A vizilabdások is hitelesítik az erőművet

A Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója elmondta, a vizilabdacsapat tagjai komoly hitelesítői lehetnek az erőműnek. Hozzátette, saját foci- és kosárlabdacsapatuk tagjai is jártak már itt.

A vezérigazgató és Kemény Dénes adományozási megállapodást írtak alá. Eszerint a PA Zrt. a magyar férfi felnőtt és utánpótlás válogatottak világversenyekre való felkészülését 8 millió forinttal támogatja. A szövetségi kapitány azt mondta, ez olyan jelentős összeg, amire nem is számított.

A megállapodás aláírását követően Biros Péter csapatkapitány egy dedikált labdával köszönte meg a csapat nevében az adományt.

*

Megnyíltak a pénzcsapok

Közel 60 millió forint fejlesztési forinthoz jutnak Tolna megyei intézmények, az országosan felhasználható 4,1 milliárd forintból.
Az önkormányzati minisztérium tájékoztatása szerint Varga Zoltán miniszter döntött a február végén kiírt pályázatokról. A pénzt bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztésére, valamint közösségi buszok beszerzésére lehet fordítani.
Óvodai infrastruktúrára 6 település több mint 59 millió forint támogatást kapott. Általános iskolai fejlesztésére 5 település több mint 67 millió forinthoz jutott a megyében.

Bölcsődei infrastruktúra fejlesztésére Szekszárd több mint 18 millió forint támogatást nyert. Kaltenecker Andrásné, a bölcsőde vezetője elmondta, négy gyermek fürdőszobát felújítanak a pénzből, és négy újat létesítenek. Épül egy mozgássérült mosdó és akadálymentesítik a bejáratot is.

A sikeres Tolna megyei pályázók

Bölcsődei infrastruktúra fejlesztésre:
település támogatás (millió forint)
Szekszárd 18,19
Óvodai fejlesztésre
Dombóvár 25,81
Dunaföldvár 8,15
Kölesd 5,34
Simontornya 2,99
Tamási 7,42
Zomba 9,6

Általános iskolai fejlesztésre:
Bonyhád 14,56
Gyönk 20
Paks 10
Simontornya 16,99
Szakcs 5,85

Közösségi busz beszerzésére:
Szekszárd és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 15,05

Forrás: Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium

*

Megállíthatatlanul hömpölyög a Duna

Baján várhatóan július első napjaiban nyolc méter körül tetőzik a Duna.
Másodfokú készültségre lehet szükség szerdán és csütörtökön.

Ami tény: vasárnapra virradóra kilépett a folyam a medréből és beszivárgott Dunafürdő üdülőövezet több utcájába, illetve víkendházába. Amint azt Telkes Róbert környezetvédelmi és vízügyi igazgatótól megtudtuk, vasárnap reggel 6 órakor az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság mindhárom védelmi szakaszán (Baja-Margittaszigeti, Baja-foktői, Uszód-solti) elsőfokú készültséget rendelt el. Így a Duna bal partján, a Solttól a déli országhatár közötti, 127 kilométer hosszúságú árvízvédelmi fővédvonalon folytatnak árvíz-védekezési munkát.

*

Hatalmas sikert aratott a bölcskei Néptáncos Találkozó

Rendkívül jól sikerült, színvonalas volt a rendezvény, mondta Bakáné Kulbert Klára. Hozzátette, ezt az is bizonyítja, hogy a színpadról nem egyenesen hazamentek az együttesek, hanem együtt maradtak, megosztották egymással élményeiket.

A találkozón természetesen színpadra léptek a helyi táncosok, kicsik és felnőttek is, utóbbiak egy somogyi tánccal. Elfogadták a meghívást a madocsaiak, dunaszentgyörgyiek, érkeztek vendégek Baracsról, Nagyvenyimről és Dunaföldvárról.

Minden csoport több koreográfiát is előadott, sőt meglepetésprodukció is volt. A nagyvenyimi és a dunaföldvári tánctanárok együtt léptek színpadra. Kuminka Zsuzsanna és Czuppor Péter, valamint Rabóczki Anikó és Appelshoffer János közös tánca nagy sikert aratott. A résztvevők nem csak fantasztikus élménnyel gazdagodtak, de – mint Bakáné Kulbert Klára elmondta – virágmotívummal díszített köcsögöket készítettek Bölcskei Néptánc Találkozó felirattal, s mindenkinek adtak egyet ajándékba.

Forrás: Duna-Összeköt Egyesület

Cikk megosztása