Besenyszögiek a Szigeten

A Sziget Fesztiválon újdonsággal jelentkezett az ÚMVP program. A Hungarikum Faluban több százezer fiatal ismerhette meg Magyarország kultúráját, gasztronómiáját, kézműves és iparműves termékeit a LEADER Programnak köszönhetően.

A Hungarikum Faluban a Besenyszögi Hagyományőrző Íjász Egyesület képviselte térségünket. Alapító tagként azonnal jelentkeztek a nem mindennapi bemutatkozást biztosító rendezvényre, ahol jurtájukat nézhette meg a nagyérdemű. Ízelítőt adtak a régmúlt hagyományaiból, nemezeltek, íjász eszközöket készítettek, ősi nomád játékokat mutattak be.

*

148 millió forintot nyert Tiszasüly

Száznegyvennyolc millió forintot nyert a település a belvízelvezetés korszerűsítésére benyújtott pályázat második ütemében. Az összegből árkokat újítanak fel, átereszeket tisztítanak és tesznek rendbe a település területén.

*

Felújítják a Vezsenybe vezető országutat

Hamarosan felújítják azt a - 46149-es számú - bekötő útszakaszt, ami Vezsenyt köti össze a Szolnok-Kiskunfélegyháza úttal, és átvezet a falun.

A felújításra 155 millió forintot nyert a település az Észak-Alföldi Régió forrásaiból, és ebből az összegből összesen 5,1 kilométernyi út felújítására futja. A projekt keretében több kiegészítő beruházást is megvalósítanak: új, korszerű úttorkolatot alakítanak ki a jelenleg rendkívül balesetveszélyes útelágazásnál; stabil szalagkorlátot építenek az út jobb szélén, ahol egy belvízcsatorna teszi veszélyessé - különösen télen - a közlekedést.

Felújítják a község közepén lévő autóbuszfordulót, és aszfaltborítást kapnak a belterületi útszakasz mellett lévő házak kocsibehajtói, ha ott átereszek vannak kiépítve. Egyetlen "bánata" van csak a községnek - tudtuk meg Hatvani Lajos polgármestertől. Az hogy a felújítandó út egy kilométerrel hosszabb, mint amennyire a pályázati források szólnak. Egy kilométer "elveszett" valahol a hivatali útvesztőkben. Az önkormányzat közbeszerzés keretében kiválasztotta már a kivitelezőt, és Hatvani Lajos polgármester azt reméli, hogy szeptember végére el is készülnek a munkákkal.

*

Mosolytábor: ahol mindenki boldog volt

Volt itt minden, ami mosolyra fakasztott. A résztvevők jókedvűek és vidámak voltak az újszászi parkerdőben, ahol az Együtt Újszászért Egyesület második alkalommal szervezte meg három napos ingyenes táborát.

Húsz általános iskolás kisgyermeknek sikerült önfeledt, boldog órákat szerezni ezekben a napokban. Változatos programok adtak alapot ahhoz, hogy Mosolytáborban mindenki boldog legyen, lehetőséget adva arra, hogy valóban sokat nevessen, mosolyogjon.

Volt sok-sok játék, minden nap kézműves foglalkozás. Új technikákkal ismerkedhettek meg kicsik és nagyok: batikoltak, gyöngyöt fűztek és elkészítették a tábori emblémájukat, amit aztán nyakláncként viseltek. A tábor természetesen nem múlhatott el túrák, számháború és rőzsgyűjtés és szabadtéri főzés nélkül. A helyi középiskolások népviseleti ruhákban citerajátékukkal, népdalaikkal tették vidámabbá az utolsó nap délutánját. Végül a gyerekek örömmel vették át a névre szóló Mosolytábor Emléklapot, ami talán örök emlék marad sokuk számára.

*

Másodszor is humanitárius település lett Szajol

— Tavaly oklevelet nyertünk, melyet Habsburg György adott át. Idén másodszor is pályáztunk és ismét sikeresen — mondja dr. Bartók László, a község jegyzője.

A helyi Vöröskeresztnek köszönhető ez, hiszen komoly feltételei vannak a cím elnyerésének. Minél több tagnak, véradónak és jóléti szolgáltatásnak kell lennie. Az emléktáblát, melyet ebben az évben kapnak, Habsburg György avatja fel a községházánál augusztus 20-án.
— Úgy tudjuk, elsők vagyunk az országban, akik ezt az elismerést megkapják teszi hozzá dr. Bartók László.

*

A fővárosba vitték a kuruc virtus hírét

Látványos bemutatókkal és természetesen óriási sikerrel népszerűsítette Rákóczifalvát a Rákóczi Lovasai Hagyományőrző Egyesület a fővárosban.

A belföldi és külföldi turisták a budai várban, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával „épült” Hungarofalu keretében ismerkedhettek Jász-Nagykun-Szolnok megye újdonsült városával — tájékoztattak a Varsány Közösségi Házban.

Nemsokára újra Budapesten mutatkozhatott be a település, augusztus közepén ugyanis a Hungarikum faluban a Szigetfesztivál közönségével ismertették meg a kuruc virtust — tették hozzá.

*

Támogatást kapott az újszászi könyvtár

Könyvtári érdekeltségnövelő támogatást nyert Újszászon a Városi Művelődési Ház és Könyvtár.
Az Oktatási Minisztérium pályázatával 91 ezer forintot kapott az intézmény, a pénzt könyvvásárlásra fordítható.

*

Fejleszthetik a színjátszást

Ötszázezer forintot nyert Rákóczifalva egy pályázaton.

Az amatőr színjátszás feltételeinek javítására nyert ötszázezer forintot Rákóczifalván a Varsány Közösségi Ház a kulturális minisztériumhoz benyújtott pályázaton. Az összeget színpadi technikai eszközök beszerzésére fordítják.

*

Ivóvízminőség program Besenyszögön

A program keretében nemrégiben felállították a víztornyot, az átadásra azonban még várni kell.

A besenyszögi vízmű teljes felújításának munkálatai előre láthatólag jövő év áprilisában készülnek el.

Vissza nem térítendő anyagi támogatást nyújtott a település önkormányzatának a Magyar Művelődési Intézet egy pályázathoz. A könyvtár infrastrukturális fejlesztése, az épület felújítása, illetve könyvtári szolgáltatások végzésére alkalmas terek kialakítása és berendezése volt a pályázat célja. A könyvtár részleges felújítása nemrégiben fejeződött be.

A felújított épületet októberben adják át ünnepélyes keretek között, hiszen akkor ünneplik az intézmény fennállásának 50. évfordulóját.

*

Hatszázan látogattak el a falunapra

Több, mint hatszáz fő vett részt a csataszögi falunapon, tájékoztatott Pomázi Ferenc polgármester.

A környékbeli településekről is érkeztek vendégek a színvonalas rendezvényre, ahol opera- és magyarnóta-, valamint táncdalénekesek is felléptek. Az alattyányi nyugdíjasok kórusa, valamint a szolnoki kabarédalkör is műsort adott, a jelenlevők pedig kipróbálhatták a kalandjátszóparkot, az emlékvárat és pónilovaglásra is lehetőség nyílt.

A falunapot tüzijáték és zenekari koncert zárta. Mindehhez 500 ezer forintot nyert a település pályázati úton, melyet a helyi önkormányzat egészített ki.

Forrás: szoljon.hu, Szolnoki HVI, Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület

Cikk megosztása