Az ÁROP-1.1.5/B Komplex felzárkóztató programok készítése a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben ünnepélyes eredményhirdetése

A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatási programja keretében a Bátonyterenyei Kistérség fejlesztési projektcsomagjának befogadásáról szóló döntés ünnepélyes tájékoztatójára került sor 2009. május 5-én.

Az ünnepi köszöntők után Varjú László államtitkár a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztréium részéről emléklapot adott át Lavajné Dóka Évának a Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatinak Többcélú Társulása elnökének és gratulált a sikeres projektcsomaghoz.

*

Ünnepélyes projektnyitó rendezvény

Lucfalván 2009.június 11. 11.30-tól a Polgármesteri Hivatal előtti téren a Lucfalvai Közösségi Ház és útfelújítás projekt ünnepélyes nyitórendezvényére került sor.

A község 2009-ben az ÉMOP 2007-3.1.3 jelű pályázati kiíráson, 65 262 638 Ft összegű támogatást nyert, melyből a község rehabilitációját hajtják végre. A beruházás a közösségi ház felújítását, valamint a településen lévő közutak felújítását foglalja magában.Köszöntő beszédet mondott Bakos Gyula Lucfalva Község polgármestere, majd megnyitó beszédet Boldvai László országgyűlési képviselő.

*

Falubusz matricázás

2009. július 3-án Szécsényben került sor a Bátonyterenyei kistérségben beszerzett falubuszok központi matricázására.

*

Közgyűlés a Magtárban

Május 8-án, a kazári Magtárban tartotta közgyűlését a 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület.

A résztvevőket, az egyesület tagjait Molnár Katalin, a szervezet elnöke köszöntötte, aki röviden értékelte az elmúlt évet, majd ismertette az idei célkitűzéseket.

Az ülésen – a napirendi pontoknak megfelelően – döntöttek a szervezet taglétszámának bővítéséről, elfogadták az egyesület 2008. évi közhasznúsági jelentését, idei költségvetését és munkatervét.

A közgyűlésen szó volt a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiáról is. A HVS módosításait a 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület munkaszervezetének vezetője, Körmendy Richárd ismertette. A közgyűlés elfogadta a forrás-átcsoportosításokat, és pontosította a támogatható tevékenységeket.

A közgyűlés végén szó volt az ÚMVP III-as tengelyének jogcímeihez kapcsolódó építési beruházások ellenőrzéséről. A 36 Jó Palóc Akciócsoport az MVH és HACS-ok közötti együttműködési megállapodás alapján azt vizsgálta, hogy a támogatási kérelmekben szereplő adatok megfelelnek-e a valóságnak. A helyszíni szemlék megállapításait a következő napokban rögzítik.

*

Megszépült Somoskőújfaluban a Naplemente idősek klubja

A Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása 2008- ban sikeres pályázatot nyújtott be a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz, melynek eredményeképpen átadták Somoskőújfaluban a Naplemente idősek klubját.

A tizenötmillió forintot nyert terv megvalósításához Somoskőújfalu Önkormányzata mintegy további egy millió forinttal járult hozzá. A klubépület megújulása magában foglalja a tető- és nyílászáró cserét, a teljes akadálymentesítést, az elektromos- és vízhálózat, valamint a fűtésrendszer korszerűsítését. Az épületben ezen kívül bizonyos fokú átalakítás is történt a fogadó előtér kibővítésével.

A kivitelező salgótarjáni cég felvállalta a parkosítást is, és lehetővé tette az Internet- hozzáférést.

*

Uniós fejlesztések indulnak Etesen

Uniós támogatással megvalósuló fejlesztés ünnepélyes indítását tartották meg 2009. június 12- én Etesen. A településen az elnyert 89 milliós pályázati segítséggel a polgármesteri hivatalt újítják fel, valamint a falu fő közlekedési vonala mentén járdát építenek.

A rendezvény résztvevőit Lénárt Dezső polgármester köszöntötte, majd beszédet mondott Borenszki Ervin országgyűlési képviselő.

Forrás: Bátonyterenyei HVI, Salgótarjáni HVI

Cikk megosztása