ÚMVP falunap Pátyodon

Az FVM 2009-ben is pályázatot hirdetett a vidéki rendezvények, falunapok szervezésének támogatására. A Csengeri Kistérségben a benyújtott 4 pályázatból kettő részesült támogatásban.

Az ÚMVP keretén belül első ízben Pátyod rendezte meg a falunapját, Juniális és Tunning Találkozó elnevezéssel, melyen a Csengeri Helyi Vidékfejlesztési Iroda a Szatmár LEADER Egyesülettel közösen vett részt.

A rendezvénynek a dr. Antall József Oktatási, Kulturális és Szabadidőközpont, illetve Sporcentrum adott otthont. A falunapon az ÚMVP sátor a rendezvényre kilátogatók számára a rendezvény kiemelt helyszínén, ahol tájékoztató anyagokkal várták az érdeklődőket, szakmai tanácsadást kaptak az aktuális pályázati lehetőségekről.
A gyerekek számára lehetőség nyílt arc, illetve testfestésre, akiknél számos figura mellett nagy sikert aratott az ÚMVP logói is. Továbbá a lelkes érdeklődők kvízjátékokban és rajzversenyen vehettek részt, a nyertesek ajándékokban részesültek.

A rendezvényen a helyi kulturális értékeket is felvonultatták, a szervezők lehetőséget biztosítottak helyi és környékbeli előadók bemutatkozására. A vendéglátás gerincét a település, vagy kistérség jellegzetes, tradicionális gasztronómiai kínálata adta. Emellett említésre méltó még a helyi termékekből szervezett kiállítás, illetve autóbemutató és szépségverseny is a programok közül.

Az ÚMVP falunap keretében megrendezett rendezvényre a Csengeri Kistérségben legközelebb 2009. július 25-én Tyukodon kerül sor, "Tyukorica - Fesztivál" néven.

*

Általános iskolai oktatás fejlesztése Csengerben

Nyertes pályázati forrás keretén belül közel félmilliárdos iskolafelújítás valósul meg Csengerben. A munkálatok mind az iskola épületében, mind a szamosbecsi óvodában és a konyha területén a tanév végével megkezdődnek.

A felújítási beruházás társpályázataként az általános iskola a kompetenciaalapú oktatás bevezetésére további 64 millió forintot nyert, ami szeptembertől modern oktatási rendszert és a legmodernebb oktatási eszközöket, bútorzatot biztosít a pedagógiai célok megvalósításához.

*

Kisvárosi rangra várnak

Rekordszámú település pályázta meg a városi rangot, a 31 község között 3 Szabolcs-Szatmár Bereg megyeit is találunk (Kölcse, Vaja és Nyírmada), akik nagy eséllyel pályáznak városi rangra ebben az évben.

Ha a várossá válás egyetlen kritériuma a történeti érték és a hagyomány bemutatása, igazolása lenne, akkor a több, mint 3 és fél ezer lakosú Mátészalkai kistérségi településnek, Vajának pályáznia sem kellene a címért.

A rangot azonban nem adják ilyen könnyen, ugyanis tavaly formai hiba miatt utasították el a település pályázatát. Az idei évben viszont bíznak a sikerben, hiszen megfelelnek mindazon kritériumoknak, amelyeket a nagyközségekkel szemben a jogszabály támaszt: teljesen kiépített infrastruktúra, térségi központ szerep, kialakult jövőkép, oktatási és szociális intézmények nemcsak a település lakossága számára.

A városi rang számukra presztizs, és későbbi lehetőséget kínál a ipar fejlődésének elősegítésére, munkahelyek teremtésére, és az életminőség további javítására is.

*

Óvodát avattak Hodászon

2009. június 13-án szombaton óvodaünnepséget rendeztek Hodászon az Angyalok Kertje Óvoda átadására. A Hodászi Görög Katólikus Cigány Egyházközösség részéről megfogalmazódtak az oktatás területén szükséges előrelépések, melyeket már hosszú évek óta szerettek volna megvalósítani.

Ugyanis szociális téren már másfél évtizede jelen van a bentlakásos szociális otthon, anya-gyerek krízisház,idősek klubja, házi gondozás és betegápolás; és a felnőttképzés is 15 éves múltra tekint vissza a munkaügyi kirendeltséggel közösen szervezett tanfolyamaival; valamint az általános iskolát is több évfolyam fejezte már be, melyeket szakmai képzésekkel folytattak a diákok. Ezen rendszerű képzést viszont csak hiánypótlásnak tekintették az elmúlt években, az igazi nevelést, oktatást és szociális munkát a gyermek születése után szervezetten kívánták megvalósítani.

Ennek helyéül egy katolikus óvodát terveztek meg, melyhez egy újonnan vásárolt telken megkezdték a szükséges munkálatokat. A munka közben már egy bölcsőde kialakításának terve is felmerült, melyhez még most is támogatókat keresnek. A beruházás jelentős része kormánytámogatásból valósult meg, a többit a Hajdúdorogi Egyházmegye finanszírozta.

*

Városi Sportnap Mátészalkán a Keleti Lakótelepen

2009. június 14-én Műfüves Labdarúgópálya átadására került sor Mátészalkán,melyhez Mátészalka Város Önkormányzata 10 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el az Önkormányzati Minisztériumhoz benyújtott pályázata keretében.

Az ünnepélyes átadást követően egész napos sportprogramok és szabadtéri játékok várták a város lakóit az új pálya környékén lévő lakótelepen.

*

Hirdessen a Szatmár LEADER Egyesület Honlapján!

A Szatmár LEADER Egyesület tagjai számára ingyenes hirdetési szolgáltatást nyújtunk a www.szatmarlaeder.hu honlapunkon, illetve a "Szatmár Arca" c. lapunkban.

A híreket várjuk az alábbbi e-mail címen: [email protected] vagy nyomtatott formában.

Forrás: Csengeri HVI, Mátészalkai HVI, Szatmár LEADER Egyesület

Cikk megosztása