Falunap Újszentiván

A 2009. július 3-4-5. napján megrendezésre kerülő XVII. Újszentiván Falunap ÚMVP által támogatott napja 2009. július 4. szombat volt.

13:00 –kor Putnik Lázár Polgármester úr mondott köszöntőt, ahol a támogatók között elhangzott az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program neve is.
13:30-kor érkeztek Igaz Tibor és munkatársai Budapestről. Percek alatt elkészült az ÚMVP sátor, ahol szórólapokkal, ismertetőkkel vártuk az érdeklődőket. Ezek után kezdődhettek az ÚMVP sátor programjai, ami a HACS által szervezett kvízből, valamint gyermekrajz versenyből állt, melyet Elekes Zoltán ismertetett a hangosbemondón. A sátor központi részen közvetlenül a színpad mellett kapott helyet.

A felnőttek részére összeállított ÚMVP-t ismertető kvíz kérdésekre nagy többségben jól válaszoltak a jelentkezők, akik többféle ajándék közül választhatták ki nyereményüket, melyek közül a póló volt a legnépszerűbb.

14:00-tól hallhattuk a Veszprémi Katonai Fúvós Zenekar előadását, melyben katonaindulók és katonanóták szórakoztatták a több száz érdeklődőt. A felnőtteknek a kvíz kitöltése mellett számos szórakoztató kihívás állt rendelkezésére, mint például erős emberek vetélkedője, ügyes asszonyok vetélkedője, valamint bor-, sörivó verseny, és virsli evő verseny.

14-16 óra között összesen 12 gyermek látogatta meg sátrunkat a rajzverseny miatt. 7 és 9 év közötti, java részt kis hölgyek vállalták a kihívást. „Miért szeretem Újszentivánt?” címmel indult a verseny. A gyerekek nagyon szorgalmasak, ügyesek voltak, sok szép színes rajz készült. A zsűrinek igen nehéz dolga volt, mert nagyon komoly mesterművek közül kellett kiválogatni azt a hármat, amely helyezést ért el. A három helyezetten kívül volt még 2 különdíjunk is, de minden versenyen részt vevő gyermeket megjutalmaztunk.

15:30-tól a kistérségből számos előadó megjelent. Hallhattuk a zsombói Bokréta dalkör és Radics Bálint citerás műsorát, láthattuk a Bánát Szerb Néptáncegyüttes lenyűgöző táncbemutatóját, majd ezután a zsombói Nyugdíjasklub kulturális műsorát.
17:00 a Groovehouse lépett színpadra, majd Leblanc Győző és Csonka Zsuzsanna operaénekesek szórakoztatták a hallgatóságot.

17:30-kor vette kezdetét a gyermekrajz verseny eredményeinek kihirdetése. A rajzok megtekinthetők a www.delinapfeny-hacs.hu weblapon.

Az ÚMVP által támogatott műsor keretében 20:15 kezdettel Somogyi András Stand Up Comedy humorista szórakoztatta a közönséget, majd Tóth Vera –a 2006. évi Megasztár győztese énekelt 21:00 órai kezdettel.
22:00 –tól tűzijáték, majd pedig a „Szentivánéji Szerelemvarázslat”- Máglyarakás, tűzugrással zárult a szombati nap.

A Déli Napfény Nonprofit Kft.-t Cserényi Szilvia Bernadett projektmenedzser, valamint Dobó Katalin külső munkatárs képviselte. (képek a cikk alatti galériában)

*

Tavirózsafesztivál lett a szőregi rózsaünnepből

Június utolsó hétvégéjén tizenegyedik alkalommal rendezték meg a szőregi rózsaünnepet, amelyet azonban két napon eső áztatott, ezért számos programot törölni kellett. A rózsaünnepi felvonulás és a Csipkerózsa Hercegnő választás azért rendben lezajlott.

A szervezők számításait alaposan keresztülhúzta a nem várt vihar és a heves esőzések. Az országos hírű fesztivál egy éves megfeszített munkáját tette tönkre részben a zord időjárás a hétvégén, hiszen a pénteki és a vasárnapi programok egy részét törölni kényszerültek a rózsaünnep szervezői. Öröm az ürömben, hogy a legnagyobb érdeklődésre számot tartó rózsaünnepi felvonulás egy kis intermezzót leszámítva rendben lezajlott a három naposra tervezett eseményen.

A szombatra tervezett eseményeket, így a rózsaünnepi karnevált viszont megkímélték az égiek. Szombaton gőzerővel folytak a munkálatok a szőregi dísznövény "ÁFÉSZ" udvarán, hiszen itt díszítették fel azokat a hintókat és egyéb járműveket, melyek a tizenegy éve megtartott fesztiválon végigvonulnak a település két fő utcáján. A Rózsák teréről számos virágdíszbe öltöztetett fogat, teherautó, kistraktor, személyautó sőt még quad is csatlakozott a felvonuláshoz. A járműveket több, mint 200-féle rózsafajtával díszítették, amelyek a laikusok számára nehezen megkülönböztethetőek. Hegedűs Orsolya rózsakirálynőt is egy díszes hintó szállította végig a Magyar és Szerb utcán.

Idén a kevés számú jelentkező miatt nem választottak új királynőt a rózsatermesztők, így a megtisztelő címet kivételesen továbbra is Orsolya birtokolhatja. A választás azonban nem maradt el, hiszen első ízben ítélték oda a Csipkerózsa Hercegnő címet a szervezők a legtündéribb kishölgynek. A szőregi újságban meghirdetett választást Lengyel Laura nyerte, míg Webrádió portálunkon Hajnal Katára adták le a legtöbben voksukat. A játékos Csipkerózsa Hercegnő választásnál természetesen minden kicsi kapott ajándékot és egy rózsával díszített fejpántot is. A kis hercegnők között a legfiatalabb alig pár éves, míg a "legkorosabb" jelölt mindössze 10 esztendős volt. A Csipkerózsák még egy rövid produkcióval is készültek, melyet nagy sikerrel adtak elő a fesztivál nagyszínpadán.

A XI. Szőregi Rózsaünnep felvonulására 44 jármű "nevezett", volt amelyiket helikopternek "álcáztak" a szorgos szőregi kezek. A hagyományos teherautók és hintók mellett, veterán járműveket is láthatott a több ezres publikum. A menethez Opel Manta, Rekord, sőt még egy Senator is csatlakozott. A karnevált csak egy apróbb incidens zavarta meg, amikor is az egyik ló nem tudni miért, de megbokrosodott. Az ágaskodó Rambó nevű csődört és a kocsit végül kivették a sorból. A kocsiban a magyarországi Velencéből érkezett hölgyek ültek, akik első alkalommal vendégeskedtek a rózsaünnepen. Surányi Ágnes polgármester és kísérői Iványi Aurél önkormányzati képviselő meghívására érkeztek Szőregre.

A szőregi rózsák szirmainak elszórása után a menet egy része a Szabadidőparkba hajtott, ahol már kezdődtek is a programok. A legnagyobb érdeklődésre természetesen a már korábban említett Csipkerózsa Hercegnő bemutatkozás és választás tartott számot, a nyertes kishölgy fejére Dr. Botka László, Szeged város polgármestere helyezte fel a "koronát".

Az est Feke Pál musical énekes koncertjével és Galambos Lajos és barátai Szuperbulijával zárult. Sajnos a vasárnapi Korda György - Balázs Klári koncert a rossz időjárási körülmények miatt elmaradt.

*

Dóc község kulturális értékeit, hagyományait bemutató Falunapot rendeztek

2009. június 20-án megrendezésre került az ÚMVP által támogatott Dóci Falunap.

Szombaton 09:00-kor Kérdy Ádám vezetésével felállították a pesti kollégák az ÚMVP sátrat. Ezzel egy időben Tóth Margit – Dóc Polgármester Asszonya – köszöntötte a Kopjafa koszorúzásánál a község lakóit.

Köszöntőjében nagyvonalakban ismertette a Déli Napfény Nonprofit Kft. munkáját, azt, hogy a község a Leader közösség tagja, mely lehetővé tette a falunapon a gazdag programkínálatot. Felsorolta a Falunap támogatóit, ahol első helyet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Új Magyarország Vidékfejlesztési Programja kapta.

10 óra után megnyitották a „Kézművesség hajdan és ma” címmel a kézművesek termét, ahol különböző fa, textil, kézműves tárgyak kerültek értékesítésre.

A gyermekek részére aszfalt rajzverseny, arcfestés, ugrálóvár, ügyességi vetélkedők, illetve a HACS és HVI által szervezett gyerekrajz verseny került megrendezésre.
A felnőttek részére 13+1 pontos totót állítottunk össze, melynek központjában az ÚMVP népszerűsítése állt. A helyesen kitöltők különböző ÚMVP-s ajándéktárgyak közül választhattak. Legnagyobb sikere az ÚMVP-s pólónak volt, melyből 5 db került kiosztásra.

Délre elkészült a főzőverseny keretében a marhapörkölt, melyet főtt krumplival, uborkasalátával tálaltak. Jó ebédhez szól a nóta – Kati és a hegedűs duó szórakoztatta a sátorban a látogatókat, miközben az ebédet fogyasztották.

15:00-kor volt a gyermekrajz verseny eredményhirdetése, ahol az ÚMVP-s ajándéktárgyak kiosztásra kerültek a gyerekek nagy örömére. A rajzok letölthetők a HACS dokumentumtárából.
(képek a cikk alatti galériában)

*

Szennyvíz-csatornahálózat kiépítése Szatymazon

A régóta várt szennyvíz-csatorna végre belátható időn belül megépülhet Szatymazon is. Jelenleg a tervezéshez és engedélyeztetéshez szükséges összeget kapta meg európai uniós forrásból, jövőre pedig már a kivitelezés költségeire pályáznak, így a munkálatok már 2010 oszén megkezdődhetnek.

*

Falugondnokok tanácskoztak a szegedi Megyeházán

Együtt egymásért és a kistelepüléseken, tanyákon élőkért – így lehetne összegezni a falugondnokok találkozóját, amelynek a Megyeháza adott otthont. Mintegy 80 szakember tanácskozott a legfrissebb szakmai információkról, pályázati lehetőségekről, bemutatkozott a Csongrád Megyei Önkormányzat egyik szociális intézménye és az új szolgálatok is.

1997 óta évente 4 alkalommal ülnek össze a falugondnokok, akiket Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest megyében a Falugondnokok Duna-Tisza közi Egyesülete fog össze.
Most Szegeden Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyei települések polgármesterei, falu- és tanyagondnokai, jegyzői, intézményvezetői találkoztak egymással – mintegy nyolcvanan. Őket a Csongrád Megyei Önkormányzat látta vendégül.

A tanácskozást köszöntő Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a bizalomra épülő kapcsolat a legfontosabb a falugondnokok munkájában. Egy olyan kapcsolat a külvilággal, az emberekkel, az ellátó rendszerekkel, egymással, ami jóban és rosszban egyaránt nélkülözhetetlen. Mint fogalmazott: „Ha a polgármester a falu esze, a falugondnok a falu szíve kell legyen!”

Csörszné Zelenák Katalin, az Egyesület ügyvezetője kifejezetten sikeresnek ítélte a tanácskozást, amelyen közvetlen szakmai információkhoz jutottak a résztvevők. A szakemberek megismerkedtek a Csongrád Megyei Önkormányzat Aranysziget Otthonával, és bemutatkozott például Kövegy, Óföldeák és Nagymágocs most induló tanyagondnoki szolgálata is.

Forrás: Déli Napfény Nonprofit Kft., szoreg.hu, Közhír-halom

Cikk megosztása