Hastánc az esőben

A hideg és az eső sem tántorította el a darvasi Jázmin hastánccsoportot attól, hogy bemutassák koreográfiájukat a szépen összegyűlt közönségnek.

A rendkívüli előadás május utolsó napján, este 7-kor kezdődött, a tánccsoport egyik tagjánál, az udvaron.

A meghirdetett programra tele lett a tornác. A közel negyven főnyi nézősereg kabáttal, esernyővel felszerelkezve érkezett, majd a nyitott tornácról nézte végig az előadást. A táncos lányok lenge ruháikban, de annál nagyobb elszántsággal mutatták be műsorukat. Amikor eleredt az eső, az udvari filagóriában folytatták a táncot, de végül mégsem tudtak minden számot előadni, mert az eső végül ömleni kezdett, és az egyre elterülő felhők sem biztattak semmi jóval.

Mindenesetre a Jázmin csoport négy tagja, és segítőik kitettek magukért. Remélhetően, legközelebb az időjárás is kedvez nekik.

*

Változatos programok Újirázon

Változatos és sokakat érdeklő programokra használta fel azt a négyszázezer forintot a Nagycsaládosok Újirázi Egyesülete, amit az Észak-alföldi Regionális Iroda által kiírt pályázaton nyertek.

A programok szervezésekor a közösségformálásra, a közösségi kapcsolatok kialakítására és megerősítésére helyezték a hangsúlyt. Kézműves foglalkozásokat szerveztek, ahol különböző technikákat sajátíthattak el a résztvevők.

A CSAT Egyesület, - melynek célja, hogy a foglakoztatás és társadalompolitika, valamint a szociális munka terén fejlesztő, tanácsadó és információközvetítő feladatokat vállaljon, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő személyek számára pedig reintegrációs, foglalkoztatási és képzési programokat szervezzen- két alkalommal tartott tréninget.

A multikulturális és konfliktus kezelési tréning hallgatói megismerkedtek a konfliktusok okaival, tényezőivel, valamint a hazai és nemzetközi csereprogramokkal. A Nagycsaládosok Újirázi Egyesülete decemberben - szintén a pályázaton nyert összegből - elkészítette az ország legnagyobb adventi koszorúját, melyet a templom előtti téren csodálhattak meg az arra járók. Ezenkívül közösen készülődtek a karácsonyra, és ajándékokat is készítettek.

*

Hősök napja Pocsajon

A II. világháborús hősi halottakra emlékeztek május 24-én délelőtt a pocsajiak a köztemetőben, a hősök emlékére állított kopjafa előtt. - értesült a HAON Nagyné Kelemen Mónika civil tudósítótól.

Kecskés Gyula polgármester ünnepi beszéde után szavalatok hangoztak el, emlékezvén az elhunytakra. Koszorút helyeztek el a kopjafánál és gyertyát gyújtottak emlékükre: a helyi önkormányzat, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a Román Kisebbségi Önkormányzat és a Nemzetőrség részéről.

*

Bocskai-nap Csökmőn

A csökmői Bocskai István Általános Iskola idén is megrendezte a Bocskai-napot. A rendezvény 2009. május 30-án zajlott a Kettős-iskola udvarán.

A résztvevők a honfoglalás korába csöppenhettek bele. Megnézhették milyen volt egy jurta, illetve kipróbálhatták az íjászkodást, és a dárda hajítást.

Ezen kívül kézműves foglalkozások és trambulin nyújtott kiváló szórakozási lehetőséget a gyerekeknek.A rendezvényről fotók láthatók a www.bocskai-csokmo.sulinet.hu -n.

*

Hangulatos mesegála Komádiban

Komádiban, a gyermeknap közelségében rendezték meg az Iciri piciri mesemondó, és dramatizáló versenyt, immár 14. alkalommal.

A remek szervezés az Önálló Óvoda óvónőinek munkája Szabóné Gergely Erzsébet vezető Óvónő irányításával. Az értékelő zsűri kedves szavait szívesen hallgatták a gyerekek. Gyönyörű meséket, népi játékokat, bűbájos mesemondókat hallhattak és láthattak a résztvevők. Szállt az énekszó és még egy szép hangú citera is megszólalt a zeneovisok előadásában.

Minden szereplő emléklapot, és szép könyvet kapott, a vendégeket süteménnyel várták a kedves vendéglátó óvónők. Mesés, jó hangulatú délelőtt volt ez Komádiban, tudtuk meg Vmirjánczki Andreától, a helyi sajtó képviselőjétől.

*

Civil nap Földesen

Civil napot rendezett a Megyei Népfőiskolai Egyesület május 29-én Földesen, a Szabadidő Központban. A program az Így csináljuk mi címet viselte, és a földesi találkozó a múlt hónapban Biharkeresztesen megkezdett tréning folytatása volt.

A Megyei Népfőiskolai Egyesület a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ partnerségével, az NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma támogatásával valósította meg a programsorozatot.

Földesen délután találkoztak a népfőiskola tagjai, valamint a civilszervezetek képviselői. Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület vezetője köszöntötte a jelenlévőket, és beszélt tevékenységük jelentőségéről.
Majd Péter Imre a bihartordai népfőiskola történetéről tartott egy kis előadást.
Dr. Szabó Irma Karácsony Sándorról és a szabadművelődésről beszélt igen érdekfeszítően.

Földes polgármesterasszonya, Jeneiné Egri Izabella is szólt a résztvevőkhöz, és röviden bemutatta településüket. A nap fénypontja volt, amikor Krizsán Mihály, a földesi népfőiskola egyesület vezetője átvehette a Bihar Kultúrájáért kitüntető díjat. Krizsán Mihály sokrétű munkásságáról, a szűkebb és tágabb közösségért való tevékenységéről Lisztes Éva, a Megyei Népfőiskola Egyesület titkára beszélt. A díjat Porkoláb Lajos adta át a megilletődött Krizsán Mihálynak. A hasznos délután egy jó hangulatú vacsorával zárult.

*

Közös sikertörténet lehet

Ha 2012-re megvalósul Kaba, Tetétlen és Báránd szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítése, az a Sárrét sikertörténete lehet – hangzott el a tetétleni községházán tartott sajtótájékoztatón, amelyet a három önkormányzat által létrehozott jogi személyiségű társulás szerződésének ünnepélyes aláírása után tartottak a település polgármesterei, illetve jegyzői.

Bernáth László, Tetétlen polgármestere elmondta: eddig évek óta sikertelenül pályáztak szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésére, ám tavalyi próbálkozásuk eredményes volt. A 3 település közösen nyerte el a kétfordulós pályázatot, melynek első fordulójában mintegy 124 millió forint támogatást kaptak tervezésre, illetve előkészítésre. A második fordulóban csaknem hárommilliárd forintból épülhet meg a beruházás, 85 százalékos uniós forrásból és 15 százalékos önkormányzati, illetve lakossági finanszírozásból. Erre a pályázatot még ebben az évben nyújtják be, a kivitelezés 2012-re várható.

Szegi Emma, Kaba polgármestere bejelentette: a projekt megvalósulásával a három településen 100 százalékos lesz a szennyvízcsatorna kiépítettsége, mely most Kabán 60 százalékos, míg Bárándon és Tetétlenen hagyományos úton, szippantással szállítják el a szennyvizet. Ez pedig a talaj szennyezettségét növeli, súlyosan veszélyeztetve az ivóvíz minőségét. Amíg Bárándon és Tetétlenen a lakosság anyagi hozzájárulásával teremtik elő az önrészt, addig Kaba város önkormányzata magára vállalta ezt. A három település közös szennyvíztisztító telepe Kabán készül el.

Tóth Csaba, Báránd alpolgármestere, azt húzta alá, hogy a lakosság túlnyomó része írta alá a szándéknyilatkozatot víziközműtársulás létrehozására. Ez azt jelzi, érzik a projekt szükségességének súlyát, hiszen a felnövekvő nemzedék érdekében történik a környezetkímélő beruházás. Azt már Bernáth László tette hozzá, hogy a mai, nehéz gazdasági helyzetben az ingatlantulajdonosok részletfizetési kedvezményben részesülhetnek: nyolc éven át havi kétezer forintot kell fizetniük.

Forrás: Bihar-Sárrét Összefogás Vidékfejlesztési Nonprofit Kft., Hajdú-Bihari Hét

Cikk megosztása