ÚMVP támogatású Fesztivál Kaposszerdahelyen

Kaposszerdahely Község 2009. május 23-án tartotta a Fesztivál a Faluért rendezvényét. A program ÚMVP támogatással valósult meg.

A mintegy 950 főt fogadó rendezvény a település közösségeinek bemutatkozását, versengését, kulturális műsorait és vidékfejlesztési fórumon való részvételt kínált az érdeklődők részére.

A rendezvényen a működő ÚMVP sátorban 49 esetben történt tanácsadás és 18 ÚMVP totó kitöltésére került sor. Az ÚMVP totó díjazására átadott promóciós csomag kedvező fogadtatásban részesült. A rendezvény keretében avatta fel a település vezetése, a megyei közgyűlés elnökével közösen az ÚMVP támogatással megvásárolt Falubuszt. Az avatási szalag a gyermekek körében igen népszerű volt, közel 3 m szalag került közöttük felosztásra.

*

Ifjúsági és Kulturális Fesztivál Kaposfőn

Ifjúsági és Kulturális Fesztivált tartott 2009. június 30-n Kaposfőn a helyi önkormányzat. A program az ÚMVP támogatásával valósult meg.

Szervezésében a helyi közösségek és vállalkozások aktívan működtek együtt. A rendezvény keretében bemutatkoztak a helyi és környező települések kulturális közösségei.

A rendezvény központi helyén ÚMVP sátor működött, ahol az érdeklődők számára vidékfejlesztési információk nyújtására került sor, illetve vidékfejlesztési totó kitöltésére nyílott lehetőség.

*

"Hívjuk, várjuk a Zselicbe"

A Zselic falusi turizmus szolgáltatói is aktívan bekapcsolódtak az FVM és a Falusi Turizmus Országos Szövetsége által szervezett "Hazajáró Hétvége" programba.

A legtöbb látogatót a június 12-i hétvégén a a kistérségben a Szennai "Katica Tanya és Kalandpark" vonzotta. A bemutató gazdaság, a major nemcsak a legifjabb korosztály körében népszerű. Különleges látnivalókat kínált a természet kedvelőinek a Szabadkai Magánarborétum. A házigazda kedvtelésből, közel négy évtizede gyűjti a növényritkaságokat, és a korábbi LEADER+ program segítségével nyitotta meg gyűjteményét a nagyközönség előtt.

A Zselici falusi turizmus vendégfogadóknál szállást kereső látogatók kedvelt célpontja volt az Európa Nostra díjas Szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény is. A Hazajáró Hétvége program segítette szélesebb körben megismertetni a Zselic természeti értékeit, látnivalóit. A helyi falusi turizmus vendégfogadók szlogenje: "Hívjuk, várjuk a Zselicbe. És amit kínálnak: "Nyugalom és csend, egész éven át."

*

ÚMVP támogatással megvalósuló rendezvények a kadarkúti kistérségben

Kaposfő községben 2009. május 30-án került megrendezésre a kistérség második ÚMVP támogatású rendezvénye. Kaposmérőben a 2009. június 13-i rendezvényen 1000 gyermek és szüleik örömködtek az ÚMVP támogatással megvalósuló gyermekrendezvényen.

A programok a közösség szórakoztatásán túl lehetőséget kínáltak vidékfejlesztési információk elérésére, tanácsadás igénybevételére. A vállalkozó szellemű felnőttek ÚMVP totó-t tölthettek, a gyermekek a vidék életét tükröző kifestőket színezhettek. A résztvevők közül a legeredményesebbek díjazásban részesültek. A díjak az ÚMVP népszerűsítő termékeiből és a település ajándékaiból tevődtek össze. Az eredményhirdetésre a rendezvény központi programján került sor.

*

ÚMVP falunap és kisrendezvény

2009. június 20-án a kistérségben két ÚMVP támogatású rendezvény zajlott. Bárdudvarnok település a vidéki kisrendezvények keretében, Jákó településen a már hagyományos falunap a Falunap/2009 pályázat keretében nyújtott tartalmas programokat a résztvevőknek.

A két rendezvény, mintegy 2.300 főt látott vendégül. A programok széles körben, mint gyermek és ifjúsági versenyek, programok, kulturális szórakoztató fellépések, helyi kulturális csoportok bemutatkozása programokat.

Mindkét rendezvényen működött az ÚMVP sátor, ahol a vidékfejlesztési információk nyújtása mellett, lehetőség nyílt az egyéni ismeretek megmérettetésére Vidékfejlesztési Totó keretében, valamint a gyermekeknek a vidéki életképek kiszínesítésével, az önkifejezésre.

*

Vidéki kistelepülések az országos portálon, avagy, miként ismerszik egy 1100 lakosú település az országban?

Csököly község Dél-Dunántúlon, Somogy megyében, annak is déli "csücskében" található. A település terméke az eper, emléke-értéke a fehérgyász hagyománya. A településen minden évben megrendezik a közösségi napjukat, a falunapot. Így van ez idén is.

A program, immár nyitott a kereskedőknek, vásárosoknak, érdeklődőknek, s keresik is a helyi vezetőket, miként lehet részt venni, elmenni, árulni. Hogy lehet ez? kérdezhetnénk, kérdeztük is. Az érdeklődők jelzései alapján a hírt erről a kistelepülésről, rendezvényről az umvp.eu honlapon olvasták.

*

Városfejlesztés Kadarkúton

Kadarkút Város központjának fejlesztésére nyert pályázati támogatást, a helyi önkormányzat. A beruházás keretében megszépül a város főtere és bővítésre kerül a helyi általános és középiskola épülete.

*

Somogy Megyei Civil Szolgáltató Központ működtetője a Kadarkúti Kistérségből

A Szociális és Munkaügyi Miniszter 2009. június 23-i döntése alapján kihirdetésre került a megyei civil szolgáltató-központok feladatellátóinak neve. Somogy Megyében a Kadarkúti kistérségben tevékenykedő Somogy Ifjúságáért Egyesület nyerte el a működtetés jogát. (A támogatottak listája csatolva.)

Forrás: Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület

Cikk megosztása