Megyei Nyugdíjas Kulturális Seregszemle Ibrányban

A Városban 2009. június 3-án megrendezett találkozón a megye minden pontjáról képviseltették magukat a nyugdíjasok.

Több mint félszázan vettek részt a rendezvényen és közel harminc műsorszámot látthattak az érdeklődők. (további képek a cikk alatti galériában)

*

Nyírbogdányi Majális

Nyírbogdány Község Önkormányzata 2009. május 1-én a Sportpályán megtartotta majálisi ünnepségét.

A majális a programterv alapján zajlott, a fellépők között a Lengyel néptáncegyüttes és cseh fiatalok is színpadra léptek a nap folyamán. (A rendezvényről készült fényképek a cikk alatti galériában találhatók!)

*

Alakuló ülésen

A Közép - Szabolcsi Kistérségi Társulás Fejlesztési Bizottsag megtartotta alakuló ülését. Az ülés alkalmával a Közép -Szabolcsi Többcélú Kistérségi Társulás fejlesztési koncepciójának bemutatása, és az ÁROP 1.1.5/C pályázat keretein belül működtetett honlap bemutatásra került.

*

A Polgármesteri Hivatal felújítása

Nagyhalász Város Önkormányzata 2009. július 01 - 2009. október 30 között a Polgármesteri Hivatal felújítása miatt a "külvégesi iskola" épületében várja ügyfeleit.

A pontos cím: 4485 Nagyhalász, Arany János u. 118.

Nagyhalász Város Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül a Polgármesteri Hivatal homlokzatának felújítására, és külső nyíllászáró cseréjére nyert támogatást.

A munkálatok ideje alatt előreláthatóan 2009. július 1. - 2009. október 30. között az ügyfélfogadás és ügyintézés a "külvégesi iskola" épületében történik.

*

Megindult a Nagyhalászi Csuha-Kállay Kúria felújítása

Pályázati pénzből megújul az épület, valamint környezete. Új nyilászárókkal, homlokzat felujítással, parkosítással válik szebbé impozáns műemlékjellegű épület.

A Kúriában a kiállítások megtekintése a munkálatok ideje alatt szünetel.

*

Dr. Viberál Béla volt körzeti főorvos emléktáblájának megkoszorúzása

Vasmegyer községben 2009 augusztus 3-án 14 órától került megrendezésre Dr. Viberál Béla (1929-1999) volt körzeti főorvos emléktáblájának megkoszorúzása, aki 10 éve hunyt el.

Dr. Viberál Béla Vasmegyeren a körzeti orvosi állást 1957. 10. 02-tól töltötte be. Nyugdíjazásáig, 1995-ig a településen élt, betegei közvetlen környezetében, emellett Tiszarád község ellátása is feladata volt heti két alkalommal való rendeléssel. Megvalósította mindkét településen az anya-terhes- és csecsemővédelmet, gondozást, és a vöröskereszt szervezeti munkáját is irányította. Közel negyven évet dolgozott, az orvosi hivatást tartotta mindig szem előtt, mindene volt a gyógyítás, a betegek ellátása.

Életpályája során jelentős kitüntetésekkel ismerték el hivatásszeretetét, magas szintű szakmai tudását, így: 1970, 1981- egészségügy kiváló dolgozója, 1976- vöröskereszt országos érdemrend, ezüst fokozata, 1970. árvízi kitüntetés, 1989-ben Budapesten a Parlamentben, a Semmelweis ünnepség keretében- Kiváló Orvos- szakmai kitüntetést vett át az egészségügyi minisztertől. Vasmegyeren végzett több évtizedes tevékenységének elismeréseként pedig, 1998. 08. 20-án a település első díszpolgára lett.

A megemlékezés Vass Imre Polgármester köszöntő beszédével kezdődött, majd az önkormányzat nevében Dr. Hostyisovszki István Jegyzővel elhelyezték a koszorút. Tiszarád községet Papp Endréné Polgármester Asszony és Kiss Sándorné képviselte. A családtagokat követően a megjelent vasmegyeri lakosok, tiszteletük jeléül egy szál virágot helyeztek el az emléktáblánál.

Ezen a napon köszöntötték még a településen segítő tevékenységet végző dolgozókat is. A község Polgármestere megköszönte mindennapi áldozatos munkájukat, és a továbbra is sok örömet, jó egészséget, optimizmust, a munkatársakkal együtt pedig jó csapatmunkát kívánt. (a megemlékezésről további kép a galériában)

*

Ulti-és póker verseny

2009. augusztus 2-án (vasárnap) megrendezésre került a Tisza-parti Ulti -party, valamint a BIKE Poker Open. A csapatok száma 24, amely 72 fő versenyzőt jelent a környékbeli megyékből (Hajdú, Szabolcs, Borsod).

A csapatversenyt a tiszaberceli Ladikosok csapata (Szántó András, Stekli Gyula, Varga Ferenc) nyertekék meg.
II. helyezett: Kirugottak ( Dienes János, Nagy Béla, Várszegi Szilárd)
III. helyezettek: A tiszaberceli Gazd-Ászok (Száraz László, Pellei András, Erdelyi Ferenc)

A csoportelsők (A, B, C): I. helyezett: Stekli Gyula, Pellei András, Dienes János. A BIKE Poker Open versenyen 22 fő nevező vett részt.
Az első négy helyezett pénz jutalomban részesült. I.helyezett: Papp Tibor, II. helyezett: Paronai István, III.helyezett: ifj.Stekli Gyula, IV. helyezett: Riczu Krisztián.

Forrás: Ibrány-Nagyhalászi kistérség

Cikk megosztása