Palóc Kirakó

A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolódva kiírt `Pályázatok Vidéki rendezvények, falunapok szervezésére 2009` keretében 2009. június 20-án került sor Nézsán, Palóc Kirakó címmel, hagyományteremtő falunap megrendezésére.

Magát a pályázatot a Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesület (DIPO) nyújtotta be, a rendezés feladatait Nézsa Község Önkormányzata vállalta.

A rendezvény szervezésében és megvalósításában több környező település összefogása valósult meg: Nézsa, Felsőpetény, Ősagárd, Keszeg, Nógrádsáp, Csővár, Penc, Legénd, Alsópetény, amely településeket helyi öntevékeny nemzetiségi csoportok, sajátos termékek, ételek, eszközbemutatók képviselték.

A nap tábori misével indult, majd a sportolók és a gyermekek vették át a terepet. A színpadon a helyi gyermekcsoportok előadásai, valamint helyi népviselet bemutató folyt. A szervezők a látogatók számára ebéddel kedveskedtek, ezen túl az egyes települések tájjellegű ételei is (csíktészta, sifnyiíkpörkölt, pogácsa, tájjellegű italok) maradéktalanul elfogytak.

Délután léptek fel az együttműködő települések nemzetiségi csoportjai. Sajnos, az eső a tornaterembe kergette a programokat, így itt került sor Éles István parodista nagy sikerű műsorára és a modern tánc bemutatóra. A nap zenés szórakoztató programmal ért véget. A programismertetés, tájékoztatók, konferálás az egész nap folyamán magyarul és szlovákul történtek.

A falunap lehetőséget adott az ÚMVP népszerűsítésére, az érdeklődők tájékoztatására, az általános és a helyi lehetőségek bemutatására, emellett a LEADER szemlélet, a helyi akciócsoport tevékenysége is előtérbe került, kiemelve éppen ezeken a településeken előkészített és a folyamatban lévő fejlesztéseket. A rendezvényen képviselte magát a Helyi Vidékfejlesztési Iroda is.

A rendezvényen összesen mintegy 1000 fő fordult meg a különböző helyszíneken. A jókedvet és a színvonalas programokat a kedvezőtlen időjárás sem tudta nagyon befolyásolni. A rendezők dicséretére mondva, minden szükséges feltételt biztosítottak a zavartalan lebonyolításhoz. Az együttműködő települések és a DIPO Közhasznú Egyesület elhatározták, hogy évente más-más helyszínen rendezik meg ezt a közös falunapot, amellyel hagyományt szeretnének teremteni

*

Fordulóponthoz érkezett a Szécsényi Kistérség

Szécsény város és vonzáskörzetére méretezett szakorvosi rendelőintézet átalakítása és új épületszárny építése kezdődik meg a 2009. július 8-án ünnepélyes szerződés-aláírási rendezvénnyel.

A közbeszerzési eljárás lefolytatása után Szécsény és Térsége Egészségügyi Centrum Nonprofit Közhasznú Kft. képviseletében Csóriné Botyánszki Ágnes ügyvezető igazgató és a nyertes kivitelező cég képviselője, Mentes Zsolt termelési vezérigazgató-helyettes írta alá a kilenc hónapos átfutási idejű, 362,8 millió forintos kivitelezői megbízási szerződést.

Az uniós támogatással megvalósuló modern szakrendelővé alakítás során a kivitelező szakemberek az új épületben 3 szintes, tetőtér beépítéses, középfolyosós elrendezésű épületet húznak fel a Haynald Lajos utcára merőlegesen. A megmaradó épületet felújítják, amíg a földszintes gyermekrendelő és az udvari szárnyépület elbontásra ítéltetett.

Az épület teljes körűen, komplexen akadálymentesített lesz, ugyanis az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása érdekében az épület tervezésénél az épületet használók eltérő képességeit is figyelembe vették. A megújult, kibővült egészségház körül a kisvárosi környezethez való szerves, harmonikus kapcsolat, illetve az udvar felőli látvány kedvező hangulata, barátságos kialakítása érdekében -50 százalékos beépítettség mellett- térkővel fedett parkolók, bevezető utak és zöldfelületek kerülnek kialakításra.

A fejlesztés eredményeként az egyik leghátrányosabb helyzetű térségben megteremtődik az esélyegyenlőség a gyógyításban, elérhető közelségbe kerül a betegekhez a magas színvonalú egészségügyi ellátás. A jövő év április 30-i átadást követően európai színvonalon, kényelmes, elegáns XXI. századi környezetben gyógyulhatnak Szécsény és a környező térség betegei.

*

Ingyenes jogi tanácsadás

Az Érsekvadkerti Polgármesteri Hivatalban havi rendszerességgel megkezdik az ingyenes jogi tanácsadást. Első alkalom augusztus 17. 17.00-18.00 óráig.

*

Falubuszok a szécsényi kistérségben

A szécsényi kistérség mind a 10 nyertes településének sikerült beszereznie az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében a kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésére igénybe vehető támogatásból a "falubuszt", melyből kilencet 2009.július 3-án sikerült is az előírásoknak megfelelően felmatricázni.

*

Nógrád megyei kezdeményezés a kulturális élet összehangolásáért

A Tudásközpont Egyesület egy nógrád megyei civil kulturális hálózat létrehozására tett javaslatot 2009.július 30-án, Rimócon a Dr. Manga János Közösségi Házban tartott rendezvényen.

A Helyi Vidékfejlesztési Irodavezetők segítségével megrendezett fórumon önkormányzatok, Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér Címbirtokosok, civil szervezetek és közművelődési intézmények képviselői, vezetői vettek részt. Tóth András, a Tudás-Központ Egyesület vezetője szerint a javasolt tanácskozó testület célja, hogy összefogja a megye területén majd működő, leendő IKSZT-ket, az azokat irányító civil szervezeteket és intézményeket.

Beszkid Andor polgármester köszöntője és településbemutatója után Tóth András kifejtette az együttműködési lehetőségek hogyanját és mikéntjét. Kiemelte a jövőbeni hálózat működtetésének néhány fontosabb célját is. Ezek között szerepelt az IKSZT fejlesztésre pályázók felkészítése a II. fordulóra szakmai segítők bevonásával, majd a kötelezően előírt feladatok biztosításának segítése.

Ezen túlmenően a már működő intézmények közötti szakmai munka összehangolására, közös programok szervezésére tett javaslatot a gazdaságos működtetés érdekében. (Például: közös marketing, kiállítási anyagok és rendezvények cseréje, installációs anyagok kölcsönzése, egymás kiajánlható produkcióinak bonyolítása, jó ötletek átadása.)

Természetesen a tanácskozó testületbe várják a meglévő, működő (nem IKSZT-s) művelődési házak irányítóit, és az olyan civil szervezeteket is, akik felvállalták a településeiken zajló közösségi/kulturális rendezvények szervezését, illetve az olyan személyeket, szervezeteket, akik a leépült kulturális élet és annak intézményi háttere helyzetén változtatni kívánnak Nógrádban.

Mindezek után Vincze Nikolett, a Szécsényi Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetője tartott bemutatót az IKSZT II. fordulójának rendelettervezetéről.
A fórumon résztvevők közül többen megfogalmazták véleményüket, tettek fel kérdéseket és megbeszélték, hogy az együttműködést valóban ki kell alakítani, ezért az összejövetelek folytatódni fognak a Nógrád megyei településeken.

Forrás: DIPO HACS (rétsági kistérség), Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete, Balassagyarmati HVI, Szécsényi HVI

Cikk megosztása