Kincsek között élünk - Dráva menti kerékpártúra

2009. május 16.-án megrendezésre került a „Kincsek között élünk” Dráva menti kerékpártúra, immár másodszor. Az útvonal gazdag természeti értékekkel bíró tájon vezetett keresztül. Duna-Dráva Nemzeti Park tájának szépségeit, növény és állat világát ismerhették meg az idelátogató vendégek.

A csapat 9.00 órakor indult a sellyei kastély elől. Bárki jelentkezhetett nevezési díj ellenében, amiért 1000ft-ot kellett befizetni, de 80 éves kor felett ingyenes volt.
Körülbelül 150 jelentkező indult, több megyéből is eljöttek az érdeklődők. Mindenféle korosztály nevezett.

A túra körülbelül 40 km hosszú volt, a résztvevőket pihenőállomások fogadták, melyek a következők voltak:
1. Drávafok: Fodor kúria - Bio ecettel és mézzel készített frissítő
2. Drávakeresztúr: „Nyájas” fogadtatás
3. Drávasztára: Hajókikötő, ebéd finoman elkészített halászlé
4. Drávaiványi: templom megtekintése, kerékpáros pihenő, ott készült pálinka és főtt perec fogyasztása
Összességében nagyon jól sikerült a túra, a szervezők pozitív visszajelzéseket kaptak, mindenki kiválóan érezte magát. A távolabbi tájakról érkezett emberek is megismerhették az Ormánság szépségeit és kincseit, életre szóló barátságokat köthettek.

Reméljük, hogy jövőre is megrendezésre kerül ez a felejthetetlen biciklitúra. (képek a cikk alatti galériában)

*

Wellness hotel helyett sportközpont létesül Siklóson

Négycsillagos, wellness szállodával egybekötött bevásárló és szórakoztató központ biztosan nem épül a siklósi laktanya helyén – a gazdasági válságra hivatkozva a tavaly év végén még szinte biztosnak tűnő fejlesztésről letett a befektető.

Akadt viszont másik érdeklődő: egy angol cég multifunkcionális kulturális- és sportközpontot építene a telken. A héten tartott rendkívüli testületi ülésen született döntés szerint a siklósi önkormányzat a beruházót felkutató pénzügyi tanácsadóval közösen projektcéget alakít, amely aztán pályázik az önkormányzati minisztérium által meghirdetett Varázskapu programra.

Ennek keretén belül a szaktárca szabadidő-eltöltés hátteréül szolgáló, multifunkcionális épületegyüttesek létrehozásához ad támogatást. Siklóson a laktanya helyére az elképzelések szerint nagyobb kulturális és sportrendezvények lebonyolítására alkalmas, színvonalas szálláshellyel rendelkező komplexum kerülne, ahol szinte minden sportág művelésére lenne lehetőség és utánpótlás-nevelési központként is működne egyben.

A projektcég – amiben a város részvétele elengedhetetlen a pályázat beadásához – május végéig mintegy 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra nyújt be igényt, ami a beruházás költségeinek nyolcvan százalékát fedezné. Ha nyernek, a befektető – pontosabban a vele kapcsolatban álló hazai pénzügyi tanácsadó cég – legkésőbb év végéig megvásárolja a laktanyát, a licit induló ára nettó 120 millió forint.

Ugyanez az angol befektető egyébként Harkányban is tervez fejlesztéseket: legkevesebb harminc hektáron golfpályát építenének a város határában, a Napsugár szállót korszerűsítenék, egy casino kialakításán is gondolkodnak, ezen kívül a művelődési ház és a polgármesteri hivatal felújításában is részt vállalnának. Ezek részletei most körvonalazódnak.

*

Pünkösdi királyság: bor, mámor, napsütés, nyitott pincék

Nem csak a palkonyai pincesoron, de a megye más településein is sikert hozott a pünkösdi nyitott pincék akció.
Elmaradt a hőn áhított szikrázó napsütés a pünkösdi hosszú hétvégén, sőt volt, hogy lógott az eső lába, de a meghirdetett, tömeget vonzó szabadtéri programokat nem kellett az időjárás miatt lefújni vagy más helyszínre költöztetni.

A hagyományosan legnépszerűbb baranyai pünkösdi rendezvényre, a palkonyai nyitott pincék programjára ismét több ezer ember látogatott el, nem csak Baranyából, de az ország minden szegletéből.

A lenyűgöző szépségű falu és egyedülálló műemléki pincesora immár tizenöt éve fogadja a bor, a kulinária és a kultúra szerelmeseit. Nem csak a palkonyai pincék közt hömpölygött azonban nótás kedvű, mosolygós, borkedvelő tömeg vasárnap, Villányba ugyancsak ezrek vándoroltak, ahol az egyéb programok mellett a Bortrezorban ismét pünkösdi borkirályt és borkirálynőt választottak. És hagyományosan ismét korona került a sorrendben tizenegyedik somogyhárságyi parasztolimpián is a 2009-es pünkösdi király fejére.

*

Új helyre költözik a siklósi könyvtár

Legkésőbb a jövő év végéig új helyre, a siklósi szolgáltatóház addigra teljesen megújuló északi tömbjébe költözik a siklósi könyvtár. A mintegy 200 millió forintos beruházáshoz 150 millió forint uniós támogatást nyert az önkormányzat, a munkák várhatóan idén ősszel indulnak.

A tervek szerint a szolgáltatóházat kibővítve, mintegy ezer négyzetméteren, galériás, a mai kor igényeinek mindenben megfelelő könyvtárat – kiegészítve folyóirat-olvasóval, gyermekkönyvtárral, fonotékával, korszerű internethelyiséggel – alakítanak ki. Ezen kívül a ház nagyterme is modern, nagyobb kulturális események lebonyolítására is alkalmas rendezvényteremmé alakul a pályázati pénzből. A beruházás részeként a szolgáltatóház előtti terület is új külsőt kap: a megépülő Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpontot térburkolattal ellátott, rendezett, parkosított rész öleli majd körül.

A fejlesztés mindenképp időszerű, hiszen jelenleg a funkció betöltésére nem épp alkalmas helyen, egy volt szálloda épületében működik a városi könyvtár, külön a gyermekkönyvtártól. A helyiségek adottságai az állomány további bővítését már nem teszik lehetővé

*

Kinyitotta kapuit a Sellyei Termálfürdő

A strand nyitva található szeptember 30-ig, minden nap 10-től 22 óra között. Az 1100 fő befogadására alkalmas Termálfürdő 3,2 hektáros parkosított területen várja a pihenni, kikacsolódni, valamint sportolni vágyókat. A strand területén egy 26-30 °C-os gyermekmedence. és egy 20-26 °C-os sport- és tanmedence áll a látogatók rendelkezésére.

Az aktív pihenés kedvelői számára a szaunázás és úszás mellett számos sportolási lehetőséget biztosít a létesítmény: strandröplabda- és focipálya található a gyönyörű környezetben, ezen kívül tollaslabdázás, ping-pongozás, kosárlabdázás, sakkozás és tekézés várja a vendégeket.

A legkisebbeket hinta, mérleghinta és homokozó várja. A nyári szezonban gyermektábor működik. A strandon négy büfé szolgálja ki a vendégeket. 800 méter mély kútból tör fel a 48 C -os termálvíz , mely a hidrogénkarbonátos hévizek csoportjába tartozik, összetételéből adódóan elsősorban reumás megbetegedések, izületi gyulladások kezelésére alkalmas. Az idelátogató sétát tehet a termálfürdő területén található Csónakázó-tó körül. A vendégház 8 fő számára biztosít szálláslehetőséget.

Sellye Város Önkormányzata az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program turisztikai tevékenységeket támogató intézkedésének keretében pályázatot tervez benyújtani az ifjúsági táborozás lehetőségeinek fejlesztésére.

*

Villám csapott a siklósi várba, rá se ránt a Tenkes kapitánya

Hiába csapott villám a siklósi várba, Végvári Vitézségek címmel indulnak a várjátékok, és a Tenkes kapitánya musical-próbáit sem rengette meg az esemény.

Az egyik legjelentősebb hazai, középkori hagyományokat őrző egyesület, a Fekete Hollók Rendje szórakoztatja majd egészen a nyár végéig hétvégente a látogatókat: korhű ruhába öltözve vasárnaponként két előadással, 11 és 15 órai kezdettel harminc-harmincöt fős kompánia várja látványos műsorral a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. (Játéknapok: június 28., július 5., 26., augusztus 2., 9., 16., 23.)

A reneszánsz táncok, dobszóval kísért díszőrségváltás, harci bemutatók mind részei lesznek a programnak. Középkori fegyverek használatának rejtelmeibe is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők, a gyerekeknek lehetőségük lesz például címert festeni, íjászkodni, vagy a bajvívást kipróbálni.

A rendezvénysorozat célja, hogy a siklósi vár olyan helyként maradjon meg a látogatók emlékezetében, ahová mindenképpen érdemes visszajönni.

Ez mellett gőzerővel folynak a Tenkes Kapitánya című musical helyszíni próbái is. A mű július 15-től 19-ig, öt estén át látható majd. A színészek – többek közt Stohl András, Mészáros Árpád Zsolt, Gubás Gabi, Magyar Attila, és Beleznay Endre – kaszkadőrök, lovasok, táncosok, összesen több mint százan, múlt vasárnap kezdték meg Siklóson a felkészülést.

*

Környezetbarát helyi termékek piaca Pécsett

Az Agrárkamara és Sellye Város Önkormányzat meghívására 2009. június 23-án Sellyén termelői konferencia zajlott az ormánsági zöldség és gyümölcs termékek pécsi piacon való egységes megjelenítéséről. A rendezvény alapját egy aktuális KEOP pályázati lehetőség adta, mely "Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetőségeket népszerűsítő, terjedésüket elősegítő mintaprojekteket" támogat.

A pályázat kötelező eleme a helyi termékek egységes minősítése és márkázása, valamint egy piac építése. A projekt kapcsolódik a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiához, mely szolidáris gazdaságfejlesztési program keretében támogatni kívánja a termelést, a feldolgozást, valamint az ehhez kapcsolódó képzést.

A nagyjából 200 MFt összegű tervezett KEOP pályázat pedig a termelés szervezésre, marketingre és az értékesítésre koncentrál. A gazdák hajlandóak bekapcsolódni a projektbe, van termelési potenciál. A rendezvény keretében a pályázati feltételeknek való megfelelést is megvitatták a résztvevők, illetve megállapodtak az egyeztetések folytatásában.

Forrás: Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete, HVI Siklós

Cikk megosztása