Nemsokára használatba veszik azt a kisbuszt, melyet a közelmúltban egy pályázat segítségével szereztek be Tiszavárkonyban. Mint az a település vezetője elmondta, a Volkswagen típusú járművel elsősorban a tiszavárkony-szőlői gyerekek utaztatását oldják meg, melyet eddig egy vállalkozás végzett.

Mészáros Zoltán elmondta, egyéb célra is szeretnék használni a buszt, amelyben többek között a kerekes székkel való elhelyezkedés is biztosított, valamint a gyerekek számára szükséges ülésmagasító is megtalálható. A kisbusz vásárlására száz százalékos támogatáshoz jutott az önkormányzat.

*

Gyalogoshíd a kertvárosban

Különös munkálatok folynak Újszászon a kertvárosban. A városrészen ugyanis egy gyalogos-kerékpáros híd épül majd. A városvezetőség reményei szerint a nyár végéig a híd megépül, biztonságosabbá téve a gyalogosan, kerékpárral, babakocsival történõ közlekedést az itt élők számára.

*

Közcélú munkások Csataszögön

Az Út a munkába program keretében tíz fő közcélú munkást foglalkoztatnak Csataszögön.

Ez azt jelenti, hogy kétszer annyian dolgoztak közmunkában, mitn tavaly - tájékoztatott Pomázi Ferenc polgármester.
Az érintett személyek részt vesznek a kultúrház felújításában, a bérlakások karbantartásában, valamint tisztán tartják a parkokat, utakat, tereket is.

*

Jó példát adtak a cigányság felzárkóztatáshoz

Sikeres szociális földprogramokat, és más, a cigányság felzárkóztatását szolgáló jó példákat mutattak be pénteken Nagykörűben.

Veres Nándor polgármester elmondta: immár hetedik alkalommal rendezték meg a Roma Esély Konferenciát. A szakemberek, polgármesterek eddigi tanácskozásainak egyik tapasztalata az volt, hogy sokan és sokszor beszélnek a cigányság problémáiról.

Kevés azonban a gondokra valódi megoldást kínáló program. Éppen ezért ezúttal a polgármestereket követendő példákkal igyekeztek megismertetni. Olyanokkal, melyek bármely településre átültethetőek.

*

A pályázat témája a nagykörűi cseresznye

„Nagykörű védjegye: A cseresznye”. Ez a témája annak az alkotói pályázatnak, melyet a nagykörűi önkormányzat és a Nagykörűi Galéria és Alkotótábor hirdetett meg.

A kiirásra a képző- és iparművészetek valamennyi ágában tevékenykedő művészek pályázhatnak alkotónként két — korábbi tárlaton nem szerepelő — pályaművel. A vállalkozó kedvűek július 31-ig jelentkezhetnek, az alkotásokat később kell leadni.

Ezeket majd szakmai zsűri díjazza, később kiállításon is bemutatják Nagykörűben — mondta el dr. Varga Zoltán, a település jegyzője, aki bővebb információval tud szolgálni az érdeklődőknek.

Részletes kiírás itt: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3197&Itemid=33

*

Besenyszög jász település lett

A Jászsági Honismereti Egylet — mely 2003-ban Jászjákóhalmán alakult meg azzal a szándékkal, hogy minden jászsági településen tovább éltesse a sok évtizedes honismeretes hagyományt — legutóbbi ülését Besenyszögön tartotta.

Hogy hogyan került Besenyszög a Jászságba? Az alakuláskor felmerült, hogy a nagy tapasztalatokkal rendelkező jászságiak mellé szívesen csatlakozna a község is, és az elmúlt 6 év bizonyította, hogy ez annyira sikerült, hogy ma már Besenyszög több jászsági településnek is példát mutathat munkában, szervezésben, ötletekben.

Éppen ezzel kívánt a többi tag megismerkedni, s ezért volt itt a legutóbbi összejövetel. Molnár Melinda — aki a községet képviseli a grémiumban, és ő az, aki a hajdani csendőrlaktanyából létrehozott múzeumház múzeumpadagógiai tevékenységét szervezi, vezeti — bemutatta a népes jászsági küldöttségnek azt a tartalmas munkát, amit néhány év alatt kialakítottak Bezzegh Imre gyűjteményének felépítményeként. S miután hasztalan egy honismeretes iparkodása a községvezetés áldása nélkül — némileg átalakítva a mondást —, a látottakat megalapozta és erősítette Balogh Zoltán polgármester jelenléte és üdvözlete.

Távozás előtt a látogatók tettek egy tiszteletkört a községben — adózva Chiovini Ferenc emlékének is az emlékparknál, aki a község szülötteként a jászszentandrási templom festményeivel kötődik a Jászsághoz.

*

A gyerekek táborozását segítik az önkormányzatok Tiszasűlyön és Nagykörűben

Harminchárom gyerek táboroztatását segíti a tiszasülyi önkormányzat. A 9-12 éves kisdiákok tíz napos nyári pihenéséhez öt-ötezer forinttal járul hozzá a település vezetősége.

A gyerekek a helyi faluházban ezekben a napokban hagyományőrző- és kézműves foglalkozásokon vesznek részt, valamint biciklitúrára is mennek pedagógusok és családsegítők felügyeletével.

*

Rákóczifalva és Jászkisér a két új városa a megyének

Rákóczifalvát és Jászkisért is városi rangra emelte július 1-jével Sólyom László köztársasági elnök. Ezzel húszra nőt a városok száma megyében. Jászkisérnek korábban már volt városi rangja, ám később ettől megfosztották.

Forrás: Szolnoki HVI, Új Néplap, baon.hu, szoljon.hu

Cikk megosztása