A jövő évi fesztivál az EKF programsorozat része

Az elmúlt közel négy évtizedben ez volt a tizenhetedik alkalom, hogy a Duna Menti Folklórfesztivál bemutatta az európai falusi folklór sokszínűségét és jelentőségét. A rendezvény mindig Tolna és Bács-Kiskun megyében zajlik.

Korábban általában két-három évente tartották meg a fesztivált. A szervezők - Tolna megyében a megyei önkormányzat általános művelődési központja - azonban évenkénti rendezésűvé fejlesztésén dolgoznak. Így a tavalyi és az idei fesztivál után jövőre is lesz, ekkor az Európa Kulturális Fővárosa programsorozathoz kapcsolódva.

A programok több lépcsőben zajlanak majd, kapcsolódnak a kalocsai Szent Iván éjhez, valamint a Szekszárdi Szent László naphoz, ezt követően kezdődnek a falvak rendezvényei. Több külföldi, azaz legalább 10-12 csoportot is vendégül szeretnének látni a két megyében.

*

A társaskör aratott a versenyen / XVII. Duna Menti Folklórfesztivál

Arattak, tarlón futottak, táncoltak, énekeltek és elbúcsúztak a Dunától. Érdekes programokat tartogatott a XVII. Nemzetközi Duna Menti Folklórfesztivál.

Vihar előtti rekkenő hőség már délelőtt 9 órakor, jóféle pálinka, kiadós reggeli és énekszó - így indult a szombati Aratónap a Sióagárd-leányvári pincéknél. Miután az aratók megteremtették az alaphangulatot, kaszát, sarlót, gereblyét ragadtak és felvonultak a verseny helyszínére népviseletben, ahogyan kellett.

A kijelölt tábla szélén tizenkét csapat képviselői sorakoztak fel, köztük egy bolgár, egy lengyel és egy olasz arató brigád is. Elsőként az itáliai csapat végzett a munkával, amit énekkel, tapssal, és kalapdobálással ünnepeltek.

A jó időeredmény azonban nem volt elég az első hely megszerzéséhez, hiszen a zsűri a munka minőségét is vizsgálta. Figyelembe vették például a tarló felületét, magasságát, a kévék tömörségét, és a zárókéve tájolását, sőt még a csapatok megjelenését is.
Kővári László elnök szerint jövőre talán annyit lehetne változtatni az értékelésen, hogy a munka minősége még több, az idő tényező pedig még kevesebb jelentőséget kapna.

Az első helyen végül a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör csapata végzett, az olaszok másodikak lettek, a házigazda sióagárdiak pedig harmadik helyezést értek el. A szekszárdi csapat első alkalommal vett részt a versenyen. Kaszásuk, Márkvárt János azonban nagy gyakorlattal rendelkezik.
– Nem kellett készülni, ez hosszú idő alatt szerzett gyakorlat kérdése – nyilatkozta a 81 esztendős férfi. Hozzátette, neki volt módja elsajátítani a technikát, hiszen egészen fiatal korától a kombájnok elterjedéséig gyakorolhatott nyaranta.

A Duna Menti Folklórfesztivál Tolna megyei programjai vasárnap Bogyiszlón folytatódtak. A bolgár, lengyel, olasz és bogyiszlói néptánc csoportok táncolva vonultak át a tájháztól a református templomba. Ott minden nemzet képviselője egy dalt énekelt és a saját nyelvén elmondott miatyánkkal tette még emelkedettebb hangulatúvá a nemzetek közös fohászát.
Mindezek után az iskola mögötti színpadon színvonalas folklór műsort adtak elő, végül pedig víz feletti énekszóval, a holtág megkoszorúzásával búcsúztak a Dunától. Ezzel mintegy keretet is adtak a rendezvénynek, hiszen hat nappal korábban Madocsán szintén a Dunánál kezdődtek el az események.

– Összességében idén is sikeres volt a fesztivál, amely Tolna megyében 5-6 ezer embert mozgatott meg – értékelt dr. Say István fesztivál igazgató. Lényegesnek tartotta kiemelni, hogy a rendezvényt nem közönség, hanem közösség megmozgató rendezvénynek szánták. Azaz inkább a helyi közösségek összehozása, bevonása volt a terv, amit több programmal sikerült is elérni.
Újdonság volt, hogy első alkalommal nem hagytak ki évet két fesztivál között. Szintén először fordult elő, hogy nem a megyeszékhelyen, hanem a falvakban koncentrálódtak az események. A munkából Sióagárd, Madocsa, Bogyiszló, Nagymányok és Alsónyék is kivette a részét. Bebizonyosodott, hogy a falvak megbirkóznak a rendezvénnyel. Mindenhol 100-120 ember vállalta fel a segítő szerepet. Ezek a csoportok valószínűleg a későbbiekben is jól tudnak majd együtt dolgozni, tette hozzá dr. Say István.

Óriási volt az érdeklődés a szekszárdi Sió Motelben megtartott Baráti Estek iránt is. A vendégek Szekszárdról, a környező településekről, valamint megyehatáron túlról, például Pécsről is érkeztek. A 23 óra után kezdődő ingyenes program így többnyire hajnali négyig is eltartott.

A hangulatot fokozta, hogy a külföldi vendégek minden alkalmon teljes létszámmal részt vettek, és mindig szolgáltak valami különlegességgel.
A bolgárok például népszerű hagyományos ételüket, a sopszka salátát készítették el és kínálták a vendégeknek. Szombat éjjel pedig az olasz vendégek főztek annyi spagettit, hogy mindenki degeszre ehette magát. A külföldi vendégek jól érezték magukat, lenyűgözte őket a szállás, a fesztivál centrum, és a falvakban is nagyon jól érezték magukat. A lengyelek meg is jegyezték, hogy szívesen jönnének jövőre is, ha lehet.

*

Huszonötezer eurót nyert az egyesület

A Bátáért Egyesület is nyert a Fekete Gólya, Ház – Múzeum, Élmény, Játék című projektjével a Norvég Civil Támogatási Alap pályázatán – tájékoztatott Vilimné dr. Kápolnás Mária, az egyesület elnöke.

A civil szervezet a kulturális örökség védelme kategóriában közel huszonötezer eurós, azaz mintegy hétmillió forintos támogatásra számíthat. Ebből a pénzből, illetve az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programhoz beadott, remélhetőlég sikeres pályázat révén a tervezett interaktív múzeumot fejeznék be.

*

Orvosi rendelőt építenek támogatásból Medina

Az egészségház bővítésére fordítja az ún. CÉDE-támogatásból a rá jutó összeget a medinai önkormányzat - tájékoztatott Szalai László polgármester. A teljes felújítás hamarosan kész. A bővítés ezt követi majd, ami konkrétan egy új orvosi rendelő építését jelenti.

Ha elkészül ez a helyiség, akkor a régi rendelő helyére a csecsemő-tanácsadó költözik. Ez jelenleg az egykori orvoslakás melletti rendelőben működik, amely viszont a későbbiekben fogorvosi szakrendelésnek ad majd helyet.

*

Őszre elkészül az átépített általános iskola Várdombon

Nemcsak a képviselő-testület, de a falu minden tagja büszke arra, hogy nem kell a gyerekekeknek naponta utazniuk azért, hogy általános iskolába járjanak.

Tavaly sikeresen pályáztak, így 20 millió forint belügyminisztériumi támogatáshoz jutott a település, és ehhez tette hozzá a közel tizenhétmillió önerőt. Ebből a pénzből jut arra, hogy az alsó és a felső tagozat szeptemertől végre egy épületbe költözhessen. Az átépített, megszépült, modern ingatlanban a fenntartási, fűtés-,víz-, gáz-, és más energiaköltségeken még spórolni is tud majd a település önkormányzata-mondta a polgármester.

Nagy segítség az is, hogy bármilyen rendezvény, esemény van Várdombon, a helyi vállalkozókra mindig számíthatnak. Így volt ez május elsején is, amikor a kétnapos rendezvény minden eseményét-focigála, főzőverseny, májusfaállítás- támogatták a vállalkozók.

*

Új számítógépet és polcot kap a könyvtár

Számítógép vásárlására és száz bátai alapfokú informatikai oktatásra kap támogatást a sárközi falu. A település pályázaton nyert egymillió forintot a könyvtári e-Magyarország Pont fejlesztésére.

A könyvtári szakkollégiumtól ezzel egyidőben 480 ezer forint támogatást kap a tagintézmény polcrendszer építésére.

Forrás: Sárköz-Dunavölgye-Siómente Helyi Akciócsoport, Tolnai Népújság

Cikk megosztása