Uniós forrás a mezőtúri szennyvíz kezeléséhez

Mezőtúrnak régóta megoldatlan gondja a korszerűtlen városi szennyvíztelep, és az ott keletkező szennyvíziszap kezelése, elhelyezése.

A városi önkormányzat 2008-ban pályázatot nyújtott be a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében meghirdetett Szennyvízelvezetés és tisztítás pályázati kiírásra. Cél, hogy a környezetet veszélyeztető szennyvízkezelés átalakításával biztonságos, a természeti környezetet óvó, magas színvonalú, gazdaságosan üzemeltethető technológia valósuljon meg, és az iszapkezelés is megoldódjon.

Első körben 25 millió forint támogatásban részesült a projekt. Ebből az összegből megkezdődhettek a tervezési és az előkészítő munkák, amelyek a szennyvíztisztító telep teljes körű korszerűsítéséhez szükségesek. Az engedélyezési eljárást követően - várhatóan 2010 februárjában - válik benyújthatóvá a második fordulós pályázat. Ennek sikeressége esetén megvalósulhat a szennyvíztisztító fejlesztése, bővítése - nagyságrendileg 550 millió forintból.

A projekt egyes szakaszai már sikeresen zajlanak, illetve le is zárultak: befejeződött a szakértők kiválasztása, folyik a tervező tevékenység, és az ezzel összefüggő részletes megvalósíthatósági tanulmány, valamint a költség-haszon elemzés kidolgozása.

*

Szabad jelzés a hivataltól az új erőműveknek

A Magyar Energiahivatal a napokban végre meghirdette az újabb kvótákat - engedélyezett energiamennyiségeket - az új szélerőművek építését tervező cégek számára.

Ezzel megnyílik a lehetőség a Mezőtúri Ipari Parkban és Törökszentmiklós határában már egy-egy másfél megawattos szélkereket üzemeltető Quantum Energy Kft. előtt is, hogy Mezőtúron három, Törökszentmiklóson pedig két újabb hasonlót építsenek. Ezt a cég ügyvezető igazgatójától, Dávid Csabától tudtuk meg.

A pályázók többsége ugyanis - tette hozzá - az Észak-Dunántúlra, Győr térségébe tervez, ezért valószínűleg előnyt élveznek más tájegységek.

*

IV. Gulyásrekord Túrkevén

Immár negyedik alkalommal rendezték meg az elmúlt hétvégén Túrkevén a jótékonysági Gulyásrekord fesztivált. A Petőfi téren felállított óriási főzőkondérban ezúttal 2500 adagnyi finom babgulyást főztek a szervezők.

A főzést a hagyományokhoz híven Miskolczi Imre és csapata végezte, akik idén is eltalálták az ízeket, hiszen hamar elfogyott az óriásüst tartalma.

A délután kettőkor kezdődő fesztivál e mellett gazdag programokkal is várta az érdeklődőket, többek zenés-kulturális programok, gyermek szépségverseny, légvár és hintózás biztosított kellemes kikapcsolódást mindenki számára.

A rendezvény bevételével az esemény rendezői idén a túrkevei Ifjú Tehetségek Társulatát kívánták támogatni.

*

Fakivágás pályázatból, nyár derekán?

Több felháborodott túrkevei lakos is megkereste a Nimfea Egyesület tanácsadó irodáját júliusban, miszerint Túrkeve két főutcáján válogatás nélkül vágják ki az út és a járda közötti fákat tekintet nélkül fajtájára, korára vagy egészségi állapotára.

A lakosok jogosan vetették fel a kérdést: ugyan miért a legnagyobb nyári melegben kellett a fákat kivágni? Árnyékot adtak, felfogták az autók porát, nem beszélve arról, hogy vegetációs időszakban vagyunk, a költési időszak végén, ami élőhelyet és táplálkozási helyet jelentett a városi madarak számára. Több lakos felháborodásában még a fákhoz való odaláncolást is felvetette, a fákra figyelemfelhívó plakátot helyeztek el.
Egyesületünk munkatársa a helyszínen fotókat készített a kivágott fákról, illetve felkereste a túrkevei jegyzőt.
A polgármester azonnal leállíttatta a munkálatokat.

Megtudtuk, hogy a fakivágás egy pályázati program része, mely Túrkeve város központjának megszépülését és egységes arculatának kialakítását célozza, új járdák kialakításával, a meglévő faállomány cseréjével és új, egységes fák ültetésével. Mivel a szerződéskötés csúszott, sajnos a pályázat megvalósítása is, így került sor a nyári, teljes fasor kivágására, ahelyett, hogy őszi időszakban, folyamatos cserével történt volna a kivágás és ültetés.

Az ügy rendezésére a tervezővel, lakosokkal és civil szervezetekkel közös megbeszélést tartottak, aminek az lett eredménye, hogy a legnagyobb felháborodást kiváltó fasorok, fák EGYELŐRE megmenekültek.

Javaslatunk, hogy az önkormányzat a lakossággal való jobb, szélesebb körű kommunikációt folytasson, hogy az információhiányból adódóan ne legyen panaszáradat
A pályázati program dokumentációjának másolata az Egyesület központi irodájában szabadon megtekinthető.

*

Jól halad a városközpont korszerűsítése

Elkezdődött az egységes zöldnövényzet kialakítása. Javában tart a településen a Közterületi rehabilitáció az élhetőbb és vonzóbb Túrkevéért elnevezésű pályázat megvalósítása.

A ÉAOP-5.1.1/E-2008-0045 jelzésű helyi településfejlesztési akció keretében történő beruházás 2009.május 18-án kezdődött el. Ennek során lehetővé válik a település központjában található közterületeken a járdák felújítása, valamint az utcákon található fák, cserjék megújítása is az egységes utcakép kialakításával. Eddig elvégzésre került a Kossuth, Petőfi és Széchenyi utca egy részének járdafelújítása, de emellett már a zöldfelületek rehabilitációja is megkezdődött.

Az eddigi munkálatok közel egy kilométer járdaszakasz felújítását eredményezték, melynek során a régi elhasználódott járdát, új akadálymentesített térburkolat váltotta fel. A kivitelező a vállalt határidőig a munkálatok 30 százalékát a terveknek megfelelően elvégezte, a további munkák az előírásnak megfelelően folytatódnak.

A növényzet teljes rehabilitációja az ősz végére fejeződik be, jelenleg a telepítés földterületének előkészítése zajlik. Az érintett területen közel 454 darab fa található, melynek felét el kell távolítani. A kivágott fák helyére várhatóan 230 fát és 3478 darab cserjét ültetnek el.

Forrás: Mezőtúri HVI, szoljon.hu, nimfea.hu

Cikk megosztása