A SZ.É.P. – Szűréssel az Életért Program 2009. június 27-én Battonyára is ellátogatott

A battonyai Városi Sportcsarnokban került megrendezésre a program.

Széleskörű szűrővizsgálatokon vehettek részt egy helyen azok, akik kilátogattak a rendezvényre: szív- és érrendszeri szűrések, kardiovaszkuláris rizikó-becslés, életmód és táplálkozási tanácsadás, dohányzás függőségi teszt, COPD-teszt, daganatos betegségek megelőzésére szolgáló tanácsadás és önvizsgálat oktatása, szemészeti vizsgálat, fogászati és szájüregi szűrővizsgálat, látásélesség és glaucoma vizsgálat, ortopédiai vizsgálat gyermekeknek, és melanóma (bőrrák) vizsgálaton.

A szűréseken és a szórakoztató programokon való részvétel ingyenes volt.

A szűréseket házi- és szakorvosok valamint egészségügyi szakdolgozók végezték. A rendezvényen minden résztvevő egy szűrőfüzetet kapott, melyben rögzítették a szűrések eredményeit. A helyszínen dolgozó orvosok összefoglalták és mindenki számára közérthető módon értékelték is az adatokat.
A szűrővizsgálatok mellett a daganatos betegségek megelőzéséről tanácsadás, illetve önvizsgálat oktatás is volt. Az ÁNTSZ közreműködésével az érdeklődők előadásokat hallhattak az egészséges táplálkozásról, a dohányzás ártalmairól és a leszokásról. Az Országos Mentőszolgálat a biztonságos elsősegélynyújtásról tartott ismertetőt minden helyszínen.

A szűrések minden 100. résztvevője élsportolók által személyesen aláírt sportlabdát kapott ajándékba.
A nap házigazdája Macsánszky Anita rádiós műsorvezető volt, a szórakoztató programok sorában számos helyi művészeti csoport lépett fel.

A Sportcsarnokban zajló szűrővizsgálatok mellett az udvarban egy az ÁNTSZ által működtetett szűrőkamion várta emlőszűrésre a hölgyeket. Az emlőszűrésen behívóval és a TAJ kártyával vehettek részt!

Az egészséges életmód – például az egészséges táplálkozás a rendszeres testmozgás, a pihenés és a stressz kezelése – mellett, a másik alapvető eszköz a megelőzés, és a rendszeres orvosi vizsgálat. Ebben segített a közel 700 regisztrált számára ez a rendezvény.

Általános véleményként hangzott el a résztvevőktől, hogy sikeres és hasznos napot töltöttek el, szükséges lenne az ilyen és ehhez hasonló rendezvények rendszeresítésére.

*

Kertészek Földje a Duna TV-n is

2009. Július 15-én a Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület is bemutatkozott a Duna TV-n, a 14.40 perckor kezdődő "LEADER Hírmondó" című műsorban.

Az érdeklődő megismerkedhetett a térség kertészeti hagyományaival, korábbi sikeres LEADER+ projekteket mutattak be, emellett hangulatképek is segítették a helyi életbe a bepillantást.

*

Nyári bejárós tábor Végegyházán

A Barangoló Közhasznú Egyesület 2009. 07. 06-tól 07. 31-ig, a hétköznapokon négyhetes bejárós tábort szervezett. Ez a nyári tábor térítésmentes a végegyházi gyerekek számára, akik a helyi óvodába vagy általános iskolába járnak.

A kirándulásokon, programokon való részvétel díjtalan, ennek költségeit az egyesület illetve felajánlóik és támogatóik állják. A tábor tervezett programja négy nagy témakör köré lett felépítve. A közművelődési, helytörténeti, kézműves és környezetvédelmi programok egymást követték naponta, így nyújtva tartalmas szórakozást, és egyben művelődési és tanulási lehetőséget a gyerekeknek.

Minden héten terveztek a szervezők egy helybeli kirándulást a község közvetlen környezetében, és egy távolabbi egész napos kirándulást is.

A többi táboros napon a gyerekeket 8 órától fogadják, 9 órától különböző szervezett programokkal várták. Délben minden gyermek hazament ebédelni, és 13 órától 16 óráig felügyeletet és szabad programot biztosítottak számukra. Így többek között lehetőségük volt pingpongozni, tollaslabdázni, focizni, társasjátékozni, festeni, rajzolni, kedvük szerint.

Helyi kirándulásaikon meglátogatták a helyi templomot, Árpádtelepet, a Zsibrik-dombot és felderítették a végegyházi határ minden zegét-zugát. Távolabbi kirándulásaik során Mezőkovácsházára, Mezőhegyesre, Tótkomlósra és Szarvasra terveztek egész napos túrát.

*

Két új város Békés megyében: Újkígyós és Medgyesegyháza

Július elsejével városi címet adományozott a Köztársasági Elnök Újkígyósnak és Medgyesegyházának. Összeállításunkban a két település vezetői és ismert személyiségei szólalnak meg.

Harangozó Imre néprajzkutató szerint az elismerés legnagyobb hozadéka az lehet, ha a magasabb rang motiváltabbá teszi az embereket, és a helyi erők teljesebb összefogását eredményezi. Újkígyósiként Skaliczki László, a magyar férfi kézilabdaválogatott korábbi szövetségi kapitánya is örömmel fogadta a hírt.

— Rendezett, fejlett infrastruktúrájú, kisvárosi hangulatú település Újkígyós, ezért megérdemelt a siker — mondta Skaliczki László. Egymástól függetlenül mindhárom megszólaló kiemelte a munkaszeretet, mint az újkígyósi emberekre egyik leginkább jellemző tulajdonságot.

— A kitartó munka meghozta gyümölcsét. Hittünk abban, hogy Újkígyós méltó lehet a városi cím elnyerésére, és több éve következetesen dolgoztunk azért, hogy településünk elfoglalhassa helyét a városok között - nyilatkozta lapunknak Szebellédi Zoltán újkígyósi polgármester.

Medgyesegyházán futótűzként terjedt a hír: megkapták a városi rangot.

— Különleges érzés kimondani — ízlelgette a város kifejezést dr. Nagy Béla polgármester. — A szorgalmas és kreatív medgyesegyházi lakosok elismerése ez a cím — tette hozzá és hangsúlyozta, a várossá nyilvánítás tényét kellő szerénységgel és önmérséklettel kell kezelni.

— Medgyesegyháza térségi feladatokat lát el az oktatás, az egészségügy és a szociális szféra területén. Új iskolánk, óvodánk van, rendelkezünk sportcsarnokkal, tanuszodával. Útjaink szilárd burkolatúak, a csatornázottságunk 70 százalékos és a maradék 30 százalékra most van bent a pályázatunk. Büszkék lehetünk kulturális örökségünkre, hagyományainkra, rendezvényeinkre is. Hogy mennyire leszünk méltóak a városi rangra, ezt a következő évek hétköznapjai döntik majd el.

A rang arra ösztönöz bennünket, hogy még többet tegyünk az ittélőkért.
Medgyesegyházán a várossá nyilvánítást szeptember utolsó hétvégéjén, a Medgyesegyházi Napokon ünnepli majd a település. A rendezvényre meghívják az elszármazottakat is.

Machnicz Endre, a Haladás Plusz Kft. ügyvezetője elmondta, régi vágya teljesült a településnek. — Az itt élők közössége sokat tett azért, hogy elmondhassuk, városban élünk.

Nagy Attila iskolaigazgató abban látja a várossá nyilvánítás előnyét, hogy a jövőben más szinten fejlődhet tovább a június 30-a előtt még nagyközségi rangban lévő település.

Forrás: Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület, Barangoló KHE, Békés Megyei Hírlap

Cikk megosztása