehetőségei lesznek. Ezen kívül a Monoszlón felvázolt projekt ötletek részletesebb megvitatására is sor kerül.

*

A NATURAMA Szövetséget alkotó 9 HACS:

„A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület,
Alpokalja-Ikvamente Leader Egyesület,
DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesület,
Éltető Balaton-felvidékért Egyesület,
Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület,
GERJE-SZTŐK Helyi Vidékfejlesztési Közösség Egyesület,
Nagykunságért Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.,
Szigetköz-Mosoni-sík Leader Egyesület,
Borsod-Torna-Gömör Egyesület.

Ezúton kívánok további jó munkát és nagyon sok sikert nekik!

Sebestyén Mária

Forrás: Balaton-felvidékért Egyesület

Cikk megosztása