Észt LEADER Konferencia és Nemzetközi Együttműködés

Egyesületünk részt vett egy nemzetközi LEADER konferencián, melynek címe: „Involving and developing the Comminity through Projects“, azaz „A HELYI KÖZÖSSÉG PROJEKTEKEN KERESZTÜLI FEJLESZTÉSE“.

Ez a konferencia Észtországban került megrendezésre 2009. május 28-én, melyen finn, svéd, lappföldi, bolgár és észt LEADER csoport vett rész velünk együtt. Egyesületünket kilenc fővel képviseltük, a meghívottak között voltak a magyarországi és lengyelországi Vidékfejlesztési Minisztérium képviselő is. A szívélyes fogadtatáson kívül remek szervezés fogadott minket.

Első este, 2009. május 27-án, a fogadás során tisztáztuk a részletes programot, illetve a már akkor jelenlévő bolgár minisztériumi képviselőkkel folytattunk előzetes egyeztetést a közös LEADER programmal kapcsolatban.

Másnap, május 28-én került megrendezésre a Nemzetközi konferencia, ahol felszólalt és be is mutatkozott az előbb említett valamennyi LEADER csoport, illetve láthattunk és hallhattunk egy skót egyesület bemutatkozóját is, akik sajnos nem tudtak részt venni ezen a konferencián a gazdasági világválság miatt. A mi bemutatónkat Petrovics László, nagymarosi polgármester, mint a Települések Tanácsa elnöke adta elő, melyet Horváth Katalin az FVM VKSZI képviseletében fordított angol nyelvre.

Előadásunk szövege a következő volt:

„Kedves LEADER-es barátaink!

Azt a felkérést kaptuk a mai konferenciára, hogy próbáljuk meg összefoglalni, és elmondani azt, hogy hogyan tudjuk mi Magyarországon bevonni a LEADER programba a térségünkben élőket, és hogy a folyamat közben, a sok munka dacára hogyan tudjuk a programban megtartani őket. Erről is fogok beszélni, de engedjék meg, hogy először bemutassam térségünket és egyesületünket.

A Börzsöny – Duna - Ipoly Vidékfejlesztési Közösség (BDIVK) két statisztikai kistérség településeit fogja egybe. A Szobi kistérség 13 és a Váci kistérség 4 települését. A BDIVK akcióterülete a Börzsöny nyugati és déli részén, ill. az Ipoly és a Duna által határolt területén helyezkedik el. Mindez idáig a közös stratégiák, fejlesztések, elhatározások mellé csak alkalmanként álltak pályázati források rendelkezésre. A térség gazdaság- és vidékfejlesztési programjának megvalósításához a LEADER program lehetővé teszi, hogy a közösen megalkotott program megvalósuljon, s kialakuljanak és megerősödjenek azok az együttműködések, amelyek lehetővé teszik a belső és külső erőforrások hasznosítását.

A Közösség 2007 szeptemberében alakult meg. Azóta is folyamatos a tagfelvétel. Egyre többen ismerik fel, hogy helyi összefogással, egymás segítésével juthat csak előrébb ez a térség. 2008-ban egyesületté váltunk, 2008. szeptember 26-án hivatalosan is leader egyesület lettünk. Jelenleg 100 fölött van a tagság létszáma.

Ami ennek a csoportnak a motivációt adta az szerintem a Leader legfontosabb alapgondolata: Az emberek és az egyes szervezetek önálló gondolkodással bírnak, önállóan el tudják dönteni, vagy fel tudják ismerni, hogy saját környezetük fejlődését mivel tudják elősegíteni, ezért Ők maguk találják azt ki, hogy milyen fejlesztési irányvonal az, amit érdemes megfogalmazni, elindítani és végrehajtani.

A mi akciócsoportunkban a fő szempont az volt, hogy a térség minden településén, a helyi adottságoknak és jellegzetességeknek megfelelő fejlesztések valósulhassanak meg, és nem súlyoztuk azt, hogy ezen fejlesztés magánember, civil szervezet, vállalkozás, vagy önkormányzat kezdeményezése.

A másik nagyon fontos célja a programnak a helyi munkahelyteremtés. Ez legalább olyan szintű mérlegelési szempont a kezdeményezések, majd később a támogatási kérelmek elbírálásánál. A vidék legfőbb problémája a fiatalok elvándorlási hajlama, mivel a helyben meglévő munkahelyek száma és fizetőképessége nem elegendő a családok megélhetéséhez.

Véleményem szerint ez a LEADER alapfilozófiája, ahol „az alulról jövő kezdeményezést” van, aki felkarolja, és van aki felismeri az egész folyamat fontosságát és ezt képes és hajlandó is támogatni. Ez az az összetartó erő a LEADER-ben, ami a mi LEADER csoportunkat is összetoborozta, itt az emberek fontosnak érzik magukat, saját és kis csoportjuk elképzelését beépítik a közösségi programokba, ezáltal a teljes közösség előrejutását valósíthatják meg.

Egy ilyen összetartó erő jelenléte mellett nem nehéz az embereket újabb és újabb egyeztetésre hívni, nem nehéz ezeket az embereket munkára bírni, mert ez a program a benne dolgozóknak és resztvevőknek jövőképet ad. A vidék fejlesztése Magyarországon is egy rendkívül fontos feladat, hiszen az urbanizáció miatt szinte minden tevékenység a városokba vagy azok környékére összpontosul, értve ez alatt a fejlesztéseket, fizetőképes munkahelyeket.

Amiért ma itt vagyunk, egy nagyon fontos része a LEADER programnak, hiszen lehetőségünk nyílik tapasztalatokat gyűjteni olyanoktól, akik előttünk járnak, tapasztalatot átadni a mögöttünk lévőknek. Több mint 1700 km-t tettünk meg, míg ideértünk és öröm volt út közben látni azokat a fejlesztéseket, melyek az elmúlt néhány évben történtek és történnek ma is az újonnan csatlakozott országokban, ezek között Észtországban is.

Észt barátaink, akik nemrégiben nálunk jártak, most bemutathatták azokat a nagyszerű fejlesztéseket, saját elképzeléseket, amelyeket a LEADER program segítségével valósíthattak meg. Ők előttünk járnak és mi nagy örömmel jöttünk tanulni.

Nagyon fontos eleme a LEADER programnak, és talán a legfontosabb lehetőség is az összetartozás és barátság. Észt partnereinkben kiváló barátokra leltünk, és ez a barátság erősített minket abban, hogy olyan messziről ideutazzunk. Mi ismeretlenül is szeretettel fogadtuk Őket, ők pedig fantasztikus házigazdaként, már mint barátok fogadtak minket. Nagyon köszönjük nekik ezt a szívélyes fogadtatást és ezt a sok szeretetet.

Így már talán érthető, és válasz a felkérésre is, hogy miért szeretnek az emberek a LEADER programhoz csatlakozni, abban részt venni, és hogy miért könnyű ezt a csapatot összetartani.
Társaságunk nem csodát, csak egy indító lökést vár ettől a programtól, mely lökés döntő fontosságú folyamatokat indíthat el.
Ezzel a zárógondolattal kívánok mindenkinek hasznos időtöltést, és sikeres fejődést!

Köszönöm figyelmüket!”

A konferencia után a közös programokon építettünk kapcsolatokat a többi ország LEADER képviselőivel, megosztottuk egymással észrevételeinket, tapasztalatainkat.

Május 29-én az összes jelenlévő meghívottal körbe jártuk a fogadó LEADER csoport térségét, megtekintve a szép környezetet és a már megvalósult Európai Uniós támogatással létrejött beruházásokat. Az út során folytatódott a tapasztalat és észrevételcsere is.

Ezen az úton közelebbi kapcsolatba kerültünk a lengyel Vidékfejlesztési Minisztériumi küldöttekkel, és igaz még csak szóban, de hamarosan írásban is meg fogunk kapni egy meghívót egy lengyelországi Nemzetközi LEADER konferenciára, mely várhatóan nagyobb volumenű lesz, viszont még nincs tisztázva a teljes program és a pontos időpont, viszont a már kialakult lengyel LEADER csoporttal való nemzetközi kapcsolat miatt, a megjelenésünkre feltétlenül számítanak a szervezők.

Ezen a rendezvényen kerül aláírásra a lengyel LEADER csoporttal a Nemzetközi Együttműködés. Ezután 30-án csak a magyar küldöttséget látta vendégül az észt fogadó csoport, a többi küldött hazatért vagy elhagyta Észtországot. Ezen a napon kifejezetten az észt-magyar nemzetközi kapcsolatról esett szó, szövögetve későbbi terveinket, majd a nap végén aláírásra került a Nemzetközi Együttműködés is. (képek a cikk alatti galériában találhatók)

*

Beszámoló a gyermeknapi rajzpályázatról

Májusban meghirdette egyesületünk a rajzpályázatot Verőcétől Bernecebarátiig.
A megjelenés után szinte folyamatosan érdeklődtek, hogyan vehetnek benne részt.

Az egyesület közgyűlése rajzpályázat elbíráló bizottságot hozott létre. Tagjai voltak: Kárpáti Zsuzsa, a Pest Megyei Közgyűlés tagja; Galanits Béláné, a szobi kistérségi iroda irodavezetője; Medgyes Tibor diakónus, az egyesület alelnöke; Szaksz Ferenc vállalkozó, és Neubauerné Szatmári Zsuzsanna, az egyesület munkaszervezetének vezetője.

A pályázati határidő lezárulta után örömmel tapasztaltuk, hogy nemcsak a térségből, hanem Szegedről, Hajdúnánásról és Budapestről is érkezetek munkák.
A bizottság úgy döntött, hogy a „külső” pályázókat is díjazzuk. Érkezett egy önálló rajz is, amelyen a vidéki lét szinte minden állata megtalálható volt.
Egy rajznál sem jelent meg a „lila tehén”, és nem fedte „nejlon zacskó” a csirke testét.

A bizottság végül úgy döntött, hogy 15 díjat ad át.

Az óvodásoknál 1. díjat kapott Schőn Mihály – bernecei óvodás, 2. díjat a Bernecebaráti-, és a Kóspallagi óvoda kapta, 3. díjat az Ipolydamásdi óvoda és Palotay Ádám, a nagymarosi óvoda nagycsoportosa kapta.

Iskolások közül 1 helyezett a Nagymarosi Általános Iskola 1./b osztálya-, 2. helyezett Letkési Általános Iskola-, 3. helyezett megosztva Nagymaros 3.a-, és Kóspallagi Általános Iskola lett.
Külön díjat kapott Buruzs Amarilla Napsugár – Szeged, 1. osztály.

Térségen kívüli pályázat nyertesei: 1. helyezett: Horváth Panna – Budapest, 2. helyezett: Hajdúnánás 2./A osztály, 3. helyezett megosztva: Hajdúnánás 1. osztály, Hajdúnánás 2./b osztály, Balogh Bíborka Szegedről.

A díjakat Kárpáti Zsuzsa adta át a munkaszervezet irodájában.

Köszönjük a részvételt. Mindenkinek gratulálunk.

Neubauerné Szatmári Zsuzsanna
munkaszervezet vezető

Forrás: Börzsöny – Duna - Ipoly Vidékfejlesztési Közösség

Cikk megosztása