5 éves a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása

Immár 5 éves a Homokháti Kistérség települési összefogásával létrejött legfiatalabb szervezet, a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása.

A települések szoros együttműködésének igénye hívta életre 2004. április 30-án a társulást, amely működésével, állami normatívákkal és pályázati forrásokkal hozzájárul a települések oktatási, szociális és gyermekjóléti alapellátási, központi orvosi ügyeleti, belső ellenőrzési és település-, valamint vidékfejlesztési feladataihoz.

Kuklis Nikoletta

*

Átadták a kistérségi oktatás, szociális ellátás és civil élet szolgálatába álló buszt

A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 20 millió Ft támogatást nyert az Önkormányzati Minisztériumtól közösségi busz beszerzésére, melyet elsősorban oktatási célokra fognak használni. A közösségi busz ünnepélyes átadására 2009. május 15-én került sor a Kistérségi Irodánál.

A 29+1 fős buszt elsősorban az oktatás szolgálatába állítják: a települése között átjáró, a tanyáról bejáró gyerekek mindennapi utaztatása, az egyéb iskolai foglalkozásokra, erdei iskolába való eljutás szolgálata lesz a fő feladat. Ezen felül a szociális ellátórendszerben veszik majd hasznát a beszerzett gépjárműnek, valamint a civil szervezetek számára is elérhető lesz a busz.

Kuklis Nikoletta

*

Együtt mulat a Homokhátság

Egy kis munka, egy kis tudásszerzés, egy kis szórakozás és sok jókedv: ez a Homokháti Sokadalom lényege.

A hatodszor megrendezett sorozat programjai iránt nagy volt az érdeklődés – volt termálvíz-konferencia, saslikkóstoló és bazi nagy mórahalmi lagzi is.
„A térség fesztiválja – legyen a vendégünk!" Ezzel a mottóval várta Mórahalom látogatóit nemrégiben megrendezett VI. Homokháti Sokadalomra.

Fesztiválunk olyan, amilyen az egész Homokhátság: van benne egy kis munka, egy kis tudásszerzés, egy kis szórakozás és sok jókedv. Az itt élőket a hatalmas munkaszeretet jellemzi, ezt a szemléletet érvényesítjük ezen a rendezvényen, amelyért az egész térség összefogott, települések, civilszervezetek, gazdálkodók. Ízes, szabatos, jól behűtött homoki borokkal, híres ágyas pálinkánkkal és legjellegzetesebb ételeinkkel várjuk vendégeinket, s minden kincsünket, értékünket, amelyet felhalmoztunk, az asztalra tesszük ilyenkor – fogalmazta meg a lényeget egy korábbi cikkünkben Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere.

– Pénteken kétszer megáztunk, hétvégén is kaptunk az esőből. Ennek ellenére nagyon jó volt a hangulat, egyedül a mazsorettek, néptáncosok felvonulása maradt el – tájékoztatott Duka Félix sajtóreferens. Közel 20 ezer vendég fordul meg itt egy hét alatt. Olyan programok szórakoztatják őket, mint a csütörtöki nemzetközi megyejáró fesztivál, a pénteki bazi nagy mórahalmi lagzi lakodalmas zenekarokkal, saslikkóstolóval és ágyas pálinkával, a Fiesta koncertje vagy éppen Somló Tamás szombati és Fenyő Miklós vasárnapi fellépése. Kettős ünnep ez: nemcsak a hatodik sokadalmat, hanem Mórahalom várossá válásának 20. évfordulóját is most ünneplik.

Mint a polgármester jelezte: nemcsak a szórakoztatás, az információátadás is fontos feladat. Kistérségi konferenciát rendeztek a megújuló energiaforrások alkalmazásáról a 21. századi otthonokban, bemutatva a mórahalmi energiaházat is. Tegnap és ma pedig a termálvíz egészségturizmusban és energetikában történő felhasználásáról hallhatnak a homokhátiak.

15 település együtt

A Homokháti Kistérség a Dél-alföldi régióban, Csongrád és Bács-Kiskun megyében fekszik. Ide tartozik Ásotthalom, Balotaszállás, Bordány, Domaszék, Forráskút, Kelebia, Öttömös, Pusztamérges, Röszke, Ruzsa, Szatymaz, Üllés, Zákányszék, Zsombó. A kistérség központja az egyetlen város: Mórahalom. A kistérségi együttműködés első megvalósulása az 1995-ben alakult Homokháti Önkormányzatok Kistérségi Területfejlesztési Egyesülete volt.

*

Pattanásokra is jó a rántott nyúlárnyék

Öttömös - Hagyománnyá vált az öttömösi spárgafesztivál. Kiderült, miért a nyúlárnyéknak is nevezett spárga a zöldségek királya, a királyok zöldsége. Az idei szezon nem sikerült jól, ennek ellenére még Ausztriába is szállítanak a terményből.

Nyúlárnyék – így hívják a spárgát Öttömösön. A név onnan jött, hogy a bajt érző tapsifüles előszeretettel bújik meg a növény hatalmas, rezgő levelei alatt. A zöldségek királya, a királyok zöldsége – így is méltatják, mondván: termesztése munkaigényes, ám íze fenséges. Öttömösön immár hagyomány a spárgafesztivál.

Tegnap szakmai nappal, ma mulatsággal ünnepel a település (részletes program a Sziesztában olvasható) – bár az idei szezon a gyengébbek közé tartozik. – A minőségnek nem kedvezett az aszály. Mégis nyomottak az árak: az önköltségi ár feléért, 100 forintért veszik át a portékát, hogy aztán 400 forintért adják tovább. A németek, dánok, svédek már rákaptak az ízére. Nálunk még nem népeledel, de egyre több embernek fontos az egészséges táplálkozás. Főleg a spárgakrémlevest és a rántott spárgát szeretik – meséli Fődi Zsolt, aki 3 hektáron termel fehér spárgát. Szegedről hetente 10–15-en is járnak ki friss áruért, de már Ausztriába is szállítanak belőle. Sőt: az országgyűlési képviselők is öttömösi spárgát ropogtatnak egyik kedvelt fővárosi éttermükben. Svájcban Európa egyik legnagyobb gyógyszergyára készít orvosságot az itteni növényből.

– Hat nagyobb termelő van Öttömösön, sokan feladták a gazdálkodást az elmúlt években. A szezon 45–50 napig tart, idén április 10-én kezdődött, hektáronként 45–80 tonna terem, típustól függően – mondja Fődi Zsolt, aki a vízben, cukorban megfőzött, vajban megforgatott spárgára esküszik. Ez mindössze 15 perc alatt elkészül.

De az öttömösiek kedvelik a rántott, töltött, rakott spárgát, és puffancsot is készítenek: a spárgát apróra vágják, tésztába keverik, majd olajban kisütik.

Az általános iskolás Vojnics-Kortnics Alexandráéknál rendszeresen kerül az asztalra a zöldségből. – Anyukám szokott rakott spárgát csinálni, de nálam nincs nagy sikere. A répa meg a spárga csak a pattanásokra jó – vallja, míg barátnői, Scheffer Dóra, Fődi Regina Anna, Zádori Angelika és Tóth Kiara megegyeztek: a spárga és a tiszteletére rendezett fesztivál közül a lányok utóbbit kedvelik jobban.

Számítógép válogat

A szakmai nap érdekessége a számítógép vezérlésű spárgaválogató berendezés volt. – Előbb vág, majd 12-féle méretcsoport, átmérő és hossz szerint válogat a gép. Óránként 6 ezer darabot, akár 200 kilogrammot feldolgoz. Egy mérőegység segítségével egy számítógép felméri a zöldséget, egy forgókéssel levágja a szükséges részt, majd szelektálja. A gép ára 1,7 millió forint – mutatta be az öttömösi találmányt egyik kivitelezője, Heibl István.

Forrás: Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület, delmagyar.hu

Cikk megosztása