Felhívás a Kunok I. Világtalálkozójának megszervezéséhez

Tisztelettel tájékoztatjuk, hogy a Nagykunságban és a Kiskunságban az elmúlt években felmerült a Kunok I. Világtalálkozójának megszervezése az önkormányzati és a civil szféra területén.

(a csatolt anyagban olvasható a teljes felhívás!)

A Világtalálkozó előkészítésére és megszervezésére összefogást kezdeményeztünk az érintett önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek között. 2008. szeptember 14-én 49 alapító taggal megalakult a „Kun Összefogás” Konzorcium.

A konzorcium legfontosabb célja a kun identitástudat és hagyomány megőrzése, ápolása és továbbfejlesztése, ennek érdekében a tudományos, Oktatási, Kulturális és turisztikai közös célok megvalósítása konzorciumi tagok együttműködésével. A konzorciumi tanács döntött a Kunok Világtalálkozójának háromévenként való megszervezéséről is, amelyre első alkalommal 2009. szeptember 12. és 27. között kerül sor a Kun Összefogás Konzorciumhoz tartozó településeken.

2009-ben ünnepeljük a kunok Magyarországra történő betelepülésének 770. évfordulóját. Az ország védelmének megerősítése érdekében IV. Béla király 1239-ben telepítette be a kunokat elsősorban a mai Kiskunság és Nagykunság területére. A kunok az évszázadok során nyelvükben és érzéseikben egyaránt magyarrá váltak, azonban kun identitásukat a jelenben is őrzik, ápolják hagyományaikat.

Tisztelettel tájékoztatjuk, hogy a „Kun Összefogás” Konzorciummal és a Kunok I. Világtalálkozójával kapcsolatban további információk érhetők el egyrészt a www.kunosszefogas.hu másrészt 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth utca 1., valamint a 76/562-013-as telefonon, [email protected] email címen.

A Kunok I. Világtalálkozója tervezett programjainak színvonalas megszervezése támogatók nélkül elképzelhetetlen, ezért a Konzorcium Bizottsága azzal a kéréssel fordul a gazdasági, közigazgatási és a civil szféra képviselőihez, valamint minden olyan közösséghez és magánszemélyhez, - amennyiben érzelmileg kötődnek a Kiskunsághoz és a Nagykunsághoz és a fenti célokkal egyetértenek, támogassák a Kun Összefogás Konzorciumot.

Támogatásukat az alábbi számlaszámon tehetik meg: OTP Bank Nyrt. 11732071-20045363

Segítőkész támogatásukat a Konzorcium nevében előre is köszönjük.

*

Rövid beszámoló a Tiszaszőlősi Falunap rendezvényről

2009. július 25-én szombaton került sor Tiszaszőlősön a „FALUNAP” rendezvényre. Az ÚMVP sátor leszállítása és üzemeltetése a program szerinti pontos időben elkezdődött.

Magam, már 10.00 órától ott voltam a helyszínen a délelőtti programokat is nyomon követtem. Öt másik település részvételével zajlott az „Ország legerősebb települései” verseny területi megmérettetése. Jó hangulatban, kellemes helyszínen, és időjárás közepette tölthettük el az időt.

A sátor megnyitását követően először a már támogatási kérelmet benyújtók kerestek bennünket érdeklődvén hol állnak pályázatom, mikor lesz támogatási döntés?
A délután során több mint 70 érdeklődő keresete fel a sátrat, vitt szóróanyagot, és érdeklődött konkrét projekt ötlete megvalósíthatósága felől ( Pl. Tiszaderzsi civil szervezet a KÁRÁSZ NAPOK rendezvénye, tiszaszőlősi informatikus a helyi információs háló javításának lehetősége felől érdeklődött, önkormányzatok a következő évi helyi rendezvényeik támogathatósága után érdeklődtek).

A délután és este folyamán nagyon jó hangulatú műsorok voltak, kb. 1500 fő részvételével.
Este 20.00 órakor bontottunk sátrat, a kollégákkal kiváló volt az együttműködés.

Szabó István elnök
Tisza-Tó Térsége Leader Egyesület

*

Jászok és kunok találkoztak Surjányban

Jászok, kunok és érdeklődők találkoztak június első szombatján a surjányi réten, amelyen városunkból is sokan megjelentek, történelmi íjászaink pedig színvonalas műsorral lepték meg az érdeklődőket. Voltak szórakoztató és voltak emelkedett pillanatok.

A jurtákat, használati eszközöket szemlélve évszázadokkal repített vissza a múltba a fantázia, a Szent Korona és a Jász Kürt másolatának jelenléte borzongató történelmi emlékeket ébresztett.

Kiemelkedő eseménye volt a Szalának a Szertűz, amelyben a települések polgármesterei által hozott – füvet, földet, vizet és zsarátnokot - hatalmas lánggal lobogó máglyában egyesítették.

Simai János kunkapitány

*

Pályázati siker kompetencia - területek fejlesztéséhez Tiszafüreden

A Kossuth Lajos Gimnázium, Szakközép Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Kollégium újabb nyertes pályázattal büszkélkedhet. A pályázat kiírója a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társ finanszírozásával valósul meg. A megnyerhető 9,5 mill. Ft-ból az iskola 9.279.100Ft-ot kapott támogatásként.
Ez a pályázat folytatása a HEFOP 3.1.3 intézkedésnek, mely a kompetencia-alapú oktatás bevezetését vállalta, s melyen szintén nyertes volt az intézmény 2006-ban.

Jelen pályamunka keretében a különböző kompetencia-területek fejlesztését segítő digitális tananyagtartalmakat, valamint az ezek megjelenését szolgáló számítógépeket, notebookokat szerezhet be az iskola.
Ezek az eszközök újabb lehetőséget teremtenek az oktató-nevelő munka hatékonyságának növelésére, ezáltal segítve a tanulók eredményes felkészülését a tanulmányok magasabb szinten történő folytatásához.

Pákné Vályi Angéla projektmenedzser

*

Pályázat kerékpárút fejlesztésére

Tiszafüred Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be az Észak-Alföldi Operatív program „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” c. pályázati jogcímre, belterületi kerékpárforgalmi létesítmények kialakítására.

A pályázat keretében a következő 2 projekt megvalósítása szerepel:
- A Domaházi úton a Temetőtől a 33-as főközlekedési útig, majd az azon való becsatlakozást követően a Szőllősi úton lehetőleg a belvárosig (Postáig) terjefő kerékpársáv, attól függően. hogy a tervezők meddig tudják kivitelezhetően megtervezni.

- Tiszafüred-Örvény Hunyadi úttól (Hableánytól) végig a Füredi úton a dombtetőig, majd ott ráfordulva a vasúti sínek felé, azzal párhuzamosan az Ady Endre útra, ahol egyrészt kimegy a már meglévő EuroVelo kerékpárúthoz a Kastélykörúton, másrészt befelé is jön a városba egész a Kossuth Kollégiumig.

*

Megkérdeztük a polgármestert az Abádszalók városközpontjában folyó munkálatokról

- Polgármester Úr! Járva a város központjában korábban faültetéseket, most járda, parkoló építéseket tapasztalunk.

- Képviselő-testületünk az Észak-Alföldi Operatív Program keretében „Helyi településfejlesztési akciók” címmel pályázatot nyújtott be Abádszalók településközpontjának megújítására. A településközpont forgalom nem teljesen szó szerint értendő, inkább a benne megpályázhatóterületek a fontosak.

A mi pályázatunk 3 fő területet részletezett:
1. Városháza utólagos szigetelése és nyílászáró cseréje
2. Játszótér felújítása, bővítése
3. A településközpont közterület felújítása.
Pályázatunk összes költsége megközelíti az 52 millió forintot, melyből az elnyert támogatás közel 46,5 millió forint. Önkormányzatunknak tehát valamivel több mint 5,1 millió forintot kell saját erőként hozzátenni.

- Részletezzük, nézzük milyen munkálatokat takarnak a városházánál elvégzendő feladatok?

- Mindenekelőtt a meglévő elavult fa nyílászárók cseréjére kerül sor, korszerű, a mai energetikai szabályoknak megfelelő műanyag nyílászárókra. Ehhez természetesen a műanyag ablakpárkányok kiépítése is megtörténik. A nyílászáró cserék az ajtókat, ablakokat érintik, a rendőrséget is beleértve, 270 m2 felülettel. Az épület külső hőszigetelése a szabványoknak megfelelően készül el, mely munka 800 m2 falfelületet jelent. Megtörténik majd a hőszigetelés homlokzat színezése is, csakúgy, mint a meglevő ereszdeszkázat javítása, tűzálló mázolása. A fejlesztéssel azt szeretnénk elérni, hogy az energiaköltségek lényegesen csökkenjenek.

- Milyen munkálatokat látunk majd a játszótér felújításánál?

- A játszótér fejlesztésével a jelenleginél egységesebb, közterületi „kert” kialakítása a célunk. A korábban megkezdett EU-s szabványoknak megfelelő játszóeszközökkel bővül gyermekeink kedvenc szabadidő eltöltési helye. Kisméretű füves kézilabdapálya is kialakul majd kapukkal, labdafogó hálóval, felfestéssel 1000 m2 felületen. 6 darab új játszótéri eszköz kerül kiépítésre, melyhez Svédországból van a beszállítás. Padok, hulladékgyűjtők, kerékpártároló készül a területen. Ültetnek majd körbe cserjét és néhány fa telepítésre kerül majd.

- Legnagyobb a mozgolódás a településközpontban van, mik ezek?

- Már látszik, hogy több helyre fák kerültek kiültetésre, sajnos az időjárás miatt nem egyet majd pótolni kell, de ha beáll, akkor pl. szép platánsor díszítheti majd a központot a postától a piactérig. Ezenkívül is lesz majd 3400 m2-en gyepesítés, zöldfelület megújítás és itt is lesz cserje telepítés. Fontos munkálat, hogy szegély építéssel térkő burkolat készül a postánál, esztétikus rácsos folyóka vezeti majd el a vizet a piactér, a Takarékszövetkezet környékén. Legnagyobb része a munkálatnak, hogy 1300 m2-en térkő járdaburkolat készül szegéllyel ellátva. A Deák Ferenc úton ez a gyógyszertártól a Kossuth útig, tehát az autóbusz-pályaudvarig tart. A Deák Ferenc úton a másik oldalban az iskola végéig, tehát a 4 lakásos épületig épül majd az új járda. A másik oldalban a posta melletti munkák után ez a viacoloros járda piactérig kerül majd kiépítésre. Ezekhez különböző helyekre 6 pihenő pad, 9 hulladékgyűjtő és majd egy 15 állásos kerékpártároló is megvalósul.

Úgy ítéljük meg, hogy e pályázati lehetőség kihasználásával, 5 % önerő biztosításával úgy sikerül bő 46 millió forintot támogatásból a fejlesztéshez idehoznunk, hogy szépíti, csinosítja majd a városközpontot.

Forrás: Tisza-Tó Térsége Leader Egyesület, Abádszalóki Hírnök, Kunhegyesi Hírek

Cikk megosztása